Történelemportál

Felsőőrön sem lehet a Lajtabánságra emlékezni

Rovatok: Emlékmű

Kegyeletsértés miatt feljelentést tett az osztrák rendőrségnél Eva Maria Barki jogvédő, miután ismeretlenek órákon belül eltüntették az őrvidéki (Ausztria) Felsőőrön azokat a koszorúkat és virágokat, amelyeket a Lajtabánság kikiáltására emlékező magyarok helyeztek el vasárnap a Pro Patria emlékmű előtt.

a felsőőri Pro Patria emlékmű

a felsőőri Pro Patria emlékmű

Gőbl Gábor főszervező arról tájékoztatott: az osztrák hatóságoknak törvényesen bejelentett rendezvényt jelentős rendőri készültség mellett sikerült megtartania a szervezőknek. Gerhard Pongratz felsőőri polgármester a helyszínen azt mondta, ha csak rajta múlt volna, nem emlékezhettek volna a magyarok az 1921-es eseményekről.

A Prónay Pál és Nyugat-Magyarország népei által 1921. október 4-én által kikiáltott Lajtabánság megalakulásának a 89. évfordulójáról október 3-án, vasárnap emlékeztek meg Felsőőrön. A rendezvényen az évtizedeken át elhallgatott történelmi tényeket Sarkady Sándor történész ismertette, és felszólalt Dr. Eva Maria Barki jogvédő asszony, aki többek közt a magyar önrendelkezés fontosságát hangsúlyozta. Az eseményen élőben felcsendült a Hungarica együttes “Ide születtem” című népszerű balladája. A jelenlévők ezt követően megkoszorúzták az emlékművet, amelyen márványba vésve több száz magyar neve látható.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!