Ady Endre 1908-tól csak a Nyugatban publikált verset. Ignotus, a főszerkesztő szabadkőműves volt. Ezzel a kizárólagossági megállapodással magukhoz láncolták Adyt – mondta a Demokratának Raffay Ernő történész, akivel Ady Endre és a Nyugat című új könyve kapcsán beszélgettünk a zseni tragikumáról, a hamis kultuszról és a mai migrációig érő veszélyes utópiákról.

– Miért szentelt külön könyvet Ady Endre és a Nyugat kapcsolatának?

– A Nyugat mindmáig úgy él a köztudatban, de a szakirodalomban is, hogy a XX. század első felének legnagyobb hatású, magas példányszámú, jelentős befolyású folyóirata volt. A tények alapján kijelenthető, hogy ez nem igaz. Rákosi Jenő keresztény-konzervatív Budapesti Hírlapja például közel 40 ezer példányban jelent meg. A Nyugat eleinte mintegy 800 példányban kelt el, az első világháború idején ez fölment 2500-ra, de semmiképpen sem nevezhető a legolvasottabb, legnagyobb hatású lapnak. Ugyanakkor, bár ez kevéssé közismert, fontos szabadkőműves orgánum volt.

– Milyen értelemben? 

– A lap főszerkesztője, Ignotus Hugó és egyik szerkesztője szabadkőművesek voltak. A főszerkesztő, Ignotus a Budapesten működő legnagyobb szabadkőműves csoport, a Demokratia Páholy helyettes főmestere, vagyis második embere lett. Nem érdektelen, hogy Ady Endre 1908. január 1-től csak a Nyugatban publikált verset. Ezzel a kizárólagossági megállapodással a szerkesztők magukhoz láncolták Adyt, akinek szerelmi költészete a világirodalom legnagyobb alkotásai között említhető, politikai költészete viszont ostoba, káros és művészileg is felejthető színvonalú. A Nyugat mégis ezekből közölt legtöbbet. Ennek okára, amint azt új könyvemben is idézem, Horváth János irodalomtörténész mutatott rá 1912-ben A Nyugat magyartalanságairól című esszéjében : „…többé ne tévesszen meg bennünket a nagy csatazörej; tudjuk meg, hogy ott nem mindig s nem okvetlenül egy irodalmi iskola zörög, hanem a választójogos radikális politikai pártnak egy irodalmi oroszlánbőrbe bújtatott újságíró fiókja.” Valóban, a Nyugat következetesen durván támadta, Adyval is durván támadtatta elsősorban gróf Tisza István miniszterelnököt, a kor meghatározó magyar államférfiját, de általában a keresztény magyar politikai elit és a katolikus egyház is a lap célkeresztjében volt. A radikális liberális fedőszervezet, az egyik fővárosi szabadkőműves páholyhoz bekötött Galilei Kör rendszeresen rendelt Adytól politikai verseket.

– Adyt ma a XX. századi magyar irodalom legnagyobbjai között tartjuk számon, de milyen volt a megítélése a saját korában?

– Rendkívül ellentmondásos. A közvélekedéssel ellentétben életében korántsem volt akkora hatása, mint amekkorát ma tulajdonítanak neki. A költő öccse, Ady Lajos írta Ady Endre című, 1923-ban megjelent emlékezésében, hogy testvérbátyja kötetei szerény példányszámban keltek csak el, egyik legnagyobb hatásúnak tartott kötete, az 1908-as Az Illés szekerén mindössze harmincnégy példányban kelt el az egész országban. A köré épített és főleg a halála után csúcsra járatott kultusz megtévesztő. Persze ennek is megvan az oka.

– És mi az?

– Adynak a szabadkőművesek biztosítottak nyilvánosságot a Világban, a Nyugatban, a szintén szabadkőműves Vészi József vezette Budapesti Naplóban, valamint a Népszavában. Utóbbi szerkesztője, Kunfi Zsigmond korábban a temesvári Losonczy, majd a budapesti Martinovics Páholy tagja volt. Ady tehetségét életében és holtában is a maguk céljaira használták és használják. Annak ellenére, hogy ebben a kapcsolatban voltak törések is.

 – Mire gondol?

– A már említett Vészi József a báró Fejérváry Géza vezette, úgynevezett darabontkormány idején, 1905 nyarától egy éven át a miniszterelnök sajtófőnöke volt, Ady pedig sajtótudósítóként dolgozott a kabinet mellett. 1906-ban azonban megbukott ez a kormány, Adyt és társait eltávolították az államigazgatás közeléből. Ekkor Ady rájöhetett, hogy ha továbbra is kitart liberális és szocialista szabadkőműves barátai mellett, könnyen bezárulhatnak előtte a pénzt és ismertséget jelentő nyilvánosság fórumai. De már 1904-től elkezdett istenes verseket írni az általa addig gyalázott Rákosi Jenő Budapesti Hírlapjában, megkísérelve elismertetni magát saját nemzetével, amelyet korábban idegen érdekek zsoldjában leginkább csak gúnyolt és támadott.

Raffay Ernő, fotó: demokrata.hu

– Érdekből vagy őszintén fordult?

