• Prof. Dr. Szávai Ferenc (Kaposvári Egyetem): Az Osztrák-Magyar Monarchia államutódlása: a délszláv példa.
• Prof. Dr. Majoros István (ELTE): Franciaország szerepe az első jugoszláv állam megszületésében.
• Dr. habil. Pap Norbert (Pécsi Tudományegyetem): Az albán nemzeti integrációs törekvések a Nyugat-Balkánon.
• Dr habil. Gulyás László (Szegedi Tudományegyetem): Néhány gondolat a Szerb–Magyar Történész Vegyesbizottság „Alapelvei”-hez, avagy a 20. századi szerb–magyar történelem kritikus pontjai.
• Dr. habil. Sokcsevits Dénes (Pécsi Tudományegyetem): Bleiburg és a második világháborús partizán megtorlások visszhangja a mai horvát közéletben.
• Prof. Dr. Hajdú Zoltán (MTA RKK): Föderációk összeomlása és a második jugoszláv összeomlás általános és különös elemei.
• Dr. habil. Juhász József (MTA TTI): Jugoszlávia felbomlásának interpretációi a nyugati szakirodalomban.

Helyszín: Móra Ferenc Múzeum díszterme (Szeged, Roosevelt tér 1–3.)
Időpont: 2011. március 4. 10.30-tól

Szakértők mondják, kevés szervezet volt a magyar történelemben, amit olyan radikális módon számoltak fel, majd vádoltak meg a legkülönfélébb módokon, mint a Magyar Királyi Csendőrség. Az új rendszer, benne a belügyi tárcát vezető kommunistákkal, felismerte, hogy a csendőrség tagjai átnevelhetetlenek, tehát senkit sem szabad átvenni közülük az új honvédségbe, illetve az új rendvédelmi szervekbe.

„Rákosi és környezete pontosan tudta, hogy a csendőrség volt a háború előtti állam leghűségesebb támasza, ezért csak egyetlen sors juthat neki, a megsemmisítés” – mondta Parádi József, a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság elnöke. Szavai azon a konferencián hangzottak el, amelyet a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Szemere Bertalan Társaság rendezett a csendőrség megalakulásának 130. évfordulóján, február 14-én.

Többféle formát kapott az előbb említett megsemmisítés. Egyrészt az új rendszer igyekezett „levadászni” és megbüntetni minden csendőrt.

„Öt és fél évet töltöttem hadifogságban, amikor pedig hazajöhettem végre, kaptam itthon tizenkét évet, csak úgy, semmiért” – magyarázta a kilencvenkét éves Fráter János, egykori csendőr főhadnagy.

A „levadászások” mellett beindult a testület erkölcsi lejáratása is, aminek a centrumába a brutális, korrupt és zsidógyűlölő, deportáló, cigányüldöző csendőr került. Aki ráadásul puccsra készült Horthy Miklós kormányzó ellen, és harctéri kegyetlenkedéseivel még Sztálin figyelmét is felkeltette. Mai napig tart a lejáratás folyamata. Ennek egyik eredménye az, hogy az új csendőrség létrehozásának puszta gondolata is hisztérikus rohamot vált ki a politikai baloldalon. De sok jobboldali politikusnak sem tetszik, már a név miatt sem. Nem véletlen, hogy a leendő magyar rendőrtiszteknek továbbra is tilos oktatni a csendőrség történetét a főiskolán…

Csak a rend számított

A konferencia nem csak a Magyar Királyi Csendőrség történetéről szólt, noha ebben a tekintetben is sok érdekességet tudhatott meg a laikus érdeklődő. A testület modellje Franciaországból származik, olasz közvetítéssel jutott el magyar földre. 1881-ben alapították, s Veszprémy László alezredes, hadtörténész szerint képzett és hatékony, azaz professzionális rendvédelmi szervezet lett belőle. Olyan, amelynek modelljét, szervezeti felépítését és kiképzési módszereit több európai, de tengerentúli ország is átvette. Ha hozzászámítjuk ehhez, hogy az 1920-as évek végén az angol Scotland Yard a magyar rendőrség működését tanulmányozta nagy érdeklődéssel, akkor valóban szégyen az, ahová a hazai rendvédelem és a közbiztonság jutott napjainkra.

Horthy Miklós kormányzó feb­ruár 14-ét tette a csendőrség napjává, amelyet 1932-ben tartottak meg először. Ezen a napon mindig a csendőrség adta ezután az udvarlaki őrséget a budai várban…

Ez már egy újra erős és tettre kész testület volt. Szakály Sándor hadtörténész elevenítette fel azokat az éveket, mindenekelőtt az első világháború, majd a Károlyi-kormány, valamint a kommün időszakát, amikor politikai és katonai okokból kifolyólag is meggyengült a csendőrség, de a hullámvölgy, majd pedig Trianon után megkezdődött az „újjáépítése”. Hivatalosan az 1922. évi VII. törvénycikk rendelkezett az új csendőrségről, melynek a létszámát 12 ezer főben határozták meg.

