Történelemportál

Miért történeti az ősi magyar alkotmány?

Miért történeti az ősi magyar alkotmány?

A magyar történeti alkotmány és a Szent Korona-tan ismerete nélkül a több mint ezeréves magyar államiságot sem felfogni, sem megérteni nem lehet. Ennek ellenére jelenleg mindkettő az elhallgatott magyar történelmi témák listáját gazdagítja. A Szent Korona-tant korábban a marxista, az utóbbi húsz évben a liberális hegemónia szorította ki a történetírásból, a közgondolkodásból, a jogi oktatásból. Így nem meglepő, hogy ma már a konzervatív szemlélet is elsősorban a liberálishoz viszonyul. A koronatan helyreállítását szorgalmazók több táborra szakadtak, hogy csak kettőt említsünk: egyesek szerint jogfolytonossá lehet tenni a jelenlegi alkotmánnyal a Szent Korona-tant, míg mások az egész államberendezkedés megváltoztatást javasolják. A történeti alkotmány az évezredes magyar államiság gerince. A szovjet mintára kreált alaptörvényünk 60 éves. Igaz, a tartalma kicserélődött, de az államiság alapját jelentő mai írott alkotmány szabad utat engedett országunk kirablásának, a nemzeti vagyon elherdálásának. Az Alkotmánybíróság valóságtól elrugaszkodott értelmezései (pl. a 11/1992. (III. 5.) Ab határozat) miatt a kommunista bűnösök is elkerülték a felelősségre vonást a kilencvenes évek elején.

A Nagy Magyarország karácsonyi számának a célja, hogy megismertessen egy másik, a szakrális hagyományba ágyazódott, ugyanakkor a nemzeti megmaradásunk alapját jelentő jogi és eszmerendszert. A téma annyira nagy és gazdag, hogy bemutatására nem törekedhettünk a teljesség igényével, így a későbbiekben még több részletét kifejtjük.

Tartalom

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!