Történelemportál

Így építik a siroki várat

A tervek szerint június 17-én adják majd át a siroki várat. Az alsóvár megújul, ám a felsővár helyreállítására még várni kell – írja a műemlékem.hu magazin.

Csaknem napra pontosan két évvel ezelőtt jelentették be a „Végvárak világa” – barlangvár és turisztikai központ projektet, amelyet egy uniós (ÉMOP) pályázat keretében, 356 millió forintos teljes költséggel valósít meg a siroki várat kezelő Műemlékek Nemzeti Gondnoksága. A terv csak az alsóvárra, annak részleges helyreállítására vonatkozott, így bár néhány hónapja folytak feltárások a felsővár területén is Fülöp András régész vezetésével – az ásatási terület jelenleg is le van zárva –, annak rehabilitációjára egy következő sikeres pályázatig még várni kell.

Az ünnepélyes június 17-i átadás után egy hónappal nyílik meg az alsóvár udvarán a kőtár és a kis kiállítás. A feltárások során előkerült faragványokat így szabadon, ám az időjárástól védve, védőtető alatt nézhetik meg a látogatók, akiknek a kényelmét mosdó is szolgálja majd. Az alsóvár kerekesszékkel is megközelíthető lesz. A falak, bástyák helyreállítását a Reneszánsz Zrt. végzi, ennek során kilátóteraszokat és a falak bejárására fa gyilokjárókat is készítenek. A vár – kivéve az építési területet – a kivitelezés időtartama alatt is látogatható – most még belépődíj nélkül.

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!