Történelemportál

A pécsi egyházmegye a szerb megszállás éveiben

Rovatok: Háttér

1918. november 14-e szomorú nap Pécs történetében. A belgrádi katonai egyezmény értelmében szerb csapatok érkeztek a városba, másnap pedig meghúzták a Barcs-Szigetvár-Pécsvárad-Bátaszék-Baja demarkációs vonalat. Megkezdődött Baranya megye módszeres kifosztása, mely helyrehozhatatlan károkat okozott gazdaságának. A lakosság súlyosan megsínylette a megszállás hónapjait; az áldatlan állapotok erősen rányomták bélyegüket a katolikus egyház életére is.

Hálaadó tábori mise a felszabaduláskor – Soós altábornagy, a bevonulás parancsnoka és Zichy Gyula, pécsi püspök (Janus Pannonius Múzeum, Pécs)

Eleinte úgy tűnt, a pécsi katolikus püspökség komolyabb atrocitás nélkül átvészelheti a nehéz hónapokat. Már a bevonulás másnapján szerb tisztek tisztelgő látogatást tettek Zichy Gyula püspöknél, aki kellemes tartózkodást kívánt nekik, és azt, hogy szép emlékekkel térjenek haza Pécsről. A szerb tisztek fokozott figyelmességükről biztosították a püspököt, és kifejtették, hogy minden hívő embert testvérüknek tekintenek, valamint ahol eddig megfordultak, a templomokat és a vallásokat megbecsülték, mert „a szerb nép lelkében Istennel megy mindenüvé.” Zichy püspök másnap viszonozta a látogatást, és karácsonykor is hasonló jókívánságokkal halmozták el egymást.

A felszínes jó viszony azonban nem tartott sokáig. Már 1918. december 3-án ötven pécsi szervezet, köztük a katolikus egyház tiltakozott az ún. Néphatározatban minden törekvés ellen, amely Pécs városát Magyarországtól el akarta szakítani. A szerbek egyre inkább igyekeztek a püspöknek tett ígéretük ellenére az egyház belső ügyeibe is beleavatkozni, felhasználni azt annexiós politikájukhoz. Zichy püspököt például arra kötelezték, hogy körlevélben szólítsa fel papjait a szerb király egészségéért és jólétéért való imádságra, a püspökség rácbólyi és idamajori birtokát pedig zárgondnokság alá helyezték és kifosztották.

Tudta-e, hogy…
Linder Béla, a megszállás alatt lévő Pécs polgármestere és Jászi Oszkár, a Bécsbe menekült kommunisták képviselője 1920 novemberében memorandumot adtak át Belgrádban, amelyben kifejtették, a megcsonkított Magyarországot csakis katonai megszállással lehetne semlegesíteni, ami Jugoszláviának is érdeke. Ők magukra vállalnák a „kellemetlen feladatot”, kézbe vennék a szerbek által megszállt területek közigazgatását. Mivel Magyarország megtámadására nem mutatkozott hajlandóság jugoszláv részről, későbbi tárgyalásokon Linder előterjesztette önkormányzati tervezetét, amely szerint a Pécs–bajai Autonóm Terület elszakadna az anyaországtól, a magyar törvények nem terjednének ki rá, de a jugoszláv jogszabályokat átvehetné. Jászi azt javasolta, hogy a jugoszláv valutát is bevezethetnék.

Komoly károkat szenvedtek az egyházmegye ingatlanjai is, de a templomokat, főként a máriagyűdi kegyhelyet ígéretükhöz híven tiszteletben tartották a megszállók. Annál kevésbé mutatták ki a minden hívő iránt érzett testvéri szeretetüket: Alagics János hercegszőllősi, Fridrich Géza baranyavári és Iselstöger Alajos radikovci plébánost letartóztatták és elhurcolták Magyarországhoz való ragaszkodás vádjával. Iselstöger Alajos sorsa külön is megrázó: nemcsak a szerbek vetették fogságba, súlyos meghurcolást szenvedett a nyilas uralom idején is, majd később a kommunisták is bebörtönözték.

A szerb megszállás kettészakította a pécsi egyházmegyét. A demarkációs vonal átlépésének 1919-ben elrendelt tilalma teljesen megszüntette a postaforgalmat az anyaországgal, így a püspökség megszállt központja is elszigetelődött nemcsak Esztergomtól és a fővárostól, hanem az egyházmegye északi részétől is. A demarkációs vonalon túli területek kormányázásával Fent Ferenc szekszárdi plébánost bízta meg Zichy püspök. Az egyházmegye azonban a szerb megszállás 1921. augusztus 22-i megszűnte után sem válhatott újra egységessé, hiszen a trianoni diktátum elszakította a Dráván túli és a Baranya-háromszögben lévő területeit, ami 28 plébániát érintett. Az elcsatolt terület később Dél-Baranyai Apostoli Adminisztratúra néven a diakovári püspökség fennhatósága alá került.

A megszállás 33 hónapja sajnos nem bizonyította a pécsi egyházmegye papsága és hívői számára, hogy a szerb nép lélekben Istennel megy mindenhova. 1921 őszén Zichy Gyula vezetésével gyalogos zarándoklat indult a máriagyűdi kegyhelyre, hálából, hogy véget ért a többévi szenvedés. A hálaadó zarándoklat emlékét ma egy ezüst szív őrzi a máriagyűdi kegyszobor palástján.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!