Véget értek a 2006 óta tartó feltárások a sárospataki várkastély parkjában. A páratlan ágyúöntő műhely maradványai már csak a bemutatásra várnak – írja a műemlékem.hu magazin.

„Bár lezárult a feltárás öt éves korszaka, a folytatás semmivel sem lesz könnyebb, hiszen meg kell tervezni a bemutatás mikéntjét és az ideiglenes védőtetőt leváltó új, állandó épületet” – mondta el a műemlékem.hu magazinnak Ringer István, a Sárospataki Rákóczi Múzeum régésze. Hozzátette: ugyan a kiállítás koncepciójára több ötlet is született már, azokat ki kell dolgozni és – bár jól haladtak a leletek restaurálásával – rendezni kell a bemutatandó tárgyi anyagot.

I. Rákóczi György ágyúöntő műhelyének feltárása 2006-ban kezdődött el. A kutatók az írásos emlékek alapján keresték a kora újkori üzem maradványait, s a feltárás előtt geofizikai méréseket végeztek, amelyek kirajzolták a földalatti falmaradványok helyét. A műhely alapfalai helyenként alig egy arasznyira voltak a park pázsitja alatt.

Az ágyúöntő műhelyt – amely a kora újkor egyetlen ilyen emléke Magyarországon – I. Rákóczi György alapította. Bár a most látható falak kiépítésére csak 1631-ben került sor, a szakemberek a kisebb maradványok alapján valószínűsítik, hogy a területen már a Lorántffy Zsuzsannával 1616-ban kötött házassága után röviddel iparosításba fogott.

I. Rákóczi György esetében a források alapján 65 általa öntetett ágyúról tudunk. Hogy miért volt szüksége a főúrnak ennyi ágyúra? A választ részben a kor geopolitikai viszonyai adják meg. Mint erdélyi fejedelem, sikeresen egyensúlyozott a rész-önállóság és a török Porta iránti hűség között. Többfelől is meg kellett védenie magát, így érdemes volt várait – Sárospatakot, Tokajt, Munkácsot és Pocsajt –komoly tűzerővel is ellátni. Nem szabad elfeledkezni a presztízsről sem. A nagyúr mind Bécsnek, mind Isztambulnak meg akarta mutatni, hogy képes felszerelni várait a kor legerősebb tűzfegyvereivel.

Az ágyúöntő műhely azonban nem élte túl a fejedelmet. Miután 1648 októberében meghalt, gyakorlatilag elsorvadt az üzem. Özvegye inkább a tudománnyal, tanítással törődött, így a század közepén a gyár már csak vegetált.

1672-ban tűzvész pusztított Sárospatakon, ami megpecsételte a műhely sorsát is. A járószint feletti falait visszabontották, a helyét elegyengették – a teresítéssel felszámolva a középkori Patak hajdani főutcájának a vár előtti szakaszát.

„Ez a megsemmisülés mentette meg végül is a műhelyt, hiszen így mentesült a későbbi átépítésektől, vagyis valóban a 17. század közepi állapotokat láthatja most a látogató” – jelentette ki Ringer István. „Valódi ritkaság az épségben megmaradt hatalmas lángkemence, amelynél a falak és a tűztér működésének értelmezéséhez itáliai ágyúöntő mesterek 17. századból fennmaradt leírásait kellett tanulmányoznunk.”

A 2011-es ásatási szezonban végeztek a feltárási munkákkal, már a tárgyi leletek egy részének a restaurálása folyik. A műhelyből ugyanis nem csak az ágyúöntéshez kapcsolódó fémeszközök és -maradványok kerültek elő, de mázas, figurális csempetöredékek is, amelyekből néhányat már összeállítottak a szakemberek.