1849. október 6.: a magyar történelem egyik leggyászosabb napja. A tizenhármakat, az 1848-49-es szabadságharcban hősiesen küzdő magas rangú katonai vezetőit végezték ki Aradon a császár pribékjei. Reggel hét óra magasságában a kötél általi halálra ítéltetett tábornokokra emlékezünk.
A tizenhármak
Poeltenberg Ernő tábornok (1813–1849)
“Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.”
A szabadságharc alatt először Jellasics horvát bán serege ellen harcolt, az osztrák határ átlépésének gondolatával azonban nem értett egyet, ezért sokáig bizalmatlanság övezte. Később Görgey Artúr parancsnoksága alá került, akinek javaslatára 1848. október 27-én honvédőrnaggyá, később, decemberben alezredessé nevezték ki. A kápolnai csatában kitüntette magát. 1849. április 14-e után a hetedik hadtest parancsnoka, ezredes, majd június 2-án tábornok lett. A nyári hadjárat idején Haynau túlerejével szemben visszavonulni kényszerült. Részt vett a komáromi csatában, majd a váci ütközetben. Görgey bizalmasaként ő közvetített a tárgyalásokon a cári seregekkel a fegyverletételről. Ezután fogták el az osztrák hatóságok.
Kötél általi halálra ítélték, ötödikként végezték ki (elsőként a kötél által kivégzettek között). Az aradi vártól délre, a Maros árterén, reggel 6 és 7 óra között akasztotta fel Franz Bott katonai hóhér. A bitófa alatt így szólt: „Szép deputáció megy Istenhez a magyarok ügyében reprezentálni!”
Török Ignác tábornok (1795–1849)
“Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.”
1848 októberében a Komáromi várban szolgált, ekkor a vár teljes állománya csatlakozott a honvédekhez. 1848-1849 telén Komáromban a vár erődítését, kiépítését szervezte meg. Windisch-Grätz sikerei után Komárom parancsnokát, Majthényit, aki a vár átadására készült, a vár tisztjei lemondásra kényszerítették, és a parancsnokságot a legidősebb tisztre, Török Ignácra ruházták. A döntést a kormány megerősítette, és január 28-án tábornokká nevezték ki. 1849 áprilisában posztjáról Lenkey János váltotta le. A kormány utasítására a júniusban a felszabadított Budára rendelték, hogy a Hentzi által épített budai erősítések lerombolását vezesse, majd Szegedre, hogy a Tisza jobb partján sáncokat emeljen.
Török Ignác a hadbíróság előtt magyarságával igazolta a tettét — „Lelkismeretem felment engem”. A hadbíróság kötél általi halálra ítélte, hatodikként (kötél által kivégzettek között másodikként) végezték ki. 1932-ben találták meg maradványait, az aradi emlékoszlop kriptájában nyugszik. Török Ignácnak 1949-ben állítottak emléket Gödöllőn, s a tragikus sorsú honvédtábornok nevét viseli az 1955-ben alapított gimnázium is.
Láhner György tábornok (1795–1849)
“Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon! És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom!”
Katonai szolgálatait 1848 tavaszán ajánlotta fel a magyar kormánynak. A magyar nyelvet törve beszélte. A harmadik honvédzászlóalj parancsnokaként 1848 szeptemberéig a déli területeken tevékenykedett. A Honvédelmi Minisztérium hadfelszerelési és fegyverkezési főfelügyelővé nevezte ki, ezredesi rangban. 1849. február 6-ától tábornokként végezte a munkáját.
A szűkös lehetőségekhez képest feladatát kiválóan oldotta meg, nevéhez fűződik a nagyváradi fegyvergyár felállítása és a katonai események miatti költözködés megszervezése is. A nagyváradi vár fegyvergyára a legnagyobb hadiipari központ lett az országban. A fegyvergyárban különböző lőfegyvereket, szuronyokat és kardokat is készítettek. A vár környékén puskaporgyár és ágyúöntöde volt. A vár kazamatáiban pedig fegyvergyutacsokat készítettek. Lahner az ágyúkra Zrínyi utolsó hadtudományi munkájának jelmondattá vált főcímét íratta: „Ne bántsd a magyart!”
Kötél általi halálra ítélték, hetedikként (a kötél által kivégzettek között harmadikként) végezték ki — a születésnapján.
Knezić Károly tábornok (1808–1849)
“Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”
A császári hadsereg tagja volt, szolgálatait a magyar seregnek 1848 tavaszán ajánlotta fel. Részt vesz a szerbek elleni hadjáratban, 1849 februárjában Törökszentmiklós környékén tevékenykedett. Várkony alatt találkozott Damjanich Jánossal. A tápióbicskei csatában ő foglalta el a Tápió hídját, illetve a Komárom melletti csatában a sáncokat. Katonai sikereinek köszönhetően gyorsan emelkedett a ranglétrán, Damjanich János lábtörése után tábornokká és a harmadik hadtest főparancsnokává nevezték ki, e minőségében vett részt Buda ostromában. A peredi csata után Görgey Artúr leváltotta. Kossuth Lajos kinevezte a felső-tiszai hadtest parancsnokának, s a Honvédelmi Minisztériumban teljesített szolgálatot.
Kötél általi halálra ítélték, nyolcadik volt a kivégzettek sorában (negyedik a kötél által kivégzettek sorában).
