Történelemportál

Egy magyar katona tiszta harcai

Kilencven éve, 1921 őszén zajlott az évtizedekig elhallgatott nyugat-magyarországi felkelés, melynek eredményeként egyedül itt engedélyeztek népszavazást a trianoni határokat önkényesen meghúzó győztes nagyhatalmak. Ennek köszönhető, hogy Sopron és nyolc környező falu Magyarországé maradt.

Az Ostenburg-zászlóalj Sopronban 1921 augusztusában (mek.niif.hu)

Katonás tartású, 34 éves férfiú áll meg Sopron városában egy kávéházi asztal előtt a délelőtti verőfényben. Az asztalnál nála néhány évvel idősebbnek tűnő százados üldögél, borús arccal, látható rosszkedvben. A férfi – valóban kiszolgált katona, tiszthelyettes volt a világháborúban – nyugodtan, szabatosan mondja: „Kapitány úrnak Francia Kiss Mihály tiszthelyettes jelenti, hogy a fegyverek megérkeztek, s Héjjas főhadnagy úr az akadémián osztja szét őket!” A kapitány azonnal felpattan és intézkedik: „Benedek! Gyülekeztesd a különítményt! Ügetésben utánam, az akadémiára!”

Maderspach Viktornak – ő a Pannónia teraszán búsan üldögélő magyar tiszt – minden oka megvan a búsongásra éppúgy, mint a villámgyors cselekvésre: kilencven éve, 1921 nyarának legvégén, őszének elején, úgy tűnik, Magyarországnak sok más terület mellett el kell búcsúznia a Dunántúl nyugati sávjától is.

Mohácstól Ágfalváig

Augusztus 29-re, a mohácsi csata évfordulójának napjára át kell adni az osztrákoknak 5379 négyzetkilométernyi területet – arra hivatkozva, hogy Bécs élelmiszer-ellátásának biztosítása, bizonyos történelmi jogok (?) és különféle katonai-védelmi szempontok mellett a vidék lakosságának többsége (1910-es adatok szerint a 392 ezerből 312 ezer) kétségtelenül német anyanyelvű.

Az osztrák csendőrség összesen 11 – egyenként 200 fős – menetoszlopban indul a terület birtokbavételére. Ágfalvánál azonban az első meglepetés várja őket: a szinte azonnal eléjük indult Maderspach százados Francia Kiss Mihállyal és a többiekkel megállítja, megveri és visszavonulásra készteti a betolakodókat, miután az akadémián sebtében felszerelkeznek a két teherautóval érkezett Mauser-puskákkal. A fegyverek nagy részét egy évvel korábban, 1920. július 30-ról 31-re virradó éjjel a Rongyos Gárda Francia Kiss Mihály által vezetett osztaga rajtaütésszerű akcióval szerezte a határtól alig négy kilométerre levő Fürstenfeld katonai raktárából. Izsák közelében rejtették el a szállítmányt – a nyugat-magyarországi fejlemények hatására Francia Kiss a fegyvereket saját költségén, a feladóvevények tanúsága szerint vasúton, több „lépcsőben”, Budapesten és Győrön át „gyorsáruként” feladva juttatta el Sopronba… Ahonnan a százados beszámolója szerint három oszlopban zúdulnak a nyugat felől érkező ellenség elé: az egyik osztagot Francia Kiss Mihály vezeti.

Remek katona érettségi nélkül

Ezzel a csatával – Botlik József szavai szerint az augusztus 28-i, „történelmi jelentőségű” ágfalvai ütközettel – kezdődik meg a nyugat-magyarországi felkelés és szabadságharc. (A Lajtabánság október 4-i kikiáltását követően, november elején befejeződő harcok után megkezdődnek a velencei tárgyalások, amelyek a decemberi népszavazáshoz vezetnek, amikor a lakosság köztudomásúan Sopron és nyolc környező falu Magyarországhoz való tartozása mellett dönt.)

