Történelemportál

Kétszáz éves kutat találtak a nagyváradi városházán

Rovatok: Régészet

Tizenkilencedik századi kutat találtak a nagyváradi városháza belső udvarán, amikor a tervezett közönségszolgálati csarnok alapjait ásták. Lakatos Attila, a Körösvidéki Múzeum régésze a Krónikának elmondta: a kút valószínűleg a városháza helyén a XX. század fordulójáig működő reál tanodához tartozott.

Mint mesélte, csütörtökön bukkantak rá az építményre a munkások, akik azonnal értesítették a múzeumot, ő pedig éppen a helyszínen tartózkodott, így hamar azonosította a leletet. A helyszínen eredetileg a római katolikus püspökség székhelye állt. Ez az 1770-es években költözött át a székesegyház melletti barokk palotába, ekkor a belvárosi épületben iskolát indítottak. Az 1810–20 körül épült kút mellett valószínűleg a Csáky Miklós püspök által építtetett palotának a falmaradványait találhatták meg — véli a régész. Mint mondta, az építkezés vezetője, Pafka Ernő építész egyetért vele abban, hogy érdemes volna a kutat és a falcsonkokat a közönség elé tárni.

A kutat egyébként le kell bontani, s az új építmény alapjainak elkészültével az eredeti anyagból újraépítve lehetne közszemlére tenni. A falak a kútnál régebbiek, így még nem biztos, hogy jól feltárhatók és bemutathatók — magyarázta a Krónikának a régész. Megjegyezte: mind az építésvezetők, mind a városháza illetékesei pozitívan fogadták az ötletet, így jó esély van arra, hogy az ügyes-bajos dolgaikat intéző nagyváradiak is láthassák a leleteket.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!