Nagysándor József tábornok (1804–1849)
“De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben! Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”
Először az 1849. március 5-i szolnoki csatában szétvert ellenség maradványait üldözte. Részt vett a nagysarlói, majd április 26-án a komáromi csatában is. Ezután Torontál vármegyébe vonult, ahol október–decemberben sikeresen akadályozta meg az aradi és a temesvári osztrák helyőrségek érintkezését. 1849 januárjában Kiss Ernővel részt vett Pancsova megtámadásában is. Damjanich Duna–Tisza közti harmadik hadtestével együtt részt vett a szolnoki, tápióbicskei, isaszegi és váci csatákban, ekkor (április 5-én) tábornokká léptették elő. Görgey Artúr táborában harcolt Buda ostromában. Az ószőnyi csatában mint utóvéd játszott szerepet. A tokaji átkelés után 1849. augusztus 2-án Debrecen mellett megütközött a hatszoros túlerőben lévő cári sereggel, amelytől vereséget szenvedett. Görgeyhez Nagyváradon csatlakozott, seregeivel Schlickkel készült megütközni, de Görgei parancsa ebben megakadályozta. Amikor tisztjeivel Lugosnál Bem seregeihez akart csatlakozni, megjelent a Görgey diktátorságáról szóló proklamáció, így ő követte Görgeit Világosra, ahol letette a fegyvert.
Nem tartozott a Görgeyt támogató tisztek közé, többször is felhívta Kossuth Lajos figyelmét a szemmel tartására. A hadtanácsban kijelentette: „hogyha valaki diktátorrá akarna lenni, ő Brutusává válnék”. Aradon kötél általi halálra ítélték, kilencedikként végezték ki (ötödik volt a kötél által kivégzettek sorában).
Leiningen-Westerburg Károly gróf tábornok (1819–1849)
“A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”
1848 őszén Temesvárra rendelték ezredének törzskarával együtt, ahol is önként jelentkezett a szerbek ellen vívott hadjáratba. 1848 decemberében őrnagyi, 1849 márciusában alezredesi, áprilisban ezredesi ranggal tüntették ki. A tavaszi hadjáratban további érdemeket szerzett, amik elismeréséül július 1-jén tábornokká léptették elő. Július 2-án kiverte Benedek Lajost Szőnyből. Július 28-án Gesztely-i győzelme.Görgey Artúr jó barátja volt.
Kötél általi halálra ítélték, tizedikként végezték ki (hatodik volt a kötél által kivégzettek sorában).
Aulich Lajos tábornok (1792–1849)
“Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot.”
1848 áprilisáig a császári és királyi hadsereg tisztje, a Sándor gyalogezred alezredese volt. Ekkor lépett be a honvédségbe, alezredesi rangban, a 2. gyalogezrednél zászlóaljparancsnok lett. Először a délvidéki, szerb felkelők elleni hadjáratban vett részt, kitüntette magát a harcokban. Szűk fél év múlva, októberben már ezredes rangban a feldunai hadtest egyik hadosztályát vezette. A kápolnai csata előtt kapta meg tábornoki kinevezését és a második hadtest parancsnoki posztját. Kossuth politikáját, különösen a trónfosztást, mikor az a Függetlenségi Nyilatkozat közreadása előtt tanácsát kérte, tiszttársaival ellentétben lelkesen támogatta. Részt vett az isaszegi csatában és Buda visszavételében is. 1849. július 14-étől augusztus 11-éig (egy hónapig) a szabadságharc utolsó hadügyminisztere volt.
Október hatodikán, hajnalban végezték ki tizenegyedikként (hetedikként a kötéllel kivégzettek sorában).
Damjanich János tábornok (1804–1849)
“Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik legkiválóbb magyar tábornoka lett a császári hadsereg e szerb származású katonája; vezetett zászlóaljat, és hadsereget is. A szabadságharc számos szép győzelme köthető a nevéhez.
Kötél általi halálra ítélték, és az aradi várban 1849. október 6-án kivégezték. Utolsó előttiként került rá sor a kötél általi halálra szánt kilenc vértanú közt, legendássá vált végső szavai: „Azt gondoltam én leszek az utolsó, mert a csatában mindig az első voltam. Szegény Emíliám! Éljen a haza!”
Vécsey Károly gróf tábornok (1807–1849)
“Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”
Bécsben végezte a hadiiskolát, 1848 elején a 2. huszárezredben szolgált őrnagyi rangban. 1848 májusától a Délvidéken részt vett a szerbek elleni harcokban. Októberben nevezték ki a 2. huszárezred parancsnokává, ezzel együtt ezredesi rangot kapott. 1848 decemberétől – már tábornoki rangban – a bácskai hadtest egyik a hadosztálynak parancsnoka lett. 1849 januárjában határozott kiállásával távozásra kényszerítette a hadtest árulóvá vált parancsnokát. A felbomlástól megmentett hadtestet a Közép-Tisza vidékére vezette, ahol Damjanich János csapataival egyesülve a szolnoki csatában fényes győzelmet arattak.
1849 áprilisától Arad és Temesvár bevétele volt a feladata. Az aradi vár védőit a vár kiéheztetésével megadásra késztette, de Temesvárt nem sikerült elfoglalnia. A temesvári csata elvesztése után seregével elvonult. A világosi fegyverletétel hírére augusztus 20-án Borosjenőn a cári csapatok előtt kapitulált.
Kivégzése előtt a már halott Damjanich kezeit csókolta meg búcsúzóul. Holtestét az aradi köztemetőben temették el, 1916-ig volt itt. Innen az aradi kultúrpalota kriptájába vitték, majd 1974-ben ő is az emlékoszlop sírboltjában nyugszik.