Történelemportál

Téglából készült a Gyöngyösön feltárt gyóntatófülke

Rovatok: Műemlék

Feltárták az ország idáig egyetlen ismert tégla gyóntatófülkéjét a gyöngyösi ferences templomban az ott zajló felújítási munkálatok közben – közölte a Ferences Sajtóközpont kedden az MTI-vel.

Harsányi István, a ferences rend főépítésze szerint két gyóntatófülkét is találtak, amelyek felfedezése „tudományos szenzációnak ígérkezik”; a sajtó képviselőinek jelenlétében szerdán délelőtt tárják fel a másik falfülkét, amely alakját és eredeti funkcióját tekintve valószínűleg az első párja lesz.

A gyóntatófülkéket az 1600-as évek második felében vagy legkésőbb 1718–1721 között alakították ki, amikor a templomot bővítették – mondta a főépítész. A falak és pillérek felületének tisztítása közben a templom mellékhajójában két befalazott, a padozat szintjénél kezdődő falfülkére akadtak. Az egyiket augusztus elején kibontották, és egy ma is használható, ősi gyóntatófülkére bukkantak.

A félkörívben záródó fülke, amelyben téglából kialakított pad található, éppen akkora, hogy egy testesebb szerzetes is kényelmesen elhelyezkedhet benne. Hátát a falnak támaszthatja, és a fejénél jobbra és balra lévő egy-egy mívesen kialakított, hosszúkás réshez illesztheti fülét. A szerzetes „biológiai lenyomata”, vagyis a falnak dőlő fej és test alakja ma is tökéletesen kivehető a mészfestésű falfelületen – szerepel a közleményben.

A gyónók, akik a ferences templomokban mindig nagy számban végezték szentgyónásukat, a fülke külső oldalán, a paptól jobbra vagy balra térdepelve, a résen át fülbe gyónhatták megbánt vétkeiket, meghallgathatták a pap intő szavait, tanácsait és tudomásul vehették a kapott elégtételt, penitenciát.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!