Történelemportál

Felújítás közben vált életveszélyessé a lébényi templom

Rovatok: Műemlék

Bár külsőleg felújították az egyik legszebb magyarországi román stílusú műemléket, a lébényi Szent Jakab templomot, nemrégiben a főhajó boltozata vált életveszélyessé – írja a műemlékem.hu magazin.

„A szakemberek éppen a tetőzet felújításán dolgoztak tavaly nyáron és ősszel, amikor a főhajó boltozatáról hullani kezdtek a vakolatdarabok. Olykor ököl nagyságú elemek estek le, amelyek akár halálra is zúzhatták volna a látogatókat, vagy a híveket, így az egyházmegye segítségével felállványoztuk a főhajó alatti teret” – mondta el a műemlékem.hu magazinnak a lébényi templom plébánosa, Gőgh Tibor. „Bár a misére járóknak azt mondtam, hogy így még inkább középkori hangulatot áraszt ez a gyönyörű Árpád-kori templom, hiszen az állványerdő miatt olyan sötét van, hogy látni is alig lehet benne, a tréfa nem leplezheti, hogy mennyire aggódtunk, s aggódunk, hogy mi lesz az épület sorsa” – tette hozzá.

A lébényi Szent Jakab templom pusztuló állapotáról a műemlékem.hu magazin is beszámolt két és fél évvel ezelőtt. Nem csupán a belsőben volt jelentős a kőpusztulás, de kődarabok estek le a templom külső faragványairól is: 2009-ben a nyugati kapu előtti részt el is kellett keríteni, mert több kődarab is oda zuhant.

A külső állapoton a 2010-ben, a Regionális Operatív Programon belül elnyert uniós pályázat segített: ennek keretében két győri egyházi beruházáson kívül turisztikai fejlesztésként zarándokszállást alakítottak ki Lébényben a templom mellett álló barokk plébániaépületből és sor került a templom külső felújítására is. A két éves pályázat – amelyben szerepelt a Győr-káptalandombi Püspökvár tornyának látogathatóvá tétele, a mellette álló székesegyház egyik tornyában egy kiállítóhely kialakítása, valamit a győri belvárosban Lebó Ferenc szobrászművész házának kiállítóhellyé alakítása is – összesen 560 millió forint támogatással, mintegy 90 milliós önrésszel valósult meg, s idén májusban zárul.

„A Szent Jakab templomnál természetesen csak a külső felújításra volt pályázati forrás, hiszen bár a belső terekben is jelentős volt a kőpusztulás, arra senki sem számíthatott, hogy hullani kezd a főhajó boltozatának vakolata. Sajnos még nem tudjuk, mi okozza a vakolathullást, így a helyreállítási költséget sem lehet megbecsülni. Korábban felvetődött, hogy statikai problémák vannak a templommal, 2006-ban tervdokumentáció is készült az épület állapotáról. A legrosszabb az volna, ha egy új vasbeton segédszerkezetre kellene „fölfüggeszteni” a boltozatot, hiszen ez elviselhetetlen terhet róna az egyházmegyére” – jelentette ki Gőgh Tibor.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!