Történelemportál

Büntetlen bűnösök I. – A Rózsadombon vezekelnek a diktatúra egykori vezetői

Rovatok: Háttér

A Biszku Béláról készült dokumentumfilm, illetve annak “engedélyezése” körüli viták ismét ráirányították a figyelmet a pártállam nómenklatúrájának rendszerváltozás utáni utóéletére. Számosan élnek még a kommunista diktatúra egykori vezetői, az emberiségellenes bűnök garmadáinak társtettesei. Szinte kivétel nélkül kiemelt nyugdíjjal, többen 1989 után (!!!) kapott kitüntetésekkel a vitrinjükben élnek köztünk.

A rendszerváltás óta először nyilatkozott Biszku Béla, a Kádár-korszak első belügyminisztere az 1957 és 1961 közötti megtorlásokról dokumentumfilmet forgató újságíróknak. A film készítői budapesti otthonában keresték fel a nyolcvanas évek óta visszavonultan élő volt politikust, ám a nyilatkozatát a család “személyiségi jogokra” hivatkozva letiltatta. Az 1989 előtti rendszer meghatározó, vezető politikusai közül többen élnek, Biszku Béla csak egy közülük. Többségük visszavonult, az elmúlt húsz évben nem vagy csak nagyon ritkán nyilatkozott, míg mások 1989 után is a politikai pályán maradva magas tisztségeket töltöttek, vagy töltenek be.

Kovács István (fotó: 1956-os Intézet)A 99 éves Kovács István idén márciusban nyilatkozott a HVG-nek a hetvenes évek politikai konfliktusairól. Kovács a Rákosi-korszak egyik emblematikus figurája, 1951 és 1953 között, a diktatúra legkeményebb időszakában a Politikai Bizottság (PB) meghatározó személyisége, a szűkebb pártvezetés tagja volt. Kovács még 1927-ben csatlakozott az ifjúkommunista mozgalomhoz. Politikai tevékenysége miatt közel kilenc évet töltött börtönben a Horthy-korszakban. A háború alatt részt vett az illegalitásba vonult kommunista ellenállás szervezésében. 1943-ban ismét letartoztatták és háromévnyi börtönre ítélték. Karrierje a második világháború után ívelt fel: 1945-ben bekerült a Politikai Bizottság (PB), a kommunista párt vezető testületébe. 1951 áprilisában tagja volt annak a bizottságnak, amely a korábbi belügyminiszter, a letartóztatott Kádár János ügyét vizsgálta.

Míg zárt körben Kovács is bírálta Rákosi Mátyás módszereit, 1955 decemberében az ő beszámolója alapján követelték a Rákosi-rendszerrel elégedetlen írók megrendszabályozását. Az 1956-os forradalom napjaiban más kommunista politikusokkal együtt Moszkvába szállították. Októberben — távollétében — leváltották az Magyar Dolgozók Pártja (MDP) budapesti első titkári posztjáról, csak 1958 augusztusában térhetett haza Moszkvából. Négy évvel később, mint a Rákosi-korszak törvénytelenségeiért felelős politikust kizárták a pártból, de 1966-ban kérésére visszaállították a párttagságát. A Könnyűipari Szervezési Intézet igazgatójaként ment nyugdíjba 1974-ben.

Az idén megjelent A moszkvai levelezés, lapok Hegedűs András volt miniszterelnök hagyatékából című könyv szerkesztői szerint az 1989 előtti rendszer ma is élő vezetői között van Mátyás László, Vég Béla, Hárs István és Matusek Tivadar.

Mátyás László 1936-ban a spanyolországi polgárháborúban harcolt a nemzeti erők ellen, majd 1948-ig a szovjet hadseregben szolgált. Visszatérve Magyarországra a Belügyminisztériumban teljesített szolgálatot, elítélték a Rajk-perben, majd a Legfelsőbb Bíróság bűncselekmény hiányában 1954-ben felmentette, ezredesi rendfokozatát 1956 nyarán kapta vissza. 1956-ban, a forradalom leverése után a Politikai Nyomozó Főosztály néven reinkarnálódott ÁVH vezetője lett. 1957-ben kegyvesztetté vált, az ezt követő években diplomataként szolgált.

