Történelemportál

Árpád-kori leletek Szécsényben

Rovatok: Régészet

Árpád-kori település nyomaira bukkantak Szécsényben az új egészségház alapozása során. Az egykori kunyhókból nem sok maradt, a középkorban ugyanis két hatalmas pincét vájtak a területen. A régészek ezek bejáratát is megtalálták.

Szécsény újabb kori történetének egyik legjelentősebb darabja - a Forgách-kastély (fotó: szecseny.hu)

Szécsény újabb kori történetének egyik legjelentősebb darabja - a Forgách-kastély (fotó: szecseny.hu)

A leletmentés még tart, a területen talált tárgyak a helyi múzeum kiállítását gazdagítják majd. Szécsényben egyébként ez már sokadik régészeti szenzáció. Néhány éve a belváros felújítása során egy középkori konyhát találtak, idén pedig azért csúszott hónapokat egy áruház építése, mert kiderült, hogy alatta egy százhúsz sírból álló XVII. századi temető húzódik.

Szécsény már az őskorban egyike volt a legrégibb ipolyvölgyi telepeknek. Várának keletkezését némelyek a cseh huszitáktól származtatják, mások a templomos vitézeknek tulajdonítják, mivel a vártól mintegy félórányira bizonyos kőfal s kőkerítés nyomai láthatók, amelyek állítólag a János-vitézek templomából s kertjéből maradtak fenn.

Az okmányokban már a 13. században szó van róla. IV. Béla Szécsényt 1229-ben Bonza grófnak, a Botus fiának adományozta a novigrádi kerületben fekvő Szőllős, Rimóc és Almás helységekkel együtt. Mikor Tamás erdélyi vajda a Farkas nógrádi főispán fia határát bejáratta, a családja a Zéchen névvel élt, s unokáját, Ferencet, a Konye bán fiát, Zsigmond király országbíróvá nevezte ki, ki a minoriták számára alapítványt tett, amely azonban 1466-ban a Szt.-Ferenc-rendiek Üdvözítőről nevezett tartományára szállott.

A várat is ez a Zéchen Ferenc építtette fel, melyet 1433-ban Pardus de Horka huszita vezér foglalt volt el, mely ütközetben a husziták kapitánya, Velko is elesett s az ország nagy darab földje Párkánytól az Ipoly folyóig s innen a Szepességig a csehek hatalmába ment át, mely haderő ellen Zéchen László 50, Zéchen Oszvald 100 lovas katonát állított.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!