Történelemportál

Rendszerváltásra vár a magyar történettudomány

A történelmet és a kultúrát a médián, a könyvterjesztésen és a döntéshozói pozíciókon keresztül el lehet foglalni. Jelenleg néhány ember képes az egész hálózatot működtetni – nyilatkozta a Demokratának Szakács Árpád, a Történelemportál magazin főszerkesztője, aki arról is beszélt, miként látja a Szabadság téri megszállási emlékmű kérdését és a Szakály-ügyet.

– Az elmúlt hetven év magyar történettudományi munkái hemzsegnek a valótlanságoktól. Sokan úgy tapasztalják, hogy a szakma jelentős része belterjes, kicsinyes, felületes, gyakran katedrába kapaszkodó tudósok játszótere. Erre néhány éve megjelentek önök, szinte a semmiből. Ki emelte pajzsra önöket?

– Van egy rossz hírem, nincsen pajzs. A modern történettudományban a teljesítmény számít, és bár sokan nem szeretik a kifejezést, mégis megkockáztatom: az elhivatottság. Az, hogy nem pusztán az egzisztenciális szempontok miatt, hanem sokrétű szempontrendszer alapján vizsgálódunk. Csak egy példa: a fiatal magyar kutatók döntő többsége több nyelven beszél és ír, mint az elmúlt évtizedekben elefántcsonttornyaikba szorult „neves történészek”. Lássuk be, a történettudományban idehaza nem volt rendszerváltás, de még rendszerváltoztatás sem. Pedig nem hóbortos laikusok a változást kívánók, hanem felkészült kutatók, akiket nemigen engednek szóhoz jutni, mert a végén még kiderülne, hogy a slendrián feldolgozások helyett érvényes megállapításokkal állnak elő. Mi ennek az új szellemi közegnek, közösségnek a megteremtésén fáradozunk.

Szakács Árpád (fotó: MH)

Szakács Árpád (fotó: MH)

– Mit értek el eddig?

– A Kárpátia Stúdió Magyarország jelentős konzervatív szellemi műhelyévé nőtte ki magát. Az elmúlt öt évben mintegy ötven kiadványt tettünk le az asztalra, összesen csaknem 300 ezer példányban. Azt tapasztaltuk, hogy a jelenlétünk felrázta a történészek egy részét. Olyanok is komoly kutatómunkára vállalkoztak, akik korábban letettek erről, mert úgy gondolták, úgysem juthatnak el a nagyközönséghez.

– Két történelmi magazinjuk is van. Mit kell tudni a Nagy Magyarországról és a tavaly indult Történelemportálról?

– A Nagy Magyarországnak tematikus számai voltak, egy-egy lapban nagyrészt ugyanazzal a Kárpát-medencei történelmi témakörrel foglalkoztak a cikkek. A lap sajnos most anyagi okok miatt szünetel. Annak idején a legfőbb célkitűzésünk volt, hogy bebizonyítsuk: sikerre lehet vinni egy olyan történelmi magazint, amely nem a történelmi materializmus ócska és jobb esetben is csak féligazságokkal operáló közhelyeit vonultatja fel. A rendszerváltás után húsz évvel nem kellene állampárti funkcionáriusokból lett „megkérdőjelezhetetlen” szaktekintélyek jóváhagyására várnunk, hogy valami újat mutassunk fel – vélekedtünk. Megdöbbenve tapasztaltuk azt is, hogy egyes történészek egyáltalán nem tartják feladatuknak, hogy minél szélesebb olvasóközönséget szólítsanak meg, sőt, egyszerűen lenézik a történelem iránt érdeklődő olvasót. Vannak, akik úgy gondolják, a Nagy Magyarország névválasztásával magas labdát adtunk fel e szellemi köröknek, amelyek természetesen többször is hangot adtak nemtetszésüknek, szélsőségesnek, „illegitimnek” bélyegezve a lapot. Újabb magazinunk, a Történelemportál igyekszik térben és időben szélesebbre nyújtani a horizontot, változatosabb írásokat felvonultatni, esetleg az aktualitásokat előtérbe helyezni, mint legutóbbi, az ukrán–orosz konfliktus történelmi hátterével foglalkozó számunkban is.

– „A dolgot magát nézd” – nagyjából így képzeljük a történészeket. Ugyanakkor legalább egy évszázada táborokra oszlik a hazai szellemi élet, amelynek képviselői mérgezett nyilakkal lövik egymást. Önök hogyan élik meg a szembenállást?

– Kijelenthetjük, hogy mára egy tábor maradt, a másik – minthogy hetven éve nélkülözi az erkölcsi és anyagi támogatást – elsorvadt. Rá kellett jönnünk, hogy e téren állhatatos munkával sem érhetünk el változást források és szövetségesek nélkül. A szellemi élet elsekélyesedése mellett a pártosodás a másik probléma: úgy tűnik, ma már semmi sem működik pártpolitikai mondanivaló vagy kötődés nélkül. Az pedig eleve nagy baj, ha az értékrendet a pártpolitika alakítja.

