A középkori magyar állam bukásának több epizódja is augusztus 29-i napon történt, így a mohácsi csatavesztés, valamint Nándorfehérvár és Buda eleste. Röviden áttekintjük a XVI. század eme gyászos eseményeit.

I. Szulejmán

1521. augusztus 29-én az I. Szulejmán által vezetett oszmán hadsereg elfoglalta Nándorfehérvárt, nagy részét a földig rombolta, és teljes keresztény lakosságát Isztambulba deportálta. Ezzel a város hosszú időre — kisebb megszakításokkal egészen 1867-ig — az Oszmán Birodalom részévé vált, és a törököknek megnyílt az út Nyugat-Európa felé.

A magyar udvar 1526-ban idejekorán értesült arról, hogy a szultán ismét Magyarország ellen készül, azonban a pénzhiány és a II. Lajos által várt külső segítség elmaradása miatt a magyar hadi előkészületek siralmasak voltak. A király tehetetlenségét látva a nemesség sem érezte kötelességének, hogy fegyvert fogjon. A törökök akadálytalanul haladtak előre, június 30-ára megérkeztek Nándorfehérvárra, a király augusztus 16-án nevezte ki a magyar sereg vezéreiül Szapolyai György szepesi grófot és Tomori Pál kalocsai érseket. Az urak nagy többsége Mohácsot választotta a csata színhelyéül, bár még nem érkezett meg a kijelölt tolnai táborhelyre minden várt csapat. Szapolyai János erdélyi vajda 5000-10000 fős serege még csak Szegednél járt, míg a szlavón hadak éppen, hogy csak elkezdtek gyülekezni Zágrábnál, a Csehországból érkezett 10000 fős hadsereg is csak Székesfehérvár környékén volt még. Végül augusztus 29-én 25000-en néztek szembe a 60000 fős oszmán haddal. A szervezetlenségnek és felkészületlenségnek köszönhetően az alig másfél-kétórás csatában a magyar sereg megsemmisítő vereséget szenvedett. 14000 katona esett el, a király, hét püspük — köztük a fővezér, Tomori — és a főnemesség jelentős része meghalt. Ezután a török fősereg szeptember 12-én bevonult a védtelenül hagyott fővárosba, Budára — óriási pusztítást végezve.

1526-ban visszavonultak a törökök, 1541 májusa és augusztusa között ostromolták újra Budát, ahol Szapolyai János özvegye, Izabella királyné tartózkodott az alig egyesztendős fiával, János Zsigmonddal. A vár védelmét Fráter György, Szapolyai kincstartója, tanácsosa és a csecsemő király gyámja, valamint Török Bálint dunántúli főkapitány vezették. Amikor I. Szulejmán meggyőződött arról, hogy a király még gyerek, ezért nem politizálhat önállóan, döntő lépésre szánta el magát. Augusztus 29-én sátrába hívta az özvegy királynét és a főurakat, és mialatt azok távol voltak, a szinte őrség nélkül maradt várat janicsár egységek szállták meg, és ez a török uralom kezdetét jelentette Magyarországon.