Történelemportál

Cikkek a templom aktában

Zajta templomában középkori fülkékre és falkép maradványaira bukkantak a hetekben a szakemberek – számol be a felfedezésről a műemlékem.hu magazinja.

Ugyan a szakemberek azt remélték, hogy a helyükön maradhattak a nagyrészt elpusztult szegedi vártemplom kapuzatának faragványai, a várva várt feltárás- ebből a szempontból, csalódást okozott – írja a műemlékem.hu magazin.

Csakis a homoródkarácsonyfalviakon múlik, hogy mikor folytatódhat a helyi unitárius templom mészfala mögött rejlő freskók feltárása. Közben a már évek óta feltárt, Szent László legendáját ábrázoló falfestményt egyre többen keresik fel.

800 éves falfestmények kerültek elő a Bihar megyei Siter református templomának felújításakor. A restaurálás során megtalálták a régi templom ülőfülkéit és a szentélyt is.

Huszka József művészettörténész, etnográfus, egykori sepsiszentgyörgyi tanár munkássága nyomán már több alkalommal keresték-kutatták: vajon ott lapul-e még a századok mészrétege alatt a László királyunk kalandos harcait megörökítő falfestmény?

Kétszázezer lejből korszerűsítik a szatmárnémeti Láncos templom tetőszerkezetét. A munkálatokat májusban kezdték el. „Az esős idő miatt többször le kellett állnunk a munkával. Teljes gőzzel csak június közepén kezdhettünk hozzá, és várhatóan augusztus végére készülünk el” — részletezte a Krónikának Korda Zoltán lelkipásztor.

FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!