Történelemportál

Megszépül a nagykárolyi várkastély

Rovatok: Műemlék

Ma kezdik restaurálni Erdély egyik legszebb lovagvárát, a magyar történelemben nagy szerepet játszó Károlyiak várkastélyát. Az épület a tervek szerint két év múlva vehető ismét használatba.

A nagykárolyi kastély egy 19. századi metszeten

A nagykárolyi kastély egy 19. századi metszeten

Nagykároly megyei jogú város polgármestere lapunknak elmondta, az átadásra, 2011. december 6-ra olyan ünnepséget rendeznek, hogy nemcsak Erdélyben, de Magyarországon és Németországban is beszélni fognak majd róla. Ekkor emlékeznek ugyanis a kuruc szabadságharcot lezáró szatmári béke megkötésének háromszázadik évfordulójára, s vele a svábok idetelepítésére is.

„A német Ulm városának képviselete máris jelezte, hogy a neves alkalomra szívesen rendez nálunk egy olyan kiállítást, amely a Szatmár megyébe telepített svábok korabeli életét és szokásait mutatja be”
– mondta Kovács Jenő. A polgármester örömmel jelentette be a neves műemlék teljes felújításának kezdetét, amit hosszas várakozás, lobbizás előzött meg.

A városvezető azonban elmondta, érdemes volt várni és perlekedni, mert a sikeres uniós pályázat révén 5,1 millió eurót kaptak a munkálatokra, vagyis akkora összeget, amilyent magyar vonatkozású műemlékre eddig még nem adtak Romániában. Ez a nagy összeg azonban még az önrészt hozzáadva sem elég, ugyanis több mint fél évszázad mulasztásait kell pótolni, ám kívül-belül, pontosabban a tetőzettől az alagsorig rendbe lehet tenni, ki lehet javítani mindazt, ami már tényleg nem tűr halasztást.

A felújítást belső munkálatokkal kezdik, ezeket ugyanis nem befolyásolja az időjárás. A polgármester ezen tevékenységek közé sorolja az elmozdíthatatlan nagy értékű műtárgyak (például kandallók, díszes mozaikok vagy a lovagterem faragott lépcsője, különleges tükrök) védőburkolattal való bevonását, esetenként bedeszkázását, nem beszélve a kastélyban működő könyvtár és a múzeum gyűjteményének óvásáról.

A konkrét szakmai munka megkezdéséhez sok termet ki kell üríteni, anyagokat behordani, a fölöslegeseket pedig eltávolítani. Ehhez már napokkal ezelőtt hozzáláttak. A városvezető úgy látja: a kétéves határidővel azért sem lehet gond, mert a felújítást négy ismert Szatmár megyei cég végzi. Szilágyi Ferenc elmondta, hogy cége már eddig is dolgozott együtt a másik hárommal, és úgy véli az együttműködéssel ezúttal sem lesz gond.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!