Történelemportál

A csökmői templom titkai

Titokzatos pillanatokban volt része egy csoport embernek július 6-án délelőtt a csökmői templom udvarán. Jelen volt Varga József polgármester, Tóth Ferenc alpolgármester, Kovács József, Csökmő legidősebb férfi lakosa, Kiss István lelkész és felesége Kiss Ibolya, Tóth Katalin könyvtáros, a templom felújítását végző munkások – és e cikk írója.

üzenet az utókornak

Mindenki kíváncsian figyelte, amint a felújítás alatt álló templom gombjában talált két bádoghenger tartalma napvilágra került. Mindkét hengert 1927-ből származó újságpapírokkal bélelték, s egy-egy nagyobb méretű gyógyszertári üveget rejtettek. Miután nagy nehezen sikerült kinyitni a viasszal, parafával lezárt palackokat, és óvatosan, két ujjal tekergetve kihalászni a benne lévő papírokat, mindenki ámulatba esett.

Az egyik üvegben régi pénzérmék, bankók voltak, némelyik érme még 1848-ban készült. A másik üvegben gyönyörű kézírással írt papírosok rejtőztek. Az írásokból kiderült, hogy a trianoni döntés milyen fájdalmasan érintette őket, leírták, milyen nehéz az életük 1927-ben. Az akkori Csökmőről is alapos helyzetjelentést hagytak hátra. Kiderült, hogy ők is találtak egy hengert a templom gombjában, amit még 1860-ban helyeztek oda, de abban minden megsemmisült, ezért ők a jegyzőkönyvek alapján újraírtak mindent, és pótolták a tartalmát.

Hátborzongató és torokszorító volt olvasni a mai utódoknak címzett üzeneteket, amelyeket 84 évvel ezelőtt helyeztek el a templom gombjában. Az egyik levél így kezdődik: „Élő halandók! Kedves Utódaink! A siralmas mélységből kiáltunk hozzátok, hisszük, hogy már boldogabb nemzedékhez! …”

Július 19-én délelőtt a hengereket teljes tartalmukkal együtt visszahelyezik majd a mesterek a templom gombjába, kiegészítve egy harmadikkal, amelyben a mai Csökmőről lesz néhány adat az utókornak. Mindezt nyilvános ünnepség teszi emlékezetessé, ahogy az 1927-ben is történt. A talált dokumentumokról másolatok készültek, tartalmukat könyvtári előadásokon és a helyi lap hasábjain ismerhetik meg az érdeklődők.

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!