Évi 600 ezer látogatójával az ország egyik legismertebb műemléke. Ám nem csupán turistalátványosság, s nem is csak Schulek Frigyes zseniális újraépítése: séta pincétől a padlásig, azaz altemplomtól a toronyig a műemlékem.hu magazinjában.

A budavári Nagyboldogasszony-templom (ismertebb nevén Mátyás-templom) mindenkiből érzelmeket vált ki. Az emberek vagy lelkesednek érte, vagy legyintenek: ugyan, csak egy XIX. század végi neogót épület! A templomot az átépítés miatt aligha lehet középkorinak nevezni, de több, mint Schulek Frigyes gótikus álma: az építész darabjaira szedte a régi épületet, s kirakós játék módjára valami újat épített belőle. Azonban a puzzle néhány darabja bizony 700 éves történetről mesél.

„Vitát váltott ki már az építésekor is a templom, mégpedig jogi természetűt” — mondja Janotti Judit műemlékfelügyelő. A tatárjárás után építették az eredeti templomot, amelynek első okleveles említése 1247-ből való. Az irat tanúbizonysága szerint ekkor a veszprémi püspökséghez tartozott, ám IV. Béla 1255-ben a még épülőben lévő templom kegyuraságát a domonkos apácák Nyulak szigetén lévő kolostorának adományozta (nyilván némi személyes indíttatás hatására, hiszen leánya, a későbbi Szent Margit a nyulak szigeti kolostor apácája volt). A püspökség azonban nem hagyta, hogy jogait (így a templomhoz tartozó tizedet) csorbítsák: vitatták a király döntését, ezért 1269-ben IV. Béla visszavonta adományát, s a templom így ismét a veszprémiekhez került.

Az 1269-ben még épülőfélben lévő templom (az első szertartásokat talán ebben az évben tarthatták benne) az elkövetkező időszakban a helyi németség plébániatemplomává vált. Egyúttal azonban országos jelentőségű is lett, amikor a királyi székhely Budára került. Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás egyaránt kibővíttette (átépíttette) az épületet, amelynek fényét a XIV–XV. században épült kápolnák is emelték. Az akkor már koronázóhelyként számon tartott templom Zsigmond korától a fontos hadjáratok győzelmi jelvényeit is megkapta.

A XV. század fénykora után azonban mintha az ország pusztulását jelképezte volna a templom sorsa: 1526. szeptember 10-én, a mohácsi csata után Szulejmán csapatai elérték a királyi székhelyet, s felgyújtották a várat. A tűzvészben a templom is leégett. Buda megszállása után középkori berendezéseit, kifestéseit megsemmisítve mecsetté alakították át.

A templom fordulatos és helyenként tragikus történetét (pedig hol vagyunk még a hányattatások végétől!) aligha fedezi fel a szemlélő napjainkban, az épület felújítása közepette. Az altemplom és a vele egy szinten lévő helyiségek szinte teljesen készen vannak, ahogyan egy új termet is építettek a föld alatt a Hilton irányába — ide a megújult gépészetet, köztük fűtés-légkondicionálást telepítették. A homlokzatok is megújultak.

„A későbbiekben nem a mostani, hanem az attól keletre, a Halászbástya irányában lévő kapu lesz a látogatók számára templom bejárata” — mondja Janotti Judit. „Ezt a déli-keleti kaput ugyan Schulek teljesen újrafaragtatta, azonban az eredeti kövek megvannak, ha nem is itt, hanem az Epreskertben, rekonstrukcióként összeállítva.” A helyszínen látható viszont a templom egyik legértékesebb faragványa, a Mária-kapu, amelyre azonban — mivel jelenleg ezen át lehet bejutni az épületbe — nem sok pillantást vetnek a templom belsejére kíváncsi látogatók. Faragványait 1370 után készíthették, s ugyan 1384-ben a fölötte magasodó torony beomlása megrongálta, azonban még akkor helyreállították. Jelenleg várja az újabb felújítást.

A Nagyboldogasszony-templom nemcsak koronázó templom volt, hanem temetkező is. A baloldali mellékhajóból nyíló északkeleti kápolnában díszes síremlék rejti III. Béla és első felesége, Chatilloni Anna földi maradványait.