A csaták során megkülönböztetett jelentőséget kap a Rongyos Gárda és az a sajátságos gerillaharcmodor, amelyet az igen vegyes összetételű csapatok hatékonyan alkalmaznak a „terroristák” elől mind rémültebben menekülő osztrákokkal szemben. Francia Kiss Mihály – 190 centiméternél magasabb, kiváló felépítésű, nagy munkabírású, kecskeméti születésű homokhátsági parasztgyerek –, aki még az első világháború előtt (25 éves az 1912-es második Balkán-háború idején) kap speciális kommandós kiképzést, az általa szerzett fegyverek jó részével ügyesen gazdálkodva, embereivel több ütközetben is részt vesz, és igen vitézül harcol. Az ugyancsak a nyugat-magyarországi küzdelemben részt vevő, később ismert íróvá lett vitéz Somogyváry Gyula írja És mégis élünk című könyvében, hogy a beszállított sebesültek az ő nevét is mindig dicsérőleg emlegetik kalandjaik felidézése közben… (Egyes vélekedések szerint az író egyik regényhősét is Francia Kiss Mihályról mintázta.)

Mihály sorsa összefonódik a harcokkal, a Rongyos Gárdával és a súlyos történelmi magyar sorskérdésekkel: az olasz fronton a tizenkét Isonzó-csatából tízet végigharcol, az 1916-os román betörést követő győzelmes hadjárat során ott van a Bukarestbe bevonuló csapatok soraiban. Arany és ezüst vitézségi érmekkel jócskán ellátva fejezi be háborút, de 1919 eleje már a legendás és dicsőséges Székely Hadosztályában találja. (Itt is olyan kiválóan megállja a helyét, hogy a nagyszerű parancsnok, a kor egyik legnagyobb katonája, Kratochvil ezredes a feljegyzések szerint egyszer fel is szólítja: érettségizzen le, „különben nem tudok tisztet csinálni belőled, akármilyen remek katona is vagy”.) A bolsevik uralom alatt szülőföldjén, a Duna–Tisza közén a lázadozó parasztok közé áll, Szamuelyék üldözik, tanúja lesz a rémuralom szörnytetteinek. Nyilvánvalóan ez az érzelmi indítékú magyarázat arra, hogy 1919 augusztusa, a kommün bukását követően, miután az alakuló Rongyos Gárdával rá-rácsap a román megszállókra – Horthy személyes hírszerzőjeként, de katonai alakulat tagjaként –, többedmagával sorra „gyűjti be” és adja a hatóságok kezére a vörösterror elkövetőit, ily módon gyakran önbíráskodásokat megakadályozva és megelőzve. (Ez persze nem mindig sikerül.) Az elmenekült kommunisták, a vörös emigráció bécsi sajtója ekkor röpíti világgá, nagyítja fel és torzítja el hisztérikusan az úgynevezett „fehérterror” fogalmát és Francia Kiss Mihályt is szinte azonnal vérengző, szadista tömeggyilkossá változtatja. Már Horthyék arra kényszerülnek, hogy 1922 júliusában hadbíróság elé idézzék, de nemcsak tisztázódik minden gyanú alól, hanem kiderül harcos múltja is.

Utolérte az ’56 utáni megtorlás

Végül is Francia Kiss Mihály ennek a mesterségesen, aljasul kialakított ördögfattya-fantomképnek köszönhette végzetét: miután még harcol a gárdában 1939-ben Kárpátalján, a háború után már bujdosni kényszerül, távollétében a népbíróság 1947-ben halálra ítéli. Azonban a Rákosi-rémuralom éveiben sem adja fel senki a szülőföldjén a tanyákon rejtőzködőt – csak az 1956-os forradalom leverése után, az 1957 márciusi MUK-hisztéria idején tudják elfogni, ügyét egy klasszikus koncepciós perben összekötik a forradalmárokéval: kapóra jön a ’19-es „ellenforradalom” összekapcsolhatósága ’56-tal. A hetvenéves embert 1957. augusztus 13-án, a világosi fegyverletétel évfordulóján akasztják fel. A két leghírhedtebb vérbíró, első fokon Tutsek Gusztáv, másodfokon a Nagy Imréék perét vezető Vida Ferenc ítélkezett fölötte.

Sírja a 301-es parcellában majdnem közvetlenül Tóth Ilonáé mellett van. „Ha e sorok szerény írója Francia Kiss Miskával meg nem ragadja a fegyvereket – mereng utólag Maderspach százados –, ma az osztrák Ödenburg állna a magyar Sopron helyén.”

11 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!