Történelemportál

Cikkek a Műemlék rovatban

Kovács András művészettörténész arra figyelmeztet, a műemlék nem várja meg, hogy kilábaljunk éppen soros válságunkból, az állomány elképesztő ütemben fogy.

Kelemen Hunor romániai kulturális és örökségvédelmi miniszter rendelettel erősítette meg a 400 éves Házsongárdi temető egyéni műemlékké nyilvánított sírjainak a védettségét.

A pécsi egyetem alapításának 645. évfordulóján, szeptemberben tárulhat fel az egykori középkori egyetem vélt épületének kapuja a látogatók előtt. Fedeles Tamás történész szerint mindennaposak lehettek a tivornyázások, a városi polgárokkal való összetűzések, sőt gyilkosságok is előfordultak.

Bár külsőleg felújították az egyik legszebb magyarországi román stílusú műemléket, a lébényi Szent Jakab templomot, nemrégiben a főhajó boltozata vált életveszélyessé – írja a műemlékem.hu magazin.

Egyedülálló monográfiával jelentkezett a közelmúltban K. Németh András régész, a simontornyai vármúzeum igazgatója, aki a középkori Tolna templomait vette számba a teljesség igényével.

Ugyancsak szűkös határidővel dolgoznak a szakemberek a pesti Nagyboldogasszony Főplébánia hosszhomlokzatainak felújításán: a megújult műemléket a főváros augusztus 20-ig szeretné átadni, írja a műemlékem.hu magazin.

FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!