Nemcsak saját magáról, hanem Magyarországról is rossz bizonyítványt állított ki Kollai István, a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója azzal, hogy gyatra nyelvtudásával és hiányos ismereteivel vitába bocsátkozott történelmi kérdésekben szlovák történészekkel, értelmiségiekkel.
Ha egy átlagos szlovákot megkérdeznénk arról, hogy kit tart a legjelentősebb szlovák történelmi személyiségnek, akkor nagy valószínűséggel azt válaszolná, hogy Ľudovít Štúrt. És valóban, Szlovákiában talán senkiről sem neveztek el annyi közterületet, intézményt vagy utcát, mint őróla. Számos városban szobrot, emléktáblát állítottak neki. A második világháború után pedig a magyar többségű Párkány városát az a „megtiszteltetés” érte, hogy Štúrovóra keresztelték át, hogy ezzel is kifejezzék a szlovákok ragaszkodását „ősi földjükhöz”.
Kollai István
A nagy köztisztelet alapján, amely Štúrt övezi, az ember azt hihetné, hogy egy jelentős, nagy formátumú történelmi személyiség lehetett, aki sokat tett le nemzete asztalára, és minden művelt szlovák legalább főbb vonásaiban tisztában is van ezzel. Csakhogy Štúr képe a köztudatban meglehetősen homályos, és azon kívül, hogy volt némi köze a szlovák nyelv kodifikálásához, a szlovákok elsöprő többsége gyakorlatilag semmit nem tud róla. Talán ezért is döntöttek úgy nemrég Szlovákia egyik vezető hetilapjánál, a .týždeň-nél, hogy érdemes lenne kerekasztalnál boncolgatni Ľudovít Štúr történetét és mítoszát. A beszélgetésre, amelyet Juraj Kušnierik moderált, pedig egy mindenképp érdekes társaságot hívtak össze. Jelen volt Pavol Frešo, Pozsony megye ispánja, Marián Tkáč, a Matica Slovenská elnöke, Dušan Škvarna egyetemi docens, neves szlovák történész és meglepetésvendégként Kollai István, a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója.
Pavol Frešo és Dušan Škvarna nem okoztak nagy meglepetést. Az ispán úr hozta a formáját, és rangjához méltó módon mindenről sokat beszélt, csak éppen Štúrról mondott keveset, és az a kevés is inkább megmosolyogtató volt. Bár sok újat nem tudtunk meg Dušan Škvarnától sem, de felhívta a figyelmet olyan apróságokra, amelyek nem illenek bele a hagyományos szlovák Štúr-képbe. Például mindjárt a beszélgetés elején leszögezte, hogy a Štúr öngyilkosságával kapcsolatos „pletykák” forrása Vladimir Mináč, ami mindenképpen figyelemre méltó, hisz Mináč nem volt akárki, hanem egy nemzeti művész és a Matica Slovenská egykori elnöke. Szintén kitért Štúr 1848/49-es szereplésére, és leszögezte, hogy a „magyarok mellett” mégiscsak jóval több szlovák harcolt, mint a „nemzeti oldalon”. Ezt a szereplést sajnos nem boncolgatta részletesebben, ennek ellenére elmondható, hogy messze ő volt a legkorrektebb résztvevője az egész beszélgetésnek.
Noha az elismerésre méltó, hogy Kollai István magyarországi magyar létére úgy-ahogy megtanult szlovákul, nyelvismerete viszont még nagyon messze van attól, hogy kötetlenül tudjon társalogni. Beszéde kusza és összefüggéstelen volt, a kiejtéséről már nem is beszélve. Nem egyszer alapvető fogalmakat kevert össze, egy alkalommal például a múzeum megtekintése (poprezerať) helyett az átsétálni (poprechádzať) szót akarta használni, ám rossz kiejtésének köszönhetően ez „poprehádzať”-nak hangzott, ami „átdobálni”-t jelent. Nem tudni, mi késztette Kollait arra, hogy vitát vállaljon szlovák nyelven, mikor még az alapszókincs is problémát okoz neki. Figyelembe kellett (volna) vennie, hogy nemcsak magát, hanem a magyar kultúrát és a magyar álláspontot is képviselte (volna), elvégre egy külföldi magyar közintézmény vezetője. A beszélgetés során csakis a téma és a nyelv gyenge ismeretével tűnt ki, aminek köszönhetően olyan magas labdákat sem tudott leütni, amilyeneket a Matica Slovenská elnöke dobott fel neki, aki ráadásul megpróbálta őt (és személyén keresztül a magyarságot) megalázni. Ettől csak az mentette meg Kollai Istvánt, hogy idő előtt távozott.
