A hajdan 70 pincéből álló pinceterületet nem csupán megmenteni, de újraformálni is kellett. A helyi civilek a pusztulásból hozták vissza a település közepén található másfél hektáros ligetet – írja a műemlékem.hu magazin.

„Amikor tíz esztendővel ezelőtt küzdeni kezdtünk a fennmaradásáért, már csak egy sittel szeméttel teli gyomos terület volt, behajtani is alig lehetett. Épített emlékeinek a nagy része megsemmisült, vagy erősen károsodott, így az is időbe tellett, míg elfogadtattuk a helyi döntéshozókkal, hogy településtörténet és zöldfelület szempontjából egyaránt fontos a fennmaradása” – mondta el a portálunknak Kárpáti Tímea természetvédelmi szakmérnök, a Lamgrub Egyesület elnöke. „A gödör megmentése érdekében szükségszerű volt a műemléki védelem. Eleinte csak civil összefogásban, majd később önkormányzati együttműködéssel megújult és a magyarországi németség különleges emlékhelyévé tettük a parkot.”

A zsámbéki józsefvárosi gödör meglehetősen egyedi a magyarországi műemlékek között. Egy viszonylag jelentős, 2-4 méteres mélyület Zsámbék belterületén, amelyet hajdan pincék és présházak szegélyeztek patkó alakban. Maga a „gödör” szintén emberi alkotás: az 1737 és 1739 között pusztító pestisjárvány után a településre újonnan érkező németek innen nyerték ki a házaik építéséhez a szükséges agyagot. Alapos munkát végeztek, hiszen annyira kimélyítették a fejtéssel a területet, hogy lakóépületek építésére alkalmatlanná vált, ám a gödröt szegélyező meredek partfal pincék telepítésére éppen megfelelt. Az első pincéket még a 18. században vájták ki a Lehmgrube, helyi dialektusban Lahmgrubm (agyaggödör, innen az egyesület neve) falába. Ám a teljes kiépítésre csak a 19. században került sor, amikor a hetven borospince, többségük az eléje épített présházzal szinte körülfonta a területet.

„Jelenleg húsz pince van már csak meg és a présházak többsége is elpusztult. Megmaradt három kis parasztház is. Sajnos a svábok által kialakított vízelvezetés is megszűnt, így a pincék már nem funkcionálnak, hiszen időről-időre elárasztja őket a talajvíz, ma már nem alkalmasak bor hosszú távú tárolására” – tette hozzá Kárpáti Tímea.

A kis pincesornak és az általa körülfogott parknak mégsem a pincék állapota lett a végzete, hanem a második világháború és az azt követő kitelepítés. 1946 áprilisában Zsámbék lakosságának kilencvenöt százalékát Németországba deportálták a származásuk miatt. Helyükre új betelepülők érkeztek, akiknek mit sem számított a hagyomány, így a présházakat, a pincék kvádereit elkezdték széthordani, hogy a házépítésekhez használják fel. A pincék többsége így beszakadt, eltűnt, a gödör pedig először szemétlerakóvá, majd mindinkább beépítésre váró önkormányzati területté vált. Ugyan Kárpáti Tímea és társai jóvoltából 2006-ban műemléki védettséget kapott, ám a városvezetés még 2009-ben is tett rá kísérletet, hogy a védettséget töröljék.