Ki lehetett csendőr? Elvileg mindenki, bár a testület elsősorban a paraszti származású fiatalok közül igyekezett válogatni. Mert válogathatott. Több történész szerint azonban az úgynevezett zsidótörvények hatályba lépéséig a magyarországi izraeliták közül is számos csendőrtiszt került ki és szolgált még a második világháború éveiben is a testületben. Mint például az egyik vidéki város vasútállomásának csendőr parancsnoka, ludovikás tanúk visszaemlékezése szerint. Senki sem árulta el őt, a csendőrséget eleve bajtársiasságra, összetartásra nevelték megalakulása óta.

„A szellemiség és a felkészültség volt a csendőrség lényege – magyarázta a konferencián Lóránt Csaba, a téma kutatója. – A válogatott állománytól nemcsak hazafias szellemet, egyenességet, igazságosságot követeltek, de kifogástalan megjelenést és makulátlan magánéletet is.”

Elhangzott az is, sok mindennel foglalkoztak a csendőrök. Parádi József előadásából megtudhattuk, hogy a határ menti őrsök még a katonai hírszerzésben is aktívan részt vettek, különösen a román és a szerb határon. Fő feladatuk azonban vidék közbiztonságának őrzése volt. Bár a csendőrség rendelkezett nyomozó alosztá­lyokkal, amelyek komoly bűneseteket göngyölítettek föl, legfőbb tevékenysége a portyázás, vagyis a járőrözés volt. A portyázó csendőr szolgálata 14–16 órán át tartott, és mindennel foglalkoznia kellett eközben, ami az életek és az értékek védelmének körébe tartozhatott. Még azzal is, hogy a cséplőgép mellett ne gyújtsanak rá a munkások, különben hatalmas tűz keletkezhet.

Akkor a közbiztonság megteremtését, megőrzését egyik legfontosabb feladatának tekintette az állam, s ennek tudatában szolgált a csendőrség.

„A reggeli eligazításon az őrsparancsnok a járőrt vezető csendőr mellére tűzte az úgynevezett járőrvezetői jelvényt – magyarázta Szakály Sándor –, ami azt jelentette, hogy a csendőr innentől kezdve a magyar államot képviseli. Járjon bárhol, találkozzék bárkivel.”

A történész szerint igen szigorú előírások szabályozták a csendőrt. Köteles volt intézkedni, ha arra került sor, s itt a „kötelesen” van a hangsúly. És köteles volt használni a fegyverét is, ha a saját biztonsága vagy mások élete és vagyonbiztonsága forgott kockán. Ha nem használt fegyvert, noha az indokolt lett volna, súlyosan megbüntették.

Tábla a Duna-parton

A csendőr nem ismerte a mai magyar rendőrségnél szokásos mérlegelés fogalmát. Mindenkivel szemben fel kellett lépnie adott esetben, nem számított, hogy vándorcigány vagy arisztokrata az illető. A testület filozófiája szerint a csendőrségnek a közrenddel kapcsolatos helyzetekre kellett reagálnia és választ adnia. Ennyi.

Híres a cigányság csendőrséggel kapcsolatos érzékenysége. Több kutató szerint a vándorló cigányok valóban sok munkát adtak a csendőrségnek, már csak őseiktől örökölt szokásaik
miatt is. A konferencián elhangzott egyébként, hogy már egy 1892-es országgyűlési vitában is előjött a vándorló cigányság és a bűnözés kérdésének viszonya egy csendőrséggel kapcsolatos szópárbajban. Bár nem ez jelentette a központi témát, hanem a csendőrtisztek kardbojtjának színe…

A csendőrséggel foglalkozó legtöbb történész és kutató természetesen nem vitatja a csendőrök esetleges kilengéseit, a híres csendőrpofonok legendáját, de szinte valamennyien leszögezik, hogy egy csendőrrel senki sem beszélhetett úgy, ahogyan ma beszélnek a „nyóckerben” egy szerencsétlen rendőrrel. Ezt nemcsak a csendőr, de a törvény sem engedte volna. Hiszen a csendőr az államot képviselte.

„Félni nem félt tőlünk senki, ez csak legenda. Tizenkilenc őrs tartozott hozzám Nagykanizsa környékén, inkább megnyugodtak az emberek, ha meglátták a faluban a kakastollas kalapokat – mondta Fráter János volt csendőr főhadnagy. – Persze az került minket, akinek vaj volt a fején.”

Állítólag gyenge lábakon áll az 1944-es csendőrpuccs története is. Több kutató is beszélt korábban a fővárosba rendelt csendőrosztagok tagjaival, tisztjeivel, semmiféle puccsra sem kaptak eligazítást. És ha jön egy parancs? A csendőrök Horthy iránti hűsége sziklaszilárd volt, ezt a politika vagy a politikusok aligha írhatták volna felül. Súlyos és megbélyegző vád a csendőrségnek a magyarországi zsidók deportálásában való „öntevékeny részvétele”. Nem lehet tagadni a csendőrség, illetve az úgynevezett karhatalmi csendőrzászlóaljak szerepét ebben. De az előírások és az utasítások szerint jártak el, ami persze nem jelenti azt, hogy ne lettek volna olyan csendőrök, akik valóban kivetkeztek magukból az események során.

A csendőr áldozatokról viszont senki sem beszél. Például Fery Oszkár altábornagyról, akit a Lenin fiúk hurcoltak el két társával együtt a kommün alatt. Megkínozták, majd a holttes­tét bedobták a Dunába. A Horthy-korszakban emléktábla őrizte a nevét a mai Kiss János altábornagy utcánál. A táblát a második világháború után levették, s a mai napig sem tette vissza senki.