Marián Tkáčról, a Matica Slovenská elnökéről azt kell tudni, hogy a szlovák nemzeti (SNS) értelmiség egyik előkelő képviselője. Hasonlóan sok más sorstársához ő is fényes karriert futott be a múlt (és a mai) rendszerben, konkrétan a pénzügyminisztériumban, a Nemzeti Emlékezet Hivatalának dokumentumai szerint titkosszolgálati ügynök is volt, ami a szlovák nemzeti értelmiség köreiben nem is annyira meglepő. Štúrról vallott nézetei nem tértek el a hagyományos nemzeti kánontól. Štúr szerinte demokrata volt, aki egy szövetségi államot akart Magyarországból csinálni, amire Kossuth azt válaszolta neki, hogy „ha jogokat akarnak a szlovákok, akkor harcolják ki maguknak”. Ezt és az ehhez hasonló történelemhamisításokat a résztvevők közül senki sem cáfolta. Végül azt a kérdést szegezte Kollainak, miért nem különbözteti meg a magyar nyelv a mai és a régi Magyarországot, szemben a szlovákkal, ahol használatos az Uhorsko/Maďarsko. A szlovák nyelv ugyanis a magyarokra/magyar érzelműekre és Magyarországra kétféle elnevezést használ. Megkülönbözteti a történelmi és a mai értelemben vett Magyarországot, úgy állítva be, mintha nem ugyanaz az állam, hanem utóbbi az előbbi utódállama lenne. Hasonlóan a hungarus tudatú, etnikai értelemben nem magyarokra az Uhor szót használja. Kollai István erre egy meglehetősen zavaros, helyenként követhetetlen választ adott, mielőtt távozott. Tkáč elnök ezután kijelentette, hogy szerinte mindenképpen hozzájárulna a szlovák–magyar megbékéléshez, ha a magyarok legalább most, utólag átvennék ezt a megkülönböztetést a saját nyelvükbe, és ezzel kiirtanák azt a látszatot, mintha a mai magyar állam jogfolytonos lenne a régivel.
hirdetés
A vita Kollai távozása után kisiklott, Štúrról már csak kevés szó esett. Az ottmaradt résztvevők viszont beszéltek Liszt Ferenc „szlovákságáról”, és arról, hogy a magyarok „kisajátítják” Liszt Ferencet, továbbá szó esett a szlovák nemzeti karakterről is és a szlovák történelemről. Marián Tkáč szerint a szlovákok sikere abban rejlik, hogy olyanok, mint a törpefenyő – csúsznak, másznak a sziklák hátán, és nem bújnak ki, nem hallatnak magukról, amikor veszély fenyeget. De nem is tűnnek ki és nem is alkotnak nagyot, ahogy erre Dušan Škvarna rámutatott. Bravó! Jozef Tiso, a náci szlovák bábállam elnökének is hasonló nézetei voltak a szlovák nemzeti karakterről („amikor a nagyok verekszenek, a kicsik bújjanak az asztal alá”).
De akkor tulajdonképpen miért is tisztelik a szlovákok Ľudovít Štúrt? A választ erre a kérdésre Marián Tkáč fogalmazta meg, szerinte ugyanis Štúr előtt a szlovákok hungarus patrióták voltak. Ezt így látta 130 évvel ezelőtt Grünwald Béla is, aki szerint „a tótnak nincs külön történelme, nincs nemzeti hagyománya … az ő hősei a magyar hősök, az ő nagy emberei a magyar nemzet kiváló egyéniségei.” A hungarus patriotizmust, a hungarus hagyományokat meg kellett semmisíteni, az így megteremtett űrt pedig „valamivel” fel kellett tölteni annak érdekében, hogy létrejöhessen a szlovák nemzet. Nagy személyiségekre és új értékekre volt szükség a régiek helyébe. Történelmet kellett „csinálni”, és Štúr volt ennek a „történelemcsinálásnak” az első és egyben az egyik legnagyobb ideológusa. Vladimir Mináč szavaival: „A magyarság a szlovák politika végzete. Ha a szlovák politika önállótlan volt, elsősorban a magyarokkal szemben volt az. Mozgásiránya a magyar politika mozgásirányának a negatívja, koncepciói ellenkoncepciók, hangja visszhang csupán.” Csak ezt a (gyakorlatilag magyarellenes) ideológiát hagyta maga után Štúr, minden más téren kudarcot vallott. Alakját csak a huszadik században nagyították fel, hogy létrehozhassák a „szlovák Kossuthot”. Munkássága és tevékenysége gyakorlatilag mind a mai napig ismeretlen a közvélemény számára, mert mihelyt ismertté válna, kiderülne, hogy Štúrnak köszönhetően nemcsak a magyarellenesség, hanem egy jó adag skizofrénia és komplexus is beépült a szlovák nemzettudatba.
Ľudovít Štúr a szlovák áltörténelem legjelentősebb álszemélyisége. Amíg pedig a szlovákok ilyen és hozzá hasonló álértékeket képviselő álszemélyiségeket fognak tisztelni és magasztalni, addig az őszinte szlovák–magyar megbékélés lehetetlen. Csak remélhetjük, hogy ezt idővel szlovák barátaink is belátják, és rendet raknak saját, illetve közös történelmünkben, és sikerül nekik kitolatni abból a zsákutcából, ahová őket ez a Štúr-féle magyarellenes ideológia eljuttatta.