Vég Béla eredetileg famintakészítő szakmunkásnak tanult, 1950-ben az SZKP Politikai Főiskolájára küldték. A hároméves programot nem tudta befejezni, már 1952-ben hazahívták, és novemberben kinevezték az MDP Központi Vezetőségének titkárává. 1953 elején részt vett Péter Gábor, az ÁVH letartóztatott vezetője elleni vizsgálatban. 1956 novemberében a szolnoki szovjet főparancsnokságon a nevét Magyar Szocialista Munkáspártra (MSZMP) váltó állampárt képviselőjeként tevékenykedett. 1957 májusától a párt egyik fővárosi kerületi bizottságán dolgozott, 1959-től nyugdíjazásáig a Budapesti Vegyipari Gépgyár igazgatója volt.

Hárs István (fotó: nol.hu)Hárs István az ÁVH tisztje volt, a Rákosi-korszak utolsó két évében belügyminiszter-helyettesként, majd a hírszerzési osztály vezetőjeként tevékenykedett. Későbbi sorsa az egykori belügyesek és ÁVH-sok tipikus pályafutásának megfelelően alakult: Hárs “lement kultúrába”, és 1957-ben a Magyar Rádió főosztályvezetője lett, majd 1975 és 1985 között a rádió elnöke volt. (E minőségében kifejtett munkásságát, s őt mint a “szabad társadalmi nyilvánosság és a rendszerváltás hiteles előkészítőjét” tavaly szeptemberben hosszasan méltatta a 168 Óra és Népszabadság is.)

Matusek Tivadar az 1956-os forradalom előtt a kommunista párt lapjának, a Szabad Népnek volt főszerkesztő-helyettese. 1954-ben bekerült az MDP Központi Vezetőségébe. 1957 májusától váci járási bizottságának első titkáraként, 1960-tól a Pest megyei pártbizottság osztályvezetőjeként dolgozott. A hatvanas években a Külügyminisztériumban dolgozott különböző beosztásokban.

Lázár György (fotó: Wikipédia)Idén szeptemberben lesz 84 éves Lázár György, a kádári “konszolidációnak” és “életszínvonal-politikának” — illetve ezekkkel párhuzamosan az ország végzetes eladósításának — meghatározó figurája, aki 12 évig, 1975 és 1987 között Magyarország miniszterelnöke volt. 1945-ben lépett be a Magyar Kommunista Pártba, 1970-ig az Országos Tervhivatalban dolgozott, majd három évig munkaügyi miniszterként tevékenykedett. A gazdasági reformok leállítása után, a hetvenes évek közepén a gazdasági helyzet drámai romlását látva Kádár János teljes személycserét szorgalmazott a kormányban és a párt vezetői posztjain. Így került Fock Jenő lemondása után a kormány élére Lázár, akit a pártban csak Kádár “hű fegyverhordozójaként” emlegettek. Miniszterelnöksége alatt gyorsult fel Magyarország eladósodása. Az ország 1978-ra a fizetésképtelenség határára került, adóssága a hetvenes évek végére elérte a 8 milliárd dollárt, ezért 1982-ben Magyarország — a szovjet vezetés tudta nélkül — titokban belépett a Nemzetközi Valutaalapba. A nyolcvanas években az ellenzéki mozgalmak megerősödését látva felszólította belügyminiszterét, Horváth Istvánt, hogy “le kell tartóztatni, aki törvénysértést követ el.” 1987-ben a “dinamizálás és a fiatalítás” jegyében Grósz Károly váltotta a kormány élén, ám a belső ellenzékével küzdő Kádár nyomására megtették a párt főtitkárhelyettesének. 1988-ban nyugdíjazták, ezt követően visszavonult a közéletből.