– Én úgy látom, hogy mindkét szempont jelen volt. Ady rendkívül önpusztító, léha, költekező életet élt, állandó pénzzavarban volt. Előfordult, hogy bíróság foglalta le a Nyugattól kapott honoráriumát, fedezendő a tartozásait. Emellett, ezt szintén Ady Lajostól tudjuk, szűkebb körben gyakran tett antiszemita kijelentéseket, zavarta, hogy nálánál sokkal szerényebb tehetségű zsidó művész barátai apanázsából él. Az is bántotta, hogy saját magyar nemzete el­utasítja. Erről persze ő maga tehetett. Mindenesetre ez a sokféle, bonyolult lélektani hatás oda vezetett, hogy megpróbált kitörni addigi helyzetéből. A legjelentősebb ilyen kísérlete A duk-duk affaire című írása, amely 1908. november 15-én jelent meg – nem máshol, mint Herczeg Ferenc Új Idők című, nagy példányszámú konzervatív társasági folyóiratában.

– Miről szól ez a cikk?

– Lényegében kigúnyolja a szabadkőművességet, mondván, valódi közéleti változások helyett a legtöbben saját személyes céljaik eszközeként használják a titkos társaságot, a páholyokat, valamint elhatárolta magát addigi szellemi kereszt­apáitól. Ezután megfagyott körülötte a levegő, a magyar közvélemény ingerküszöbét nem érte el ez a bűnbánó gyónásnak is felfogható publicisztika, korábbi barátai viszont dühös sértettséggel reagáltak. Ady ott találta magát a közéleti senki földjén, az épp ekkor megjelent Az Illés szekerén című kötete visszhangtalan maradt. Végül egy évvel később, 1909 novemberében újra érte nyúlt a szabadkőműves kéz, megnyerették Adyval a székesfőváros által kiírt, jelentős pénzösszeggel, 2000 koronával is járó I. Ferencz József Irodalmi Díjat, s ezzel visszarántották soraikba.

– Megnyerették?

– Igen, a nyolctagú bírálóbizottságban ugyanis szabadkőművesek is voltak, bár még így is csak négy szavazatot kapott Ady. Az elnök, Vaszilievics János Budapest szabadkőműves alpolgármestere azonban mellette döntött. Ady egyébként igyekezett is protekciót kijárni magának, egy 1909 nyarán kelt levelében írja, hogy Pesten járva „folyton viziteltem a 2000 koronás díj ügyében.”

– Mit ígért cserébe?

– Nem tudjuk. Ebben az időben, a Lédával való viharos szakítást követően Ady önpusztítása a korábbiakhoz képest is elhatalmasodott. Nem csak a „kis női csukákról” beszélek, ahogy egyik versének címe mondja, hanem a napi 4-5 liter borról, a 4-5 doboz cigarettáról és a morfiumról, aminek ekkoriban lett rabja. Néhai Czeizel Endre professzortól tudjuk, hogy Ady összesen háromszor kapott vérbajos fertőzést, ennek az idegrendszerre gyakorolt tragikus hatásai is egyre erőteljesebben mutatkoztak. Az a fennmaradt iratok alapján dokumentált tény, hogy Ady Endre, talán magánéleti válságából is menekülve, 1912. március 15-én felvételi kérelmet nyújtott be a budapesti Martinovics Páholyba, május 4-én pedig letette a fogadalmat.

– Mi volt a feladata szabadkőművesként?

– A páholytársa, Jászi Oszkár által, egyébként a szabadkőműves alkotmánnyal szembemenő módon megalakított Országos Polgári Radikális Párt egyik arca, propagandistája lett. 1917-ben írta meg hírhedt Korrobori című cikkét, amit még a Nyugat is túl erősnek talált, így nem közölte, csak 1923-ban jelent meg Ady Lajos már említett könyvében. Ebben a cikkben kultúrateremtésre képtelennek ítélte a magyarságot: „mi a fenéből, nyavalyából – hogy csúnyábbat ne mondjak – lehetnének itt kultúrapotenciás magyarok?”, írja, és meghirdeti az életrevaló zsidóság és az eltunyult magyarság összeolvadása által egy új nép létrehozásának programját. Ez a gondolat érdekes módon némileg összecseng a bécsi Humanitas Páholy tagja, Richard Coudenhove-Kalergi gróf által később, 1925-ben írt, Gyakorlati idealizmus című munkában felvázolt programmal, melynek lényege, hogy Európa nemzeteit szervezetten összekeverjék a harmadik világ színes népeivel, annak érdekében, hogy a földrész lakossága elveszítse identitását, gyökereit, és hagyományainak béklyóitól megszabadítva egy elképzelt szép új világ szülessen. És innen már nincs messze napjaink migrációs krízise… És mégis, 1918-ban, amikor megalakult a Károlyi Mihály vezette első szabadkőműves kormány, súlyos betegen, csalódottan maga is azt mondta, hogy ő nem erre gondolt, ez nem az ő forradalma. Adyban valójában mindvégig viaskodott egymással az idegen érdekek által használt, kipányvázott akaratgyenge személyiség és a magyarsághoz való visszatérés vágya – sajnos döntően az előbbi kerekedett felül.

Ágoston Balázs