Történelemportál

Háromszéké lesz az árkosi kastély

Rovatok: Műemlék

Immár bizonyosnak tűnik, hogy az Árkosi Kulturális Központ Kovászna Megye Tanácsának fennhatósága alá kerül — legalábbis így nyilatkozott Kelemen Hunor. A művelődési miniszter azzal okolta döntését: az intézmény amúgy is a háromszéki közönség számára szervezi rendezvényeit, mi sem természetesebb tehát, hogy fenntartásáról a megyei önkormányzat gondoskodjék.

az árkosi kastély

az árkosi kastély

Az erre vonatkozó kormányhatározatot, úgy véli, júniusig meghozzák. Hasonlóképp szándékszik eljárni a kulturális tárcához tartozó másik két művelődési intézménnyel is, a Bákó megyeit még idén, a maroshévízit majd később utalják át a megyei tanácsoknak.

1990 előtt mintegy tucatnyi kulturális központ működött az országban, ezek egy részét felszámolták, mások megyei jellegű intézményekbe olvadtak be. A Szentkereszty-kastélyban és az azt övező hatalmas parkban működő intézmény átvételének kezdeményezéséről a megyei képviselő-testület nemrég döntött. Tamás Sándor elnök szerint a háromszéki önkormányzat számára nem lesz megterhelő a központ fenntartása, amennyiben átvehetik, jövőben legalább annyi rendezvény szervezését teszik lehetővé, mint amennyit idénre tervezett az intézmény.

A központot bonyolult jogi helyzetével együtt adja át a tárca, tehát a megyeháza nyakába szakad a visszaigénylési per lebonyolítása. A napjainkban Budapesten élő Szentkereszty család évek óta hadakozik a kastély visszaszolgáltatásáért, ám az épületben működő Árkosi Művelődési Központ rendre megfellebbezi az igazságszolgáltatás vonatkozó döntéseit.

A kastélyt 1870-ben építtette Szentkereszty Zsigmond, aki huszár főhadnagyként a szabadságharcban is harcolt (ezért több évi nagyszebeni raboskodás volt a “jutalma”). Az impozáns, neoreneszánsz stílusban épült családi fészket Béla fia örökölte, aki Háromszék vármegye főispánja is volt. A második világháború után a kastélyt államosították, s a szocialista “műemlékvédelem” gyakorlatának megfelelően egy ideig raktárként, illetve traktoros iskolaként funkcionált. Később agronómus központot alakítottak ki itt, majd a nyolcvanas évek elejétől Nicolae Ceauşescu fényűző vadászháza volt az 1989-es forradalomig. A diktatúra bukása után a kastélyban művelődési központot hoztak létre, amely a Művelődésügyi Minisztérium felügyelete alá tartozott egészen a mostani döntésig.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!