– Magyarországon egyedül Önök hangsúlyozzák, hogy történelmi magazinjuk konzervatív. Miért?

– Úgy véljük, a gondolkodásmód, az értékrend vállalása azért is fontos, mert tudatosítani szeretnénk: ennek akkor is van szerepe, ha egyesek tagadják. Azok a történészek, akik évtizedeken keresztül marxista-leninista felfogásban írtak könyveket, ma előszeretettel állítják be egymást az objektivitás és a tárgyilagosság élharcosainak. Persze azzal nem találkozik majd a tisztelt olvasó, hogy bárki „marxista történésznek” nevezze önmagát. Tudomásul kell vennünk, hogy a történész világnézetet adhat a polgároknak, és ennek komoly jelentősége és hatása van. A konzervatív történetkutatást – a konzervatív politikai gondolkodáshoz hasonlóan – a marxista hatalmi centrumok kiirtották a közéletből és a tudományos életből. A 19–20. század történelmének bemutatása gyökeresen megváltozott a kommunista diktatúrában, ám igen csekély mértékben változott az utóbbi negyedszázadban. Mi, a magunk szerény eszközeivel szeretnénk lehetőséget adni a szőnyeg alá söpört vagy nem tényszerűen bemutatott események, személyek jobb megismertetésére.

– A generációváltás nem hozott változást?

– Sok a tehetséges történész, de ki vannak szolgáltatva a véleménykufároknak. A tapasztalatok alapján erkölcsi támogatásra vagy földbe döngölésre kizárólag az egyik oldaltól számíthatnak, erre rendszeresen láthatunk elrettentő példákat. Érdemes megnézni, kiket futtat a ballib média. Az ottani kulturális világ zárt rendszer, ott senkit nem véletlenül ajnároznak.

– Miért nem változik érdemben a helyzet?

– A tapasztalataim alapján Szalay Károlyt szeretném megerősíteni: „a jobboldal ostoba és ügyetlen: a tehetségeket átengedik, az öregeket pedig hagyják megdögleni.” Az évtizedeken át működő reflexek megváltoztatásához energia kell, de először is egyáltalán fel kellene ismerni a változtatás szükségességét. Arról nem beszélve, hogy a balliberális média valódi sztárgyár, akit pedig felfuttattak, fontossá tettek, azt örömmel veszi át az ún. „jobboldali” média. Ismét Szalay Károlyhoz csatlakozom, amikor a kóros megfelelési kényszert hozom fel: ott tartunk, hogy egy ballib véleményvezérnek elég benyögnie valakiről, hogy „fasiszta”, ezt nemhogy cáfolni nem fogja senki – hacsak nem politikusról van szó –, hanem kerülni kezdik az illetőt.

– Neves történészek egész sora publikál önöknél, és a kapcsolatrendszerük a jelek szerint igen kiterjedt, elég csak Szakály Sándor nevét említeni, akinek könyvét is kiadták. Ha már itt tartunk: mi a véleménye az ellene indított támadássorozatról?

– Szakály Sándort senki sem olyan történésznek ismerhette meg, aki alap nélkül tesz kijelentéseket, ez év elején mégis a földbe döngölte a média. Ellenvélemény nem jelent meg sehol, Szakály pedig arra kényszerült, hogy lényegében elnézést kérjen, holott semmi olyat nem mondott, amit ne lehetett volna szakmailag megvédeni. Jól tudjuk, hogy a kádári posványban nem a hivatalos cenzúra okozta a legnagyobb gondot, hanem az öncenzúra. Ez pedig nagyon is létező jelenség napjainkban, sok lelki metamorfózison átesett embert ismerünk. A Szakály-üggyel kapcsolatban csak mellékesen jegyzem meg: a közelmúlt balkáni háborúiban a magyar hatóságok százszámra adtak át a szerbeknek albán nemzetiségű személyeket idegenrendészeti eljárással. Vajon mi történt velük, hányat végeztek ki? Nem emlékszem rá, hogy az emberi egyenlőséget hirdető jogvédők, történészek vagy a Soros Alapítvány munkatársai tiltakoztak volna emiatt.

– A választás utáni napon a magyarországi balliberálisok ott folytatták, ahol abbahagyták: a Szabadság térre tervezett náciellenes emlékműnél. Történelmi és erkölcsi szempontból mennyire helytálló a baloldal tiltakozása?

