Történelemportál

A Maderspach család 1849-es kálváriája

Rovatok: Háttér

Épp 160 évvel ezelőtt, 1849. augusztus 23-án történt, hogy Ruszkabányán a bánsági kohó- és vasművek, illetve a Zsil-völgyi bányavállalat megalapítójaként ismert Maderspach Károly — képtelen lévén elviselni a családját ért gyalázatot — a település felett emelkedő dombon egy mozsárágyúval agyonlőtte magát, s ezzel a szabadságharc egyik vértanújává vált.

Az eredetileg Modersbacher nevet viselő család 1720-ban vándorolt be Tirolból. Maderspach Károly (1791-1849) tanulmányait a Selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián végezte. Oravicán vegyészként kezdett dolgozni, majd a Hoffmann Testvérek és Maderspach Károly Bánya- és Vasmű Társulat társtulajdonosa lett. Jelentős szerepe volt a mintegy 4000 munkást foglalkoztató társaság felvirágoztatásában. Nemzetközi viszonylatban is jelentős találmánya, a Maderspach-féle, íven függő vonórudas vashíd fontos állomása a hídépítés történetének. Az 1830-as években három hidat építettek az ő tervei alapján, Lugoson a Csuka-patak felett, Herkulesfürdőn a Cserna-folyó felett és Karánsebesen a Temes felett. 1839-ben pályázatot nyújtott be az állandó Pest–Buda hídra is.

Feleségével, Buchwald Franciskával (1804-1880) nyugalomban és szeretetben nevelték öt gyermeküket. Emberszerető, hithű magyarok voltak, hat nyelven beszéltek, mert „az emberek csak a saját nyelvükön szólíthatók meg” — vallotta Károly. Igen nagy tiszteletnek örvendtek a munkások körében, jól irányították a gyárat, amely nagy jövedelmet hozott a családnak. Nagypolgári módban éltek, soha nem feledve származásukat, őseiket.

Az 1848–as szabadságharc idején gondolkodás nélkül tűzték ki a nemzetiszínű lobogót a vasgyáruk tetejére. Az üzem fegyverekkel látta el a harcolókat, de a ruszkabányaiak saját fiaikat is csatasorba állították. Franciska asszony annyira lelkes volt, hogy ő maga is közreműködött egy 600 fős nemzetőrség kialakításában. Az ország nagyjait igen jól ismerték, így sok vezető ember megfordult Ruszkabányán, így Széchenyi István, Kossuth Lajos és mások is.

Maderspach Ferenc (1793-1849), Károly öccse, a honvédség alezredese, a győzedelmes fehértemplomi csaták ünnepelt kapitánya volt. 1849 januárjában Zsombolya határában halt meg, az ottani temetőben temették el katonai tiszteletadással.

A szabadságharc végén már látszott az elkerülhetetlen büntetés. A császári csapatok 1849. augusztus 22-én vonultak be Ruszkabányára, és Haynau egy álnok hazugság miatt, koholt vád alapján elfogatta Buchwald Franciskát. A falu főterén — tárgyalás és ítélet nélkül — félmeztelenre vetkőztette, a lakosság előtt nyilvánosan megvesszőztette, majd börtönbe záratta. Az ellene felhozott hamis vád az volt, hogy a márciusi győztes csaták idején egy szalmabábut felöltöztetett császári egyenruhába, és gúnyversek kíséretében eltemette. Haynaunak Franciska asszony megszégyenítése nem volt elég, Maderspach Ferenc holttestét sírjából ki akarta ásatni, majd felakasztatni, ám ezt a helyi polgárság megakadályozta.

Károly nem tudta elviselni a családját ért megaláztatást, és még aznap egy — a saját gyárukban készült — mozsárágyúval agyonlőtte magát a közeli dombon. Az azóta Mozsár-hegynek nevezett helyen a család 100 évvel ezelőtt, 1909 októberében emlékművet állított. Ez azóta eltűnt, ellenben a Maderspach család emlékét Ruszkabányán és a Zsil völgyében ma is tisztelettel őrzik. Buchwald Franciska sok évvel túlélte a császári megtorlást, gyermekeit tisztességben felnevelte.

A család történetéből 2002-ben Maderspach Kinga, Károly oldalági leszármazottja készített dokumentumfilmet Végtelen napló címmel. A filmről így nyilatkozott a Nyugati Jelennek:

Ez a ruszkabányai történet még nem ért véget. A film, amit Franciskáról készítettem, női film, ma is élő ükonokái emlékeznek benne rá, mindannyian asszonyok. A családot 1870-ben a vasmű eladására kényszerítik, Franciska Budapestre költözik. Élete vége felé sikerül személyesen találkoznia Deák Ferenccel, akinek szóvá teszi a családjukat ért megaláztatást, és elégtételt kér. A haza bölcse azonban úgy véli, nincs itt az ideje a számonkérésnek, jobb fátylat borítani a történtekre. A fátyol egy évszázad után látszik fellibbeni. A történet tehát folytatódik. Úgy érzem, azzal, hogy kutatom a család történetét, hogy igyekszem összegyűjteni és méltó helyen őrizni minden ereklyét, és azzal, hogy rendezvényeken, de akár rendhagyó történelemórákon is ismertetem a család történetét, sikerül megadni Franciskának azt az elégtételt, amiért élete végéig harcolt.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!