Történelemportál

Egy magyar építész kalandjai Sanghajban

Rovatok: Portré

Hudec László volt hadifogoly Szibériában, ünnepelt sztárépítész Sanghajban, és segített feltárni Szent Péter sírját is. Nem mindennapi életéről és műveiről nyílik kiállítás az Örökség Galériában.

Hudec László (forrás: hudec.sh)

Hudec László (forrás: hudec.sh)

A kalandos sorsú Hudec (Hugyecz) László Ede 1893-ban született Besztercebányán. Édesapja, Hugyecz György építészmérnök volt, aki többek között 1900-ban a budapesti kisföldalatti vasbeton alagútjának építésze volt. Hudec László 1914-ben a Budapesti Királyi Akadémián szerzett építész diplomát, majd beállt az osztrák–magyar hadseregbe. 1916-ban hadifogságba esett, s Szibériába került. A Krasznaja Recskai fogolytáborból az orosz–kínai határon keresztül, 1918-ban szökött Sanghajba.

Az amerikai R.A. Curry építész irodának dolgozott 1925-ig, majd saját céget alapított. Feleségül vette Gisella Meyert, egy svájci textil- és festékmágnás lányát, s házasságával megnyíltak előtte a sanghaji felső tízezer körei. Hudec az 1920-30-as években, az akkor virágkorát élő szabad kikötővárosban több mint hatvan épületet tervezett. Köztük a Park Hotel, a Union Brewery, a China Baptist Publication Building, a Moore Memorial Church, a Country Hospital, a Grand Theater, a McTyeire School, a Normandie Apartments, a Terrace House épületét. Az 1934-es keltezésű Park Hotel a múlt század nyolcvanas éveiig Sanghaj és a Távol-Kelet egyik legmagasabb épülete volt.

a Park Hotel 1985-ig Sanghaj legmagasabb épülete volt

a Park Hotel 1985-ig Sanghaj legmagasabb épülete volt (forrás: wikipedia.org)

Modernista, art déco és bauhaus házait, amelyek magunkban hordozták a közép-európai szellemi és kulturális örökséget éppúgy, mint az Amerikában megismert új, magasépítészeti megoldásokat, egyaránt az egyediség, az újítás, s a korát meghaladó technikai színvonal jellemezte.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!