Történelemportál

Kosaras Péter Ákos a Horthy Miklós Társaság új elnöke

Rovatok: Hírek

Kosaras Péter Ákos történész személyében új elnököt választott a Horthy Miklós Társaság decemberben. A korábbi vezető Székely László volt. Kosaras az egyik legjelentősebb kortárs hadtörténész, 2008 óta a Tordas és Gyúró társult intézményeként működő tordasi iskola igazgatója. Emellett a Haditudósító című magazin főszerkesztője, számos könyv, tanulmány szerzője.

Kosaras Péter Ákos

Kosaras Péter Ákos

A Horthy Miklós Társaságnak jelenleg mintegy 300 tagja van, elődjét 1994-ben alapították. A jelenlegi szervezet névbejegyzésére 2002-ben került sor azt követően, hogy 2002-ben megkapta a Magyar Tudományos Akadémia névhasználati engedélyét. Céljuk a Kormányzó munkásságának és emlékének ápolása, ebből az alkalomból minden évben több rendezvényt tartanak. 2003 nyarán özvegy Horthy Istvánné elvállalta a társaság tiszteletbeli elnöki tisztét, valamint a zászlóanyai szerepet.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!