– A történettudomány olyan kérdéssel nem foglakozik, hogy kinek milyen emlékművet állítsanak. Egy biztos, Magyarországot 1944. március 19-én megszállta a III. Birodalom, így a háború végéig, majd az azt követő évtizedekben sem beszélhettünk szuverén Magyarországról. Minden birodalom minden provinciájában – természetesen békeidőben is – voltak kiszolgálók. A balliberális történészek ezt jól tudják, a Kádár-korszak erre a legjobb példa, sokan a mostani óbégatók közül talpnyalói voltak a szovjet hadseregre támaszkodó kommunista diktatúrának. Mindezekből következik, hogy a magyar nemzetnek nincs kollektív felelőssége a háborús bűnökért. A megszállást és az azt követő fizikai repressziót valamennyi magyarországi közösség elszenvedte. A magyar közösség felelősségével kapcsolatos kérdés legalább annyira történelmietlen, mint ha azt vetnénk fel, hogy hol volt az egymilliós magyarországi zsidóság, amikor a Tanácsköztársaság zsidó terrorlegényei magyarokat gyilkoltak az országban.

– Nagy vihart kavart nemrégiben, hogy társadalmi vitát kezdeményeztek a könyvtárhálózatnak is nevet adó szocialista gondolkodó, Szabó Ervin megítéléséről.

– Kicsit távolabbról kell kezdenünk. Az 1867 utáni Magyarország politikai életének szinte teljes spektrumát a liberalizmus uralta. Ennek megfelelően a történetírásban is a liberális felfogás kerekedett felül, a konzervativizmust az elmaradottsággal, a haladásellenességgel azonosították. 1921-ben Bangha Béla jezsuita szerzetes, a magyar konzervatív ideológiai alapvetés egyik megteremtője úgy fogalmazott, hogy Magyarország és a magyarok a dualizmus idején letértek a gróf Széchenyi István képviselte reformkonzervatív útról, s ez okozta az ország vesztét. A Horthy-korszakban újjászerveződött a konzervatív oldal, de közben ott lappangott az a gondolat is, amit 1911-ben Jászi Oszkár hirdetett meg. A radikális liberális Jászi a magyar történelem „elfoglalását”, átírását jelölte meg kitűzendő célként. Egy nemzet történelmének, kultúrájának a megváltoztatása óriási hatással van a nemzeti öntudatra. Jászi Oszkár szellemi örökösei ezt a munkát folytatják ma is. Ugyancsak fontos Szabó Ervin szerepe, akinek a kommunista ideológia hazai megjelenésében elévülhetetlen érdemei vannak. Az általa vezetett fővárosi könyvtárhálózatot elsősorban arra használta, hogy a marxista propagandát eljuttassa az olvasóközönséghez. Nem véletlen, hogy a Tanácsköztársaság egyik első döntésével a könyvtárhálózatot a pár hónappal korábban elhunyt Szabó Ervinről nevezték el. Mindmáig kevesen tudják, hogy Szabó Ervin 1916-ban terrorista merényletet is szervezett gróf Tisza István miniszterelnök ellen. Kulturális igénytelenségnek tartom, hogy ennek az embernek ma is könyvtárhálózat őrzi az emlékét.

– Hogyan lehet „elfoglalni” a történelmet?

– A történelmet – történetírást – és a kultúrát a médián, a könyvterjesztésen és a döntéshozói pozíciókon keresztül el lehet foglalni. Jelenleg néhány ember képes az egész hálózatot működtetni.

– Mégis, az utóbbi években számos, a konzervatív oldalhoz köthető történetkutatói intézmény jött létre.

– Kétségtelen, ezen a téren jelentős változások zajlanak, amely a Magyar Tudományos Akadémiát is érintik. Az erő azonban csak akkor ér valamit, csak akkor van jelentősége, ha használni lehet. Éppen ezért fontos kérdés, hogy vajon milyen hálózatrendszerhez kapcsolódnak ezek az intézetek. Ki és mennyire menedzseli a kutatókat, karolja fel az ügyeket, kikhez jutnak el egyáltalán? Vagy kimerül az egész néhány semmitmondó konferenciában, illetve konferenciakötet kiadásában? A kultúra egyúttal a legkomplexebb hálózatrendszer, hiába erősítjük bizonyos részét, ha nem tudjuk az egészet átlátni, menedzselni.

– Ha jól értelmezem hitvallásukat, lap- és könyvkiadóként történelmi korrigálásra és értékmentésre szövetkeztek. Raffay Ernő szabadkőművességről és Ady Endréről írott könyvei például kétségkívül új elemeket mutattak fel a kutatók számára. Ezek a könyvek mennyire jutnak el az emberekhez?

– Hogy mi jut el az olvasóközönséghez, elsősorban azon múlik, mennyire honosodik meg egy-egy kiadvány témája a közbeszédben. Az elhallgatás egyszerű és kiváló módszer arra, hogy valami eltűnjön vagy elsikkadjon. Kiadványaink jelentős része teljesen új megvilágításba helyezi hazánk 20. századi történelmét. Némi sikerélményt ad, hogy a nehézségek dacára is egyre többen ismerik meg a tevékenységünket.

33 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!