Történelemportál

Cikkek a kastély aktában

Megkezdődött a gödöllői kastélypark növénytelepítése. Szombaton olimpiai bajnokok ültetnek majd fákat, hogy megmutassák: kiállnak a kastély, az épített örökség megőrzése mellett — írja a műemlékem.hu.

A gránátos házak megújítása, rózsakert, bábszínház, a kínai lakkszoba helyreállítása — a többi között ezek szerepelnek a fertődi Esterházy-kastély helyreállításának most véglegesített második ütemében, adta hírül a műemlékem.hu.

Úgy tűnik, rendeződhet végre a Beregvidéki Múzeum helyzete, sőt újabb tárlattal bővülhet a helytörténeti kiállítás, ha összefognak az illetékes hivatalok és a város közvéleménye.

A műemléki környezetben található Almásy-kastély már több mint hét éve üresen áll, a magyar állam tulajdonában álló, fokozottan védett épület hasznosításáért – bár már kétszer is meghirdették – senki sem jelentkezett. Nem véletlenül, hiszen például egy engedélyes terv legalább ötvenmillió, a felújításhoz kapcsolódó kiviteli terv több százmillió, maga a rekonstrukció több milliárd forintba kerülne.

Folyamatosan romlik az aranyosmeggyesi Lónyai-kastély állapota, melynek felújításáról sem a helyi önkormányzat, sem a Szatmár megyei múzeum nem gondoskodik.

Lezajlott a közbeszerzési eljárás, megkötötték a kivitelezővel a szerződést, és jövő hét közepén már átadják a munkaterületet a Borsod megyei Edelény L’Huillier-Coburg kastélyának felújításához – számolt be róla Gúr Nándor, a térség országgyűlési képviselője, a projekt gondozója.

FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!