Történelemportál

Az első választások a Kádár-éra után

Rovatok: Háttér

1990. március 25-én tartották tartották 45 esztendő után az első szabad választást (az elcsalt, és a kommunista terror légkörében tartott 1947-es voksolást nem tekinthetjük annak). Az Alaptörvény szerint a választásokat az előző országgyűlés megválasztását követő negyedik év áprilisában, vagy májusában kell megtartani. Ám akkor a voksolás mihamarabbi lebonyolítása, ezáltal a hatalomváltás gyakorlati megtörténése volt a legfontosabb szempont, így a választás első fordulóját már március 25-re kiírták.

1990 választás

A kampány során végleg elváltak egymástól az addig még — legalábbis a közvélemény nagy részének szemében — többé-kevésbé egységesnek tűnő ellenzéki erők. Világossá váltak azok a világnézeti, koncepcionális különbségek, amelyek mentén máig hatóan kialakultak a magyar politikai élet törésvonalai.

A választási hadjárat nyitányát az ún. négyigenes népszavazás jelentette. A referendum négy kérdéséből három (a munkahelyi pártszervezetek feloszlatása, a Munkásőrség leszerelése, és az MSZMP tulajdonának sorsa) eddigre már lényegében eldöntött volt. Igazi tétje a köztársasági elnök megválasztásának időpontja volt. Ha ez az Országgyűlés összeülése elé esett volna, akkor minden bizonnyal közvetlen választásra került volna sor, amelynek nagy esélyese a rendkívül népszerű, a nép-nemzeti MDF-fel jó kapcsolatokat ápoló Pozsgay Imre lehetett volna. A kezdeményező pártok — a Fidesz, az SZDSZ, a szociáldemokraták (MSZDP) és a kisgazdák — pedig épp ezt szerették volna megakadályozni. Pozsgay személyén keresztül azzal is megvádolták a népszavazást bojkottáló demokrata fórumot, hogy a lepaktált a bukott rendszer vezetőivel.

„Mucsa és lábszag…”

A kampány hajrájában az aktuálpolitikai kérdéseken túl körvonalazódtak a világnézeti különbségek is. Tamás Gáspár Miklós híres cikkében már egyértelműen az MDF nép-nemzeti ideológiai alapjait támadta, amikor azt állította, hogy a fülkében két út közül választhatnak a polgárok: „mucsa és lábszag, vagy SZDSZ-es többség”. A liberális értelmiség ekkor használta először azt a retorikát, amely azóta lényegében egyeduralkodóvá vált ezekben a körökben. E szerint az „európai, korszerű, haladó és demokratikus” oldal vív élet-halál harcot a „provinciális, ókonzervatív, nacionalista és tekintélyelvű” erőkkel szemben. Ebben az interpretációban a tényleges programok és elképzelések helyett a „demokrácia megvédésének” morális parancsa a legfontosabb motiváció a választás során.

Éppen, hogy győzelem

Az MDF a “nyugodt erő” szlogenjével sikeresen hatástalanította az SZDSZ hiszterizáló kampányát, s így a választások első fordulóját 24,72%-kal megnyerte. Az SZDSZ alig több, mint 3%-kal maradt el mögöttük. Az akkor még 4%-os parlamenti küszöböt további négy politikai erő lépte át: 11,74%-kal a kisgazdák, 10,9%-kal a kádári MSZMP utódpártja (MSZP néven), valamivel kevesebb mint 9%-kal a Fidesz, továbbá a KDNP 6,46%-kal.

Meglepetés a második körben

A legtöbb elemző egyetértett abban, hogy az első fordulóval még nem dőlt el a választás, hiszen sok helyen az SZDSZ egyéni jelöltjei alig néhány szavazattal szorultak a második helyre. A győzteshez húzás, illetve az MDF, a KDNP és a kisgazdák által március 31-én megkötött szövetség azonban biztosította a második fordulóra Antall Józsefék győzelmét. Így végül a parlamenti mandátumok 42,5%-át az MDF szerezte meg, a kereszténydemokratákkal és az FKGP-vel koalícióban sikerült biztosítani a stabil kormánytöbbséget.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!