Történelemportál

Omlik Barcarozsnyó vára

Egészen pontosan egy erkély zuhant le a pár évvel ezelőtt felújított és turisztikai központtá előlépett, hatalmas rozsnyói vár faláról kedd este. A baleset záráskor történt. Bár néhány turista még a közelben tartózkodott, senkinek sem esett baja.

A már felújított rozsnyói vár (forrás: manna.ro)

A már felújított rozsnyói vár (forrás: manna.ro)

A várat lezárták a látogatók elől, amíg a kulturális minisztérium illetékesei kivizsgálják a baleset körülményeit, közölte Adrian Veştea polgármester. Elmondta, a lezuhanó balkon magával rántotta a fal egy részét is. Állítása szerint az erkélynek nem volt építési terve, mert az a cég készítette, amelyik 2000 és 2007 között adminisztrálta a várat.

Márciusban már történt egy hasonló baleset, akkor két szakasz omlott le a vár egyik régi falrészéből. A polgármesteri hivatal már akkor nehezményezte, hogy a várat felújító cég tönkretette a fal természetes alátámásztását, illegális munkálatokat végzett büntetlenül, és kárt okozott az evangélikus kápolnában.

A polgármester már akkor az Európai Parlament elé kívánta tárni a történelmi emlékmű megrongálását, a helyi alpinista klub pedig “mászótiltakozást” szervezett a várat koncesszióban tönkretevő cég, a Drumuri Publicitare ellen. A várat azóta az önkormányzat vette kezelésbe, amely bírósági eljárást indított a cég ellen szerződésszegés címén.

7 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!