Történelemportál

A hazai hadisírgondozás egyik legjelentősebb eseménye

Rovatok: Emlékezet

A magyar hadisírgondozás egyik legjelentősebb eseményét jelentette be dr. Töll László alezredes, a HM Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztály vezetője és helyettese, Maruzs Roland őrnagy július 13-án pénteken: megtalálták és azonosították a legendás hírű magyar rohamtüzértiszt, vitéz nemes Barankay József hamvait az ukrajnai Ivano-Frankivszk magyar–német hősi temetőben.

Maruzs Roland őrnagy és dr. Töll László alezredes a sajtótájékoztatón (fotó: Tóth László)

Hatvannyolc évvel ezelőtt, 1944. július 13-án, 14 óra tájban, a galíciai Targowicza nevű település határában, figyelőhelyüket ért bombatalálat következtében halt hősi halált vitéz nemes Barankay József tüzérszázados és két katonatársa – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Mint Töll alezredes elmondta: a honvédelmi tárca a hadisírgondozást kiemelt feladatként kezeli. Hozzátette: vitéz nemes Barankay József rohamtüzér százados kiemelkedő tetteket végrehajtó katonatiszt volt. Tudtak személyéről, ukrajnai elestéről, ám a konkrét nyughelyet csak az elmúlt hónapok során, a német keresőkkel együtt folytatott kutatásaik eredményeként sikerült azonosítaniuk.

A hős honvédtiszt megtalálásban rendkívül segítőkésznek mutatkoztak az ukrán hatóságok, az ivano-frankivszki önkormányzat, s különösen Igor Kocskin helyi régészprofesszor nyújtott nagy segítséget. Hozzájárult a sikeres megtaláláshoz az is, hogy az itt élő ukránok együttműködési készsége példamutató volt – emelte ki az alezredes.

Az exhumálást július 11-én bizottság jelenlétében hajtották végre. A feltárást végző szakemberek már a fémkoporsót látva tudták: olyan ember földi maradványait találták meg, akit jelentős személyiségnek tartottak, és akinek hazahozatala határozott szándék volt.

S valóban, az Újvidéken született, Bácsalmáson, majd Budafokon nevelkedett, a Ludovika Akadémián 1932-ben végzett, majd ott oktató Barankay Józsefet rajongásig szerették az általa létrehozott elitegység, a magyar királyi 1. honvéd rohamtüzérosztály katonái.

Nemcsak sokoldalú tehetségéért, kiváló képzettségéért, következetességéért, a legveszélyesebb helyeken s helyzetekben, közelharcokban való személyes csapatvezetéséért, megszállottságáért, bátorságáért becsülték nagyra, de szó szerint mindhalálig érzett hazaszeretete, minden körülmények között érvényesülő embersége is osztatlan elismerést, ragaszkodást váltott ki soraikban.

Katonai pályafutását magas kitüntetések is fémjelezték: Erdélyi Emlékérem, Magyar Koronás Bronzérem, a Német Vaskereszt I. és II. osztálya és a magyar Tiszti Arany Vitézségi Érem, amit csupán huszonkét kiváló tiszt érdemelt ki, közülük is nyolcan csak a haláluk után.

A sajtótájékoztatón elhangzott: bár a hajdani ivano-frankivszki sírkert helyén ma egy emlékpark áll, mégis sikerült a konkrét sírhelyet megtalálni, a hős honvédtiszt személyi azonosítását pedig olyan közvetett bizonyítékok könnyítették meg, mint a tiszteknek járó, általa is viselt bilgeri bőrcsizma, valamint a személyi azonosítójegye, illetve a személyes veszteségkartonja.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!