Történelemportál

Hogyan kerülte el Törökország saját Trianonját?

Rovatok: konferencia

A Török Birodalom és a Balkán címmel kerül sor március 1-jén arra a nemzetközi konferenciára, amelyet Szegeden tartanak rangos hazai és külföldi történészek részvételével. A kutatók nemcsak a középkori török terjeszkedés balkáni hatását mutatják be, hanem szóba kerülnek a XX. századi Törökország történelmének legérdekesebb kérdései is. Az érdeklődők többek közt választ kapnak arra is, hogy miként kerülte el Törökország saját Trianonját.

A konferencia levezető elnöke Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektora. Elsőként Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója tart előadást. Ezt követően a konferencia főtémájához kapcsolódó felszólalások hangzanak el. Mások mellett előadást tart Nagy Miklós Mihály, a Nagy Magyarország történelmi magazin főszerkesztője, Majoros István, az ELTE tanszékvezetője, Gulyás László történész, a SZTE oktatója, a konferencia főszervezője, Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem oktatója, illetve Hajdú Zoltán, az MTA doktora.

A konferenciát a Közép-európai Közlemények tudományos folyóirat és a Szegedi Akadémiai Bizottság szervezi.

helyszín: Szeged, Móra Ferenc Múzeum (Szeged, Roosevelt tér 1-3.) Vár épület
időpont: 2012. március 1. 10:30–18:00
A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!