Nyolcvan százalék

Szakály Sándor történész emlékeztetett arra, hogy a csendőr kerületeknek negyedévente kellett összegző jelentést készíteniük. Ezekből a dokumentumokból kiderül, hogy a legalacsonyabb felderítési mutató 80 százalékos volt, de általában efölött tejesítettek az őrsök.

„Nem évültek el az ügyek – tette hozzá ehhez Parádi Ákos kutató, a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság tagja. – Egy tyúklopást sem zártak le addig, amíg meg nem fogták a tettest. Ha ez húsz évig tartott, akkor addig tartott.”

Telt az idő, a mesterségen keltett legendák, a lejárató, a besározó vádak megtették a hatásukat.

„Szomorú, hogy a csendőrséget az ÁVH-val vagy a SS-sel tartja rokonnak a magyar társadalom jelentős része” – mondta az Amerikában élő Kőrőssy Zoltán.

Ő és a családja működteti azt a www.csendor.com honlapot – döntő mértékben saját zsebéből –, amely a csendőrség történetével foglalkozik, s eddig számos dokumentumot dolgozott fel. A cél a tévhitek, a negatív legendák eloszlatása. Ehhez tette hozzá azt az általánosan elfogadott kívánalmat Veszprémy alezredes, a hadtörténeti intézet igazgatója, hogy végre a különféle politikai szempontok fölé kellene helyezni a csendőrség történetével kapcsolatos szakmai kutatások ügyét. Igen, talán tanulságosok lehetnének a tapasztalatok. 1922 után kezdetben 12 ezer, a területi visszacsatolások után pedig mintegy 18 ezer csendőr teljesített szolgálatot Magyarországon. Amint azt Suba János alezredes, hadtörténész akkurátus statisztikájából megtudhattuk, ennek a létszámnak csupán öt százaléka volt tiszt. Mert csak annyi lehetett! A magyar rendőrség létszáma ma 34 ezer fő, a tisztek aránya pedig 30 százalék. És nézzünk szét, mi van ma ebben az országban…

Megnyitójában Püski István kiemelte: az édesapja által 1939-ben alapított Magyar Élet a legrégebben működő hazai kiadó, amely az elmúlt hét évtizedben jóval többé vált, mint egy üzleti vállalkozás. A Püski kiadó egy szellemiség és egy erkölcsiség, a magyar népi-nemzeti gondolat őrzője, és a jövőben is az kíván maradni – bármennyire is nehéz manapság a betűből megélni.

Püski Sándor (1911. február 4. – 2009. augusztus 2.)

A konferencián szintén felszólaló Salamon Konrád történész a „népi mozgalom” és a „harmadik út” időszerűségéről tartott előadást. Az MTA doktora szükségszerűnek látja , hogy a „különböző bal- és jobboldali féligazságokat általános érvényűvé emelő XX. században” született meg és bukkant fel újra meg újra a „harmadik út” gondolata. Salamon Konrád szerint az irányzat legfőbb jellemzője az volt – és az ma is –, hogy egyszerre képviseli a baloldaltól eredeztetett emberi és polgári szabadságjogokat, valamint a szociális igazságosság gondolatát, illetve a jobboldali értékként emelgetett nemzeti identitás és hagyományok iránti tiszteletet, továbbá az agresszív változásokat elutasító szerves fejlődését eszményét. Salamon szerint a nemzeti gondolat és a parasztság sorskérdései iránt érzéketlen, „megcsömörlött polgári elemek” vezette szociáldemokrácia, illetve a reformkonzervatívvá válni képtelen, megmerevedett jobboldali kormányerők egyaránt képtelennek bizonyultak a népi gondolat befogadására.

A tanácskozáson felszólalt a nép-nemzeti körökhöz való közeledése miatt 1982-ben lemondatott kulturális miniszter, Pozsgay Imre is. Az egykori politikus felelevenítette első találkozását Püski Sándorral 1982-ben az Egyesült Államokban, amelyet „üdvössége felé vezető útja egyik nagy állomásaként jellemzett. Az alkotmányozással kapcsolatban hozzáfűzte, hogy amennyiben Püski Sándor „köztünk lenne, azt kívánná, parancsolná: szerezzük vissza Magyarországot!”

Somodi István, a Szárszó Baráti Kör elnöke, a legendás 1943-as találkozó ma is köztünk levő tanúja felszólalásában kiemelte: a közel hét évtizeddel ezelőtti történelmi jelentőségű tanácskozás nemcsak a múlt egy fontos, meghatározó, máig ható mozzanata, de egyben napjainkban is használható modell is. Szavai szerint a szárszói találkozó példát mutatott a különböző társadalmi rétegek nemzeti felelősségérzetből fakadó összefogására.

Balogh Gábor előadásában felvázolta a népi mozgalom gyökereit, amelyek szerinte az első világháború, a vörös- illetve az arra reakcióként jelentkező fehérterror, valamint a trianoni diktátum okozta sokkhatásban keresendők. Az irányzat fő célja egy új, szellemében magyar, ugyanakkor szociálisan is elkötelezett értelmiség megalkotása volt. Az előadó szerint ezzel azóta is adósak maradtunk, ezért a harmadik utas mozgalom üzenete ma is aktuális, hiszen „alkothatunk bármilyen új alkotmányt vagy hatalmi struktúrát, saját értékeit és érdekeit felismerni képes társadalom és nép nélkül az nem lehet életképes.”

Kiss Gy. Csaba szerint a kelet-közép-európai kis és közepes lélekszámú nemzetek alkotta „harmadik Európa” sorsa legalább annyira tragikus, mint a magyarságé. A Közép-Európa-kutató rámutatott: ha megkérdezzük a környező népeket, hogyan látják saját történelmüket, meglepődünk, mennyire hasonló módon, mint mi a sajátunkat – drámai fordulatok, küzdelmek és veszteségek sorozataként. Az is megdöbbentő, mennyire megegyezőek a nyugaton élő sztereotípiák és tévképzetek ezekről a népekről. Az elmúlt évszázad ugyan szembefordított minket szomszédainkkal, ám a közös múltunk, és jövőnk közös sorskérdései összefogásra ítélnek bennünket – összegzett Kiss Gy. Csaba.

Márton Áront 1924. április 19-én szentelték pappá. Ezt követően több erdélyi településen lelkészi szolgálatot végzett. Így került a kolozsvári egyetemre is ahol egyetemi lelkészként tevékenykedett. Egyik, leányok számára tartott beszédében gróf Széchenyi Istvánra utalva az alábbiakat mondta: „Erdélyt nem a magyar hadsereg vesztette el és nem a román hadsereg hódította meg. Hanem meghódították a román anyák, akik szültek, szültek és szültek. És elvesztették a magyar nők akik nem szültek.” Romániában már ekkor felfigyeltek rá a hatóságok, veszélyes irredentának tartják. 1938-ban Gyulafehárvár püspökének nevezték ki, s a második világháborúban is ott maradt a városban, kiállt a magyarság jogaiért, s templomi beszédekben, levélben lépett fel a zsidóüldözés ellen. A háború után 1955-ig börtönben, majd 1967-ig házi őrizetben élt, 1980-ban hunyt el.

„Otthon a családban nagyon sok szó esett Márton Áronról, aki karizmatikus személyiség volt, ő valóban nem engedett a negyvennyolcból. Úgy állt, mint Hargitán egy szál fenyő, nem volt hajlandó meghajolni, feladni a szellemiségét, igazi vezető egyénisége volt a magyarságnak. Saját kötődésem is fűz a püspökhöz. Brassóban ő bérmált engem” – mondta el Kalmár Ferenc, a KDNP alelnöke, országgyűlési képviselő, aki a konferencián a püspökről tartott előadást, Szászfalvi László, az egyházügyért is felelős államtitkár, Pápai Lajos győri püspök és Kozma Gábor, a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola rektora mellett.

„A törvényi szabályozás értelmében Magyarországnak nem joga, de kötelessége, hogy a határon túli, magyar vonatkozású történeti épületekről gondoskodjon” – mondta el az Erdély ezeréves püspöksége című konferencia megnyitójában Tamási Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke. Hozzátette: ezeknek az épített emlékeknek a megőrzése nem csupán műemlékvédelmi, hanem nemzetstratégiai kérdés.

A kétnapos konferenciát, amelyen elsősorban azok a szakemberek osztják meg tapasztalataikat a többiekkel, akik részt vettek a székesegyház egy évtizedes feltárásában és kutatásában, a Teleki László Alapítvány szervezte. Így előadást tartott a 2000-2008 közötti régészeti feltárást végző Daniela Marcu Istrate és Daniela Tanase is. A székesegyház szentélyéről Takács Imre, a belső falkutatásról Kiss Lóránd, a főszentély 18. századi újjáépítéséről Papp Szilárd, az ásatáskor feltárt pénzérmékről Monica Dejan, a szomszédos fejedelmi palota építéstörténetéről Emődi Tamás, a székesegyház újkori helyreállításának kezdeteiről Káldi Gyula, az elmúlt két évben végzett alakhű felmérésről Halmos Balázs és Marótzy Kata, a jelenlegi felújítási munkálatokról pedig Márton Judit és Guttmann Szabolcs tartott előadást. A konferencia keddi napján szó lesz a kőrestaurátori munkákról, a faberendezésekről, és azok restaurálásáról, valamint a főszentély helyreállítási terveiről.

A kétnapos szakmai konferenciát a kiállítás követi a Budapesti Történeti Múzeumban. A tárlatot Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek és Semjén Zsolt, a Magyar Köztársaság miniszterelnök-helyettese nyitotta meg október12-én 15.30-kor. A tárlatokon éppúgy láthatók lesznek a feltáráskor előkerült leletek – pénzérmék, kerámiák, fajansz csempék, Szent Katalin aranyozott ezüst szobrocskája –, mint a székesegyház és püspöki/fejedelmi palota jelentőségét, átépítéseit, helyreállítását bemutató dokumentumok. A kiállítás január 2-ig tekinthető meg.

A gyulafehérvári Szent Mihály székesegyház különleges a Kárpát-medencei, középkori épületek között, hiszen – bár a 18. században lebontották, majd újraépítették a szentélyét – elkerülte a barokk stílusú átépítést. Így rendkívül hűen őrzi a középkori építőmesterek keze nyomát, s a különböző építési, bővítési fázisokat. A székesegyház északi oldalához épített Lázói-kápolna a reneszánsz egyik legszebb emléke a Kárpát-medencében.

A tábor emellett lehetőséget teremtett a résztvevők közötti emberi és intézményi kapcsolatok kialakítására, a Kárpát-medencei magyar történelemoktatás problémáinak megismerésére és megvitatására, valamint segíteni kívánta a tanárok magyar identitásának megerősítését, ezen keresztül segítve a Kárpát-medencei magyar történelemoktatást.

A rendezvényének idén 15 lengyelországi résztvevője is volt, Magyarországról 50, Kárpátaljáról 15, Lengyelországból 15, Erdélyből 14, Felvidékről 10, Délvidékről 9, valamint Horvátországból és Csehországból egy-egy résztvevője volt. A történelemtanár táborban 26 előadó tartott előadást, köztük két cseh és két lengyel egyetemi tanár.

A rendezvényt július 19-én Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke nyitotta meg üdvözölve a vendégeket, ismertetve velük az összejövetel célját és a Szövetség tevékenységét. Az elnök mellett a tábornak helyet adó intézmény igazgatója, Vasas Joachim is üdvözölte az egybegyűlteket. A megnyitó előadást Pröhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára tartotta, összefoglaló képet adva a térség külpolitikai kapcsolatairól, lehetőségeiről, kiemelve a visegrádi együttműködésben rejlő lehetőségeket. A tábor első napja ismerkedési esttel egybekötött borkóstolóval zárult, ahol Csizmadia András, a Magyar Bor Akadémia rendes tagja mutatta be a magyar borvidékek pincészeteit és azok borait.

A tábor második napjának előadásai a trianoni békediktátumhoz kapcsolódó előzményeket és következményeket járták körül, más-más szempontok alapján. A témában előadást tartott Raffay Ernő, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, Zeidler Miklós, az ELTE adjunktusa, Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, a Corvinus Egyetem tanára, Szabó József János hadtörténész, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanára, valamint Szabó Pál Csaba, a Szegedi Tudomány Egyetem oktatója. Az este folyamán Benkő Szabolcs, a győri konzervatórium igazgatója kvartettjével komolyzenei koncertet adott. Ezt követően levetítésre került a Biszku Béláról készült Bűn és bűntelenség című film, majd a rendező, Novák Tamás beszélt a film készítéséről és bemutatásának körülményeiről.

A tábor harmadik napján Takaró Mihály irodalomtörténész nyitotta meg az előadók sorát, aki Száműzött magyar irodalom címmel tartott előadást a 20. századi magyar irodalomról. A következőkben Rudolf Kučera cseh politológus, a prágai Károly Egyetem tanára tartott előadást az Osztrák–Magyar Monarchia nemzetiségeiről. Őt Ján Rychlík, szintén a prágai Károly Egyetem tanára, tanszékvezetője követte, aki a Monarchia szétesésének okairól beszélt, elsősorban cseh–szlovák megközelítésből. Ján Rychlíket elkísérte Mátrafüredre Miroslav Michela, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa, a téma szlovák szakértője.

Délután előadást tartott Szerencsés Károly az ELTE docense, a 20. századi magyar határkérdésekről, Földesi Margit, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense a Tiso-féle szlovák államról, lengyel előadást tartott Konrad Sutarski, a budapesti Lengyel Múzeum és Archívum igazgatója, valamint Kovács István történész, polonista, aki lengyel és magyar nyelven is beszélt a lengyel–magyar történelmi kapcsolatokról. Az esti programot Kelemen Csaba, az egri Gárdonyi Géza Színház művésze szolgáltatta zenés, verses előadásával.

Csütörtökön, a rendezvény negyedik napján Ewa Fogelzang, a Krakkói Egyetem tanára lengyel nyelvű előadást tartott a magyarság 20. századi sorskérdéseiről. Előadást tartott Magyarics Tamás történész, a magyar Külügyi Intézet igazgatója, a közép-európai külpolitikai helyzetképről. Lengyel László közgazdász-politológust, a Pénzügykutató Zrt. igazgatóját az aktuális gazdaságpolitikai helyzetképről hallgathatta meg a közönség. Renata Zawistowska a Krakkói Egyetem tanára a szlovákiai magyarsággal kapcsolatos kutatásait és a témában megjelent könyvét mutatta be. Előadást tartott Kántor Zoltán is, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, a Külügyi Intézet munkatársa a kettős állampolgárság témájában. A rendezvényre meghívott parlamenti frakciók képviselői parlamenti elfoglaltságuk miatt nem tudtak részt venni az előzetesen tervezett nemzetpolitikai kerekasztal beszélgetésen. Este Duna György Sándorné, a gyöngyösi Borpalota Kft. ügyvezető igazgatója a térség szőlőtermeléséről tartott bemutatót, borkóstolóval egybekötve.

A rendezvény utolsó napján szentendrei és visegrádi kirándulást tartalmazott a program. Szentendrén, a városházán Kun Csaba alpolgármester köszöntötte a vendégeket, majd a történelmi városrész és a skanzen meglátogatására került sor. Ezt követően Visegrádra látogatott a csoport, este pedig Mátrafüreden zenés búcsúesttel zárult a tábor. A résztvevők valamennyi költségét (szállás, ellátás, programok, utazás) a Rákóczi Szövetség magára vállalta.

A vendéglátó, az intézet jelenkori történeti kutató munkacsoportja irányítója, Lucian Nastasă-Kovács professzor volt, a védnök az intézet igazgatója, a román–magyar történeti munkabizottság társelnöke, Nicolae Edroiu adadémikus volt.

A konferencián és a könyvbemutatón (a könyvet dr. Stelian Mândrut főkutató ismertette) ott volt a kolozsvári tudományosság képviselte, közöttük dr. Pál-Antal Sándor akadémikus, levéltáros, történész, Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke, Csucsuja István professzor a Babeş–Bolyai Tudományegyetem történeti tanszékének professzora, Vekov Károly történész, kutató, Vasile Puscaş professzor, a román csatlakozási delegáció vezetője, az intézet vezető kutatói, fiatal magyar és román történészek, Csucsuja professzor doktori csoportjának tagjai.

A konferencia legérdekesebb előadását meghívottként magyar nyelven Szávay István magyar parlamenti képviselő, történész, politológus tartotta Alexandru Vaida-Voevod (Vajda Sándor) magyar parlamenti munkájáról. Kónya Hamar Sándor, korábban román parlamenti képviselő, író, szerkesztő Vaida-Voevod erdélyi magyar kapcsolatairól értekezett egy Demeter Bélát méltató előadásban, ugyancsak magyar nyelven. A Nem (csak) Erdély volt a tét című könyv osztatlan sikere egyértelmű tudományos elismerést jelzett a rangos intézmény rendezvényén, s ezt a jelentős médiarészvétel is tanúsítja.

Az egykori magyar országgyűlési képviselő a Trianon után létrejött “Nagy-Románia” első miniszterelnöke volt, ám erdélyi autonomista elképzelései miatt hamar kiszorult a hatalomból. A harmincas években közel került a szélsőjobboldali eszmékhez, így — bár háborús rémtettek nem fűződnek a nevéhez — a második világháborút követően munkássága tabutémává vált.

Történettudományi recepciója máig rendkívül foghíjas és egyoldalú, többek közt ezen is szeretnének változtatni a konferencia szervezői. A rendezvény könyvbemutatóval is össze lesz kötve. Koszta István Nem (csak) Erdély volt a tét című kötetét Dr. Stelian Mândruţ ajánlja a történész társadalom figyelmébe. A hiánypótló munka Vaida-Voevod 1918-20-as párizsi béketárgyalásokról hazaküldött szigorúan bizalmas, máig soha nem publikált rejtjeles üzeneteit dolgozza fel. A tudományos tanácskozáson több neves román kutató — Stelian Mândruţ, Gehorghe Iancu — mellett Kónya Hamar Sándor kolozsvári író-filozófus és Szávay István történész-politológus, magyar országgyűlési képviselő is felszólal.

Kattintson a nagyobb képért!

Az egyik oldal — amelynek tipikus képviselőjeként Gulyás Glatz Ferencet hozta fel — a századfordulós Magyarország türelmetlen nemzetiségpolitikáját tartja a tragédia fő okának, míg mások — élükön Raffay Ernővel — úgy vélik, a dualizmus korának kisebbségekre vonatkozó magyar szabályai európai szinten is a legliberálisabbak közé tartoztak. Nincs konszenzus a trianoni trauma megközelítésének módjáról sem. Egyesek — például Ablonczy Balázs és Bárdi Nándor — tollát a “politikai korrektség” jegyében elsősorban az vezeti, hogy véletlenül se “gázoljanak bele” a szomszédos népek érzékenységébe. Ez az igyekezet ugyan alapvetően dicséretes, ám a történettudományt sajnos nagyon nehéz úgy űzni, hogy közben akaratlanul is, az igazság kimondásával nem sértünk meg valakit — szögezte le Gulyás László. A történész szólt a “posztmodern történetírásról” (főként annak két képviselőjéről, Romsics Gergelyről és Gyáni Gáborról). “Én alapvetően nem tartom magam rossz történésznek, de az az igazság, hogy a töméntelen idegen szó és magyartalan szerkesztésű mondat között egyszerűen nem értem, mit akarnak mondani ezek az urak” — vallotta be az előadó.

A konferenciát Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg, aki hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy az ifjúságnak át tudjuk adni legnagyobb nemzeti tragédiánk emlékét.

Miklós Péter történész az Újragondolt negyedszászad című könyvet mutatta be. A tanulmánykötet a 2008 júniusában tartott Társadalom és politika a Horthy-korszakban című konferencia előadásait tartalmazza. A szerzők nem titkolt célja, hogy a két világháború közötti Magyarország egyoldalú marxista gyökerű értékelését — az angolszász történettudományban divatos kifejezéssel élve — újragondolják, jobban igazodva a valós történelmi tényekhez és folyamatokhoz. A kötetben nemcsak szigorúan vett eseménytörténeti, de izgalmas, új megközelítésekben gazdag társadalom- és gazdaságtörténeti tanulmányok is helyet kaptak.

A könyvbemutató után Szakály Sándor professzor beszélt Horthy Miklós és Trianon kapcsolatáról. A neves hadtörténész rámutatott: Horthy ellentengernagyot a Monarchia összeomlása, a forradalmak és a történelmi Magyarország feldarabolása jelentette trauma terelte politikai pályára. 1919 augusztusában egy közéleti kérdésekben ugyan feltehetően jártas (hiszen Ferenc József szárnysegédjeként gyakran mozgott a legmagasabb udvari körökben is), ám aktívan soha nem politizáló katona lépett a történelem színpadára. Szakály Sándor aláhúzta: a Kormányzó egész két világháború közötti pályafutását alapjaiban határozta meg a békediktátum, illetve az annak revíziójára való törekvés. Ennek fényében érdemes vizsgálnunk Magyarország harmincas években követett külpolitikáját is, semmiképpen sem megfeledkezve arról, hogy az igazságtalan határok közé szorított országban gyakorlatilag semmilyen politikai vagy társadalmi erő nem számíthatott komoly támogatottságra, amely nem tűzte ki célul Trianon felülvizsgálatát. A szociáldemokraták és a baloldal etnikai revíziót, a jobboldal az integritás teljes visszaállítását követelte, ám abban a legkülönbözőbb irányzatok között is konszenzus volt, hogy a békeszerződést módosítását el kell érni — mutatott rá a professzor.

A konferenciát a Virtuális Intézet Közép-Európa Kutatására (VIKEK), a Közép-Európai Közlemények folyóirat (KEK), az SZTE BTK Új- és Legújabb Kori Magyar Történelem Tanszéke, a SZAB Filozófia és Történeti Szakbizottsága és a Móra Ferenc Múzeum Történeti Osztálya szervezte Trianon és a magyar tudomány címmel.

Program

09:00 — 10:00 REGISZTRÁCIÓ

10:00 — 12:00 PLENÁRIS ELŐADÁSOK

12:00 — 13:00 EBÉDSZÜNET

13:00 — 18:00 SZEKCIÓÜLÉSEK

1. Suba János: A trianoni határok redemarkálása az 1947 évi Párizsi békeszerződés szerint.
2. Gulyás László: A román közigazgatási térfelosztás és a Székelyföld.
3. Marjanucz László: Csanád megyei optánsok.
4. Balogh Gábor: Károlyi Mihály miniszterelnöki tevékenysége különös tekintettel a külpolitikára.
5. Vizi László: A trianoni békeszerződés aláírói: Benárd Ágoston és Drasche-Lázár Alfréd.
6. Polgár Tamás: Magyar részvételi kísérlet az 1920-as lengyel–szovjet háborúban, és annak revíziós vetülete.
7. Sarnyai Csaba Máté: Egy határkiigazítási elképzelés Trianon után (1920 szeptember)
8. Spisák Mónika: Az 1919 rendkívüli szlovák népszámlálás.
9. Pap Tibor: Forma és tartalom kölcsönhatási. Vita a Vajdaság autómiájáról.
10. Sípos József: A „Kiáltó Szó” Erdélyről.

1. Keczer Gabriella: Kolozsvár — Szeged: egy egyetemtörténeti vita törésvonalai.
2. Kugler József: Miért fáj nekünk Trianon? — A kilenc évtizede folyamatosan kiújuló magyar sebek.
3. Jobbágy István: Nemzetközi kisebbségvédelem Közép-Európában a két világháború közötti és az 1990-2004 közötti időszakban.
4. Gecse Géza: Birodalmi- és nemzetállami elemek az orosz és a szovjet külpolitikában és az első világháború utáni rendezés 1914-1923.
5. Deák István: A XIX-XX. század fordulójának magyar, valamint a mai Szerbia közigazgatásának rövid bemutatása.
6. Koller Inez: Trianon mint politikai szimbólum, diskurzuselemzés a rendszerváltás első parlamenti vitáiról.
7. Miklós Péter: A trianoni békediktátum hatása a csanádi egyházmegye igazgatására.
8. Dénes Zoltán: Trianon hatása a magyar–román határ menti római katolikus egyházra.
9. Tóth István: A Szlovák Nemzeti Egységpárt tevékenysége Magyarországon 1939-1945.
10. Vincze Gábor: A torontáli háromszög szerb megszállása.

1. Pap Norbert: cím egyeztetés alatt
2. Csüllög Gábor: A Kárpát-medence regionális tagolódása Trianon után.
3. Nagy Miklós Mihály: Trianon földrajzi előzménye — az első világháború geostratégiai viszonyrendszere.
4. Indries Andrej: Magyar lakosság a Belényesi medencében (Nyugati hegységek).
5. Székely Andrea: A trianoni határmódosítás a határ-elméletek tükrében.
6. Bali Lóránt–Szalai Gábor: A horvát–magyar–szerb hármashatár politikai földrajzi problematikája.
7. Kókai Sándor: A Bánság kulturföldrajzi régiói (1910).
8. Miszlay Zsolt: Trianon közlekedési tudományossága.
9. Hartl Mónika: Az Ister-Granum Eurorégió fejlesztési stratégiái.
10. Lőrinczné Bencze Edit: Trianon és Magyarország déli határrégiói.

Információ

További információt a gulyas1 [kukac] t-online.hu emailcímen vagy a +36-30-3737-841 telefonszámon kérhet.

Program

09:15 — 10:00 REGISZTRÁCIÓ

10:00 — 12:00 PLENÁRIS ELŐADÁSOK

12:20 — 13:20 EBÉDSZÜNET

13:20 — 18:00 SZEKCIÓÜLÉSEK

Az első fordulóra 2009. március 6-án került sort, ennek során 6 plenáris és 25 szekció-előadás hangzott el. Jelen felhívásunkban a konferenciasorozat második fordulójára invitáljuk a jelentkezőket, amelynek időpontja 2010. március 5. (péntek), helyszíne Szeged.

Program

10:00 — 12:00 PLENÁRIS ELŐADÁSOK
A plenáris ülés témája: A cseh–szlovák államok keletkezése, összeomlása és ezek következményei. Hat neves kollégát kérünk fel plenáris előadás tartására, a nevek és az előadás címek egyeztetése folyamatban van.

12:00 — 13:00 EBÉDSZÜNET

13:00 — 18:00 SZEKCIÓÜLÉSEK
A szekcióülésekre olyan történészek, geográfusok, regionalisták és közgazdászok jelentkezését várjuk, akik a Habsburg Birodalom, Csehszlovákia, Szlovákia, Románia, Jugoszlávia, Lengyelország és Magyarország 19-20. századi történetét, földrajzát, gazdasági életét, regionális fejlődését kutatják.

A konferencia lehetőséget kíván adni PhD-hallgatóknak, PhD vagy DSc fokozattal rendelkezőknek kutatási eredményeik bemutatására és publikálására. Egy-egy szekcióban 15 perces előadás megtartására nyílik lehetőség. Az alábbi szekciókba várjuk a jelentkezéseket:

1. Habsburg Birodalom és Ausztria szekció
2. Csehszlovák szekció (csehszlovák államok, Csehország és Szlovákia)
3. Jugoszláv szekció (jugoszláv államok)
4. Román szekció
5. Magyarország szekció

Elképzelhető, hogy a jelentkezések függvényében a szekciók neve, száma és jellege megváltozhat.

Publikálás

A plenáris ülés előadásait, valamint minden szekcióból a kettő-kettő legjobb előadást a Közép-Európai Közlemények című referált folyóirat (ISSN-szám, szerkesztőbizottság, lektorálás) 2010/3. számában (III. évfolyam) publikáljuk. Folyóiratunk ezen száma 2010 májusában fog megjelenni. A szekció többi előadást a VIKEK 2010 évi Tudományos Évkönyvében (ISSN-szám, szerkesztőbizottság, lektorálás) jelentetjük meg. E kiadvány névével ellentétben folyóirat, a 2009 évi évkönyv tartalomjegyzéke megtekinthető itt. A tanulmányok pontos formai követelményeit hamarosan közzé tesszük.

Jelentkezés

A konferencia teljes szervezése elektronikusan történik. Jelentkezni a jelentkezési lap kitöltésével és emailben történő megküldésével lehet. A konferencia részvételi díja bruttó 20 000 Ft, ez magában foglalja az ebédet, a napközbeni kávét és üdítőt, továbbá a folyóiratokban való megjelentetés költségeit. A jelentkezési határidő 2010. február 10.

További információt a gulyas1 [kukac] t-online.hu emailcímen vagy a 70/397-6357 telefonszámon kérhet.

Románia 1989

Szabadulni kell a kommunista kísértetektől és össze kell fogni a rendszerváltás győzelme érdekében – mondta Tőkés László. EP-képviselő szerint még mindig meg van a társadalmi terepe a posztkommunista ideológiának Romániában.

A romániai forradalom 1989. december 16-án Temesvárról indult ki amikor is erőszakosan ki akarták lakoltatni Tőkés Lászlót, majd miután hívei ezt megakadályozták és a kommunista hatóságok le akarták tartóztatni a református lelkészt, a járókelőkből a magyarok mellett románokból és németekből felduzzadt tömeg ellenszegült. 17-re a tiltakozásból kommunista ellenes tüntetés, forradalom robbant ki. Mivel már a szekusok és rendőrök nem bírtak a tömeggel bevetették a katonaságot, az elején sajnos a tömegbe lőttek, de később a forradalom oldalára álltak.

Az akkor elkezdődött rendszerváltozást folytatnunk kell, mert szembe kell néznünk a kommunizmus visszahúzó örökségével és azt le kell küzdenünk, mert a rendszerváltozást folytatnunk kell – fejtette ki Tőkés László EP-Képviselő.

Temesváron 1989-ben semlegesítették a kommunista rendszer két eszközét, a félelmet és a megosztást – mondta Emil Constantinescu, Románia volt elnöke. Ez a kezdetben kisszámú bátor ember puszta kézzel mind a hadsereget, mind a Securitatét legyőzték és elérték, hogy Temesvár szabad város legyen – hangsúlyozta.

Forradalmi tömeg 1989. december 17-én Temesváron

Noha már húsz év telt el a romániai rendszerváltás óta, még mindig nézeteltérések, sérelmek okozója. A két évtizede lezajlott román kommunista hatalom bukása volt az egyetlen Közép- és Kelet-Európában, amely erőszakos úton, forradalom és sok emberáldozat árán jöhetett létre, viszont ennek okai és teljes története