Történelemportál

Cikkek a szeged aktában

A Török Birodalom és a Balkán címmel rendeznek március 1-jén Szegeden nemzetközi tudományos konferenciát. A levezető elnök Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektora, a megnyitó előadást Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója tartja.

A 20. század magyar katolikus egyháztörténetének kiemelkedő alakja volt Glattfelder Gyula csanádi püspök. Neve és művei ismertek, eseménydús és tevékeny életéről azonban keveset hallani.

A Virtuális Intézet Közép-Európa Kutatására (VIKEK) 2012. november 23-án rendezi meg az Újragondolt negyedszázad II. elnevezésű konferenciát, az előadások helyszíne a szegedi MTA SZAB Székház.

A szegedi Millenniumi Kávéházban mutatkozik be a Nagy Háború blog internetes történelmi folyóirat szerkesztősége június 6-án 18 órától, ahol Doberdó hadszínterét is bemutatják egy filmen.

Nemcsak a doni katasztrófára kell emlékezni, hanem arra is, hogy milyen tragikus következményekkel jár az egész közösség számára, ha a múltját elfelejti, megtagadja, vagy hamis ideológiák alapján megpróbálja retusálni annak történéseit – mondta Zakar Péter történész a doni tragédia 69. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen Szegeden.

December 15-én, csütörtökön 17 órakor a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola Klebelsberg termében új könyvével kapcsolatban beszélget Raffay Ernővel Zakar Péter.

FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!