A hortobágyi kényszermunkatáborokba 60 évvel ezelőtt elhurcolt miskolciakra emlékeztek vasárnap a borsodi megyeszékhely belvárosában, a Kazinczy könyvesbolt falán elhelyezett emléktáblánál.
Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a magyar történelem egyik legtragikusabb korszakának nevezte a kitelepítések éveit. Mint fogalmazott, az 1950-es évek elején a „keleti barbár intézkedéssorozat” okozta félelmet jószerivel minden magyar család érezte.
Kriza Ákos az emléktáblaavatáson (fotó: boon.hu)
Felidézte, hogy 1952. június 24. éjjelén több mint félezer miskolci lakosra kiélesített géppisztolyokkal rontottak rá, és vitték őket a Hortobágyra, amelynek tizenkét munkatáborában tízezer magyar sínylődött embertelen körülmények között. A kitelepítéseket, a kényszermunkatáborokba deportálásokat a kommunista hatalom legkegyetlenebb, legelvetemültebb erőszakszervezete, az ÁVH hajtotta végre. A barbárság senkit nem kímélt, senki nem volt biztonságban – fogalmazott.
A kitelepítettek közül név szerint említette Isépy Tamást, a rendszerváltás éveinek országgyűlési képviselőjét, egykori igazságügyi államtitkárt, valamint akkori elődjét, Gálffy Imrét, aki a város polgármestereként a második világháborút követően Miskolc újjáépítését irányította.
hirdetés
A megemlékezésen részt vett Kováts Dániel, akit testvérével és édesanyjával 22 éves korában hurcoltak el és telepítettek ki a hortobágyi Borsó tanyára, és aki egy, az ott történteket felelevenítő monográfiát jegyez. A rendezvényen visszaemlékezett arra, hogy azon az éjszakán békés és védtelen miskolciakat, időseket, fiatalokat, terhes asszonyokat vertek ki otthonaikból, vagoníroztak be, és vitték el őket, megfosztva őket jogaiktól, mindenüktől.
A kollektív kitelepítés vizsgálat és indoklás nélkül egész családokat érintett, minden ötödik kitelepített hatvan éven felüli volt, a legidősebb „veszélyes elem” 94 éves volt, az öt legfiatalabb pedig száműzöttként látta meg a napvilágot, a kényszertáborban született meg – mondta el az idős tanár, rámutatva, hogy a miskolci akció célja a középosztály megtörése, megleckéztetése volt.
A megemlékezésen Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára hangoztatta, hogy aki nem ismeri a múltat, az nem értheti a jelent, és nem tudja tervezni a jövőt.
Elmondta, hogy az 1950-es évek kitelepítéseinek célja a teljes társadalom megfélemlítése és az értelmiség „lefejezése” volt, egymillió ember ellen folytatott valamilyen büntetőeljárást a kommunista hatalom, nem akadt olyan, akinek szomszédját, rokonát, munkatársát, barátját, ismerősét valamilyen módon ne érintette volna.
Emlékeztetett arra, hogy az első Orbán-kormány idején lett február 25-e a kommunista áldozatok emléknapja, és akkor született meg az a kormányrendelet, amely a kitelepítetteknek nyugdíj-kiegészítést biztosított. A második Orbán-kormány idején, 2010-ben pedig méltó központi emlékműve lett Budapesten a Hortobágyra kitelepítetteknek.
Hozzátette: idén márciusban az Országgyűlés határozatban emlékezett meg a kitelepítettekről és az őket befogadókról, ugyanakkor az áldozatoknak a legfontosabb elégtétel az új alaptörvény megalkotása volt, amely egyértelműen kimondja az 1949-es alkotmány érvénytelenségét, és „amely azt is kimondja, mai szabadságunk 1956 forradalmából sarjad”.
Szegedről 1951. június 23-án kezdték meg a „magyar Gulágra”, a hortobágyi munkatáborokba deportálni azokat a családokat, akik a kommunista diktatúra az ellenségeinek vélt. Ennek emlékére tartottak szentmisét a Kálvária dombon felállított emlékkeresztnél.
kereszt a szegedi Kálvária dombon (fotó: szegedma.hu)