Horváth István (fotó: 1956-os Intézet)Idén lesz 75 éves a Duna-gate néven elhíresült megfigyelési botrányba 1990-ben belebukott Horváth István, Stumpf István politológus apósa. Pályája a Kommunista Ifjúsági Szövetségében (KISZ) kezdődött, amelynek Központi Bizottságát a hetvenes években irányította. Kétszer volt belügyminiszter a válságos nyolcvanas években: 1980 és 1985 között Lázár György, majd 1987 és 1990 között Grósz Károly és később Németh Miklós minisztereként irányította a belügyeket, illetve a tárcájához tartozó állambiztonsági szerveket. Ily módon az ő nevéhez fűződik a nyolcvanas években megerősödő ellenzéki mozgalmak elleni küzdelem és megtorlások. 1989 decemberében két ellenzéki párt, a Fidesz és az SZDSZ számos írásos dokumentumot és filmfelvételt hozott nyilvánosságra, amelyek bizonyították, hogy a az állambiztonság belső elhárítási osztálya anyagot gyűjtött a politikai pártok és ellenzéki személyek tevékenységéről. Ezek a módszerek ebben az időszakban már törvénytelennek minősültek, az 1989 őszén elfogadott alkotmányba ütköztek — Horváth a botrány következményeképp 1990. január 23-án lemondott.

Berecz JánosBerecz Jánost — Grósz Károllyal együtt, a reformernek tartott Pozsgay Imre ellenében — Kádár javaslatára 1985-ben választották be a Politikai Bizottságba. A Tiszatáj-botrány kirobbanásakor (a lapot fél évre betiltották, mert közölte Nagy Gáspár diktatúrát bíráló versét) ő volt az ügy egyik előadója a pártban. Míg Kádár radikális fellépést javasolt a lappal szemben, Berecz a konfliktus “szétterítését”, további konzultációt javasolt. A nyolcvanas évek végén Grósszal tartott, szembekerült az idős, realitásérzékét vesztett Kádárral, és ebben még a szovjet vezetés támogatását is megkapta. A rendszerváltáskor viszont nem az MSZP-t, hanem a párt régivonalas tagjait tömörítő, újjáalakított MSZMP-t választotta. 1994-től az üzleti szférában próbálkozott, egy rövid ideig a Patriot Sport Kft.-t, majd Ezotrade Rt.-t vezette. 1994-től 1999-ig tagja volt a Kapolyi László vezette szociáldemokrata pártnak. A rendszerváltás óta több interjút adott, konferenciákon vett részt, 2004-ben Vállalom címmel önéletrajzi könyvet adott ki.

Marjai József Idén tölti a nyolcvanhetedik évet Marjai József, akinek kitüntetését 2006-ban kifogással illette Sólyom László köztársasági elnök. Marjai a pályáját nem pártmunkásként, hanem diplomataként kezdte, 1976-tól 1978-ig Magyarország moszkvai nagykövete volt. Ő leplezte le Biszku Bélát Kádár előtt, amikor a volt belügyminiszter a szovjet pártvezetésnél fúrta a magyar pártfőtitkárt. 1980-tól nyolc éven keresztül volt a kormány mellett működő Gazdasági Bizottság vezetője és miniszterelnök-helyettes. Jelentős szerepet játszott Fekete Jánossal együtt a Valutaalappal folytatott tárgyalásokon. Tevékenységüknek köszönhetően Magyarország 1982 májusában előbb a Nemzetközi Valutaalap (IMF), majd júliusban a Világbank tagjává vált. Ennek azonban sokmilliárd fortintnyi devizahitel felvétele volt az ára.

Az 1989 előtti rendszer vezetőinek ifjabb korosztályához tartozott Maróthy László, aki 1973 és 1980 között irányította a Kommunista Ifjúsági Szövetséget. Az MSZMP KB (1973–89), majd a PB tagja (1975–88). 1987-ig a Tudománypolitikai Bizottság, attól kezdve az Állami Tervbizottság elnöke. Miniszterelnök-helyettes (1984–87), az OTH elnöke (1986–87), környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter (1987–89). A nyolcvanas években Kádár János utódjának tartották, de 1989-ben környezetvédelmi miniszterként belebukott a bős-nagymarosi gát tervébe.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!