Történelemportál

Hatvanhárom év után új tetőt kap a szatmári Láncos templom

Rovatok: Műemlék

Kétszázezer lejből korszerűsítik a szatmárnémeti Láncos templom tetőszerkezetét. A munkálatokat májusban kezdték el. „Az esős idő miatt többször le kellett állnunk a munkával. Teljes gőzzel csak június közepén kezdhettünk hozzá, és várhatóan augusztus végére készülünk el” — részletezte a Krónikának Korda Zoltán lelkipásztor.

a szatmárnémeti Láncos templom

A felújítás során kicserélik a cseréptartó léceket és a cserepeket, felújítják a fekvő- és lefolyócsatornákat, a templomhajó bádogozását, és a kéményeket is újrarakják. „A gerendák és a tető faszerkezete meglepően jó állapotban van, a műemlékvédő szakemberek szerint még sokáig kitart” — örvendezett a lelkész. Korda Zoltán szerint a munkálat teljesen új arculatot fog kölcsönözni a templomnak. A falakat nem szükséges újrafesteni, csak azokat a részeket kell lekenni, melyek a megrongálódott tetőszerkezet miatt áztak el. A templomon legutóbb 1989-ben végeztek nagyobb felújítási munkálatokat, ám a tetőt több mint fél évszázada nem újították fel. „1944-ben bombatalálat érte a templomot, ’47. november 26-án szentelték újjá. Azóta a tető nem volt cserélve, így nagy szükség volt a felújításra” — részletezte Korda.

Az új tetőhöz 51 ezer darab cserepet vásároltak Debrecenből. Ezek minőségét 50 évre szavatolja a gyártó, szín és forma szerint is megegyeznek az eredetivel. A lelkész arról is beszámolt, hogy a presbitérium pénzalapot különít el, melyből szakemberek irányítása alatt több mint kétezer oldalas, alaposan dokumentált pályázatot készít. „Nagyon sok munka van még a templomon, amelyet önerőből nem tudunk kivitelezni, hisz egymillió lejbe kerül. 2013-ra ígértek egy pályázati kiírást, amely megfelelne nekünk. Ha elfogadják, ki tudnánk cserélni a templom villamoshálózatát, a nyílászárókat, kijavíthatnánk a plafonon keletkezett hibákat. Továbbá az alapokat is meg kellene erősíteni, mert a forgalom miatt statikailag meggyengült, és a kiszáradt talaj miatt a torony bal oldala enyhén megsüllyedt” — vázolta fel a jövőbeli terveket a pap. A mostani munkálatokra a gyülekezet 22 ezer lejes kormánytámogatást kapott, a fennmaradó 178 ezret a hívek adták össze. A tető felújítása és az ablakok festése mellett a több mint 60 éves padokat rovartalanító és favédő anyaggal fogják kezelni.

A Láncos templom

Szatmárnémeti legnagyobb református temploma 1778 és 1807 között épült. Nevét az épületet kerítésként körülvevő öntöttvas láncokról kapta, melyek 1860-ban kerültek köré. 1865-ben már a püspökségi jegyzőkönyvek is hivatalosan Szatmár-láncos egyházközségként említik. Az 1900 ülőhelyes, összesen 2200 férőhelyes, 2000 négyzetméter összterületű műemlék épületet a második világháborúban bombatalálat érte, ezért a tetőszerkezetét 1947-ben újraépítették. A Láncos templomnak 2994 lelkes gyülekezete van, amely 1705 családot jelent. 780 egyező vallású házastárs, 1005 vegyes házasság.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!