Történelemportál

Wittner Mária: kedvenc történelmi hősöm

Rovatok: Jegyzet

Nehéz megmondani, hogy az ember különböző életsza- kaszaiban kik és miként válnak számára eszményképpé, példa- képpé vagy éppen hőssé, de bizonyos, hogy minden embernek van eszményképe, amely formáló erővé válik életében.

A betűket megismerve, az olvasás tudományát elsajátítva, mindig jó kapcsolatban voltam a könyvvel. Nem csak voltam, de ma is egy könyv olvasása jelenti számomra a teljes kikapcsolódást, egyfajta menekülést a jelen valóságából, a múlt, a már megtörtént  „valóságába”. A megszépült múlt vagy az egyéni sorsok nyújtotta történelem? Ki tudja, lehet ez is, az is. Egy dolog bizonyos: fogva tartja a lelkemet, amikor becsukom a könyvet, még sokáig együtt vagyok olvasmányom hősével, eltűnődve sorsán. Így rakódik rétegesen lelkemre a könyvben elolvasott mondanivaló, életszerű példák, hősiességek, szenvedések, lelki gyötrelmek. Követendő eszménykép több is lehet életünk során, bennem mégis jól megférnek egymással, hisz ha nem is egy korban éltek, de egyként cselekedtek: szerették és féltették a hazát és nemzetet.

Lehetne sorolni a különböző  korokban élt hősöket, mint Gárdonyi Géza egri várvédőit, Dobó  Istvánt, vagy Gergőt a török időkből, vagy az 1848-as márciusi ifjakat, akik szintén példaképévé váltak az 1956-os pesti srácoknak. Egy valami meghatározóan közös volt bennük: a HAZASZERETET.

Azonban Surányi Miklós Egyedül vagyunk című, Széchenyi Istvánról írt könyve nagyon mély nyomot hagyott bennem. Széchenyi István, a legnagyobb magyar jelzővel illetett férfiú, aki egy magyar főnemesi család szülötte, a császári udvar árnyékában él, és egy szót sem tud magyarul. Szerelmi csapodárság, kicsapongó élet, majd a mardosó önvád és meghasonulás után tér vissza hazájába, hogy kiemelje a nemzetet az elmaradottságból. Történelemformáló államférfiúként vagyonával is áldozott a felemelni vágyott nemzetnek. Mégis megrendítően magányos emberként halt meg. Ő Széchenyi István, a legnagyobb magyar, a példaképem és hősöm.

Íme, egy aktuális idézet Széchenyi Istvántól: „Egyesült erővel iparkodjunk azon, hogy Magyarországon egy ember se legyen kenyér és ruházat nélkül, födél és szakismeret nélkül, és az erkölcsi műveltséget senki se nélkülözze.”

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!