Történelemportál

Falfreskót találtak a sepsiszentkirályi unitárius templomban

Rovatok: Régészet

Mint minden műemlék templom renoválásánál, Sepsiszentkirályon is régészeti ásatások előzik meg az erdő előtti dombon trónoló unitárius templom és harangtorony javítását. Szakintézmény által összeállított tervezet szerint folyik a munka, amit Bordi Zsigmond Loránd, a Székely Nemzeti Múzeum régésze vezet.

sepsiszentkiraly

Munkájában Bordás Beáta művészettörténész, Kisgyörgy István és Király József régész, valamint Szép Szabolcs segíti. Bordi elmondta, az ásatások meglepetéssel szolgáltak, az eddig feltárt eredmények kissé rendhagyó végkövetkeztetésre adnak okot. Ugyanis nem fér ahhoz kétség, hogy nem ez a falu legrégebbi temploma, létezett ennek helyén egy XIV. századi is, de ennek a századok során eszközölt változtatásai nem teljesen igazolják a környék más hasonló épített örökségeinél ismeretes analógiát.

— Az ásatás nem feltétele a templom felújításának — tájékoztatott Bordi –, hanem ez a munkálat szerves része. Meg kellett állapítanunk a járószintek helyzetét, a gombával fertőzött szuvatréteget el kellett távolítani.

A templom a XV. században épült. Előtte egy régebbi is szerepel az 1332-es pápai tizedjegyzékben. Ennek azonban csak a nyomait leltük meg, ugyanis itt nem bővítették a régi templomot, hanem lebontották, és kissé távolabb újat építettek, de úgy, hogy a régi sekrestyéjéhez hozzáépítették az új templomot. A sekrestye mellett találtunk két csonttárat. A reformáció után ezeket mind lebontották, és az anyagot a XVI. század első harmadában felhasználták a harangtorony építéséhez. A templomot övező alacsony kőfal a XVII. század vége felé épült, ám hogy miért, egyelőre még bizonytalan.

A feltáró munkálatok során freskórészleteket is találtak, melyek a festés típusa és az árnyalatok alapján a kilyéni unitárius templom falfreskóihoz hasonlíthatók. Ké­szítési idejüket egyelőre a XV. század elejére teszik. Érdekes, hogy a kutatók reformáció utáni falfestményeket is találtak a karzat mögött. A falkutatást Tüzes István és Mednyánszki Zsolt végezte, de nem fejeződött be, mert a régészek olyan falszakaszokat tártak fel, melyek tanulmányozását még el kell végezni. A felette érdekes végkövetkeztetésekre a zárójelentések alapján még visszatérünk.

Adorjáni Levente, az egyházközség lelkésze elmondta, hogy a kis lélekszámú eklézsia hívei nem maradtak közömbösek, bepótoltak a kiadásokba, s mivel a többség idős, közmunkamegváltás formájában segítettek 50 lejjel. Sepsiszentkirályon csak 65, s a hozzá tartozó botfalusi társ egyházközségben is csupán 96 unitáriust tartanak nyilván. A fiatalabbak, ifj. Kis Géza és helybeli barátja, Mihály Pál meg mások például látogatásunk idején jelentkeztek közmunkára. Lelkesedésben tehát nincs hiány. ,,Családom és híveim álma fog teljesülni, ha megújul templomunk” — nyilatkozta a lelkész.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!