Történelemportál

Meddig tart még a kettős mérce? – exkluzív Anne Applebaum-interjú az új Nagy Magyarországban

Rovatok: Interjú

Nyugat-Európában sokkal mélyebben beivódtak a köztudatba a hitleri szörnyűségek, a náci koncentrációs táborok, mint a kommunizmus Gulag-világa, a győztes szövetségesről ugyanis nem illett kellemetlen dolgokat kiteregetni – jelentette ki a Nagy Magyarországnak adott exkluzív interjújában Anne Applebaum történész, a lengyel külügyminiszter felesége.

Anne Applebaum (fotó: Nagy Magyarország)

Anne Applebaum (fotó: Nagy Magyarország)

A legjelentősebb nemzetközi szaktekintélyek között számon tartott szakértő beszélt arról is, miként látja a kettős mércét a holokauszttal és a kommunista bűnökkel kapcsolatban. Kifejtette véleményét a hidegháború utáni nyugati politikáról, az Amerikai Egyesült Államok ezzel kapcsolatos szerepéről. Mint Anne Applebaum fogalmazott: „a nyugati politika is megpróbált egyféle semlegességet képviselni a több mint kínos szovjet ügyekben, a détente, az enyhülés cégére alatt. Ez azt is jelentette, hogy valahogy nem érdekes a szovjet politikai örökség, a sztálini világ és az egész Gulag-univerzum.”

Anne Applebaum kitért a lengyel–magyar kapcsolatokra, és arról is beszélt, miként látja a lengyel a két ország kommunista múltját. Mint fogalmazott: „a páratlan értékű és rangú lengyel–magyar barátságot mostanában például arra is fel lehetne használni, hogy a kapitalistává átvedlett kommunisták esetében kövessék a lengyel példát: a gazdaság fejlődésének iránya döntő mértékben megszabhatja a posztkommunista szerepvállalást a jövőben. Amennyiben megfelelő erejű és feltételrendszerű gazdaság jön létre, olyan, amely nem biztosít teret, funkciót a számukra, egészen egyszerűen el fognak tűnni.”

Az Anne Applebaum-interjút a Nagy Magyarország magazin 2011/1. számában olvashatja.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!