A nemzeti gyásznapon leplezték le Dunaszerdahelyen a felvidéki mártír Esterházy János gróf domborművét, Lipcsey György, Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását.
A rendezvényen több százan vettek részt, köztük közéleti személyiségek Felvidékről és Magyarországról egyaránt. Az ünnepi megemlékezés a Pázmáneum Társaság és az Esterházy János Polgári Társulás szervezésében valósult meg, a domborművet a Városi Művelődési Központ melletti épületen, Dunaszerdahely Fő utcáján helyezték el. Dunaszerdahely városa egyébként korábban egy utca elnevezésével is tisztelgett Esterházy emléke előtt.
A domborműavatást szervező Pázmáneum Társaság nevében Karaffa Attila ügyvezető elnök, önkormányzati képviselő köszöntötte az egybegyűlteket, köztük Magyarország nagykövetét, Balogh Csabát, Veres Lászlót, a Magyar Országgyűlés elnökének, Kövér Lászlónak a kabinetfőnökét, Berényi Józsefet, a Magyar Koalíció Pártjának elnökét, Hájos Zoltán dunaszerdahelyi polgármestert, Duray Miklós közíró-politikust, a Nyugat-magyarországi Egyetem docensét, Csáky Pál közíró-politikust, Fenes Ivánt, az MKP járási elnökét, Horváth Máriát, a Rákóczi Szövetség Esterházy Emlékbizottságának képviselőjét, Lomnici Zoltánt és Szunai Miklóst, az Emberi Méltóság Tanácsának képviselőit is. Dráfi Mátyás Jászai-díjas színművész szavalatát követően az ünnepi beszédet Duray Miklós tartotta, a hallgatóság több gondolatát tapssal fogadta. Az emlékművet Pázmány Péter, Dunaszerdahely korábbi polgármestere és Karaffa Attila leplezték le.
Részlet Duray Miklós beszédéből
„Esterházy Jánosról, a keresztény politikusról kell beszélnünk nap mint nap, mert általa mosható tisztára a »politikus« szitokszavunk. Ha őróla mondjuk: Ő a politikus, akkor mintha azt mondanánk: a közjó erkölcsös szolgája. Így válik minősíthetővé a mai közélet szereplője is: van-e benne legalább tizednyi az Esterházy János alapegységből? Mert tudnunk kell: Esterházy a tükrünk, a legfényesebb tükrünk. Általa keletkezhet egy hullámösszecsengés a tükörbe néző mai politikus egyénisége és meggyőződése, valamint Esterházy szellemi értékrendi és közéleti értéke között. […]
Az első Szlovák Köztársaság parlamentjében, 1942. május 15-én egyetlen képviselőként nem szavazta meg a zsidók deportálását elrendelő törvényt. Ezt, a hitéből és erkölcsi meggyőződéséből eredő tettét a szlovák politikai osztály végképp nem tudta neki megbocsátani, elsősorban azt, hogy a szlovák képviselők között ő volt az egyetlen magyar és csak benne volt ennyi bátorság. Emiatt kellett őt halálra ítélni és emiatt nem lehet őt Szlovákiában ma sem hivatalosan bűntelenné nyilvánítani. A tisztesség koronatanúját el kellett pusztítani, egyébként a többségben lévő tisztességteleneket kellett volna elítélni. […]
Sőt most, 2011-ben még egy további okunk is van Esterházy Jánosról beszélni és előtte tisztelettel meghajolni, mert ismét a nácibérenc otromba vádjával illették őt. Ennek okán ítélték őt halálra 1947-ben. Szerencsére akkor éppen a Szovjetunióban raboskodott, a gulágon senyvedett, így a csehszlovák halálos ítéletet tíz évvel túlélhette. De nem akárki szórta rá újfent ezt az ocsmány vádat, Szlovákia első embere tette ezt, aki emiatt számunkra ennek az országnak utolsó, legutolsó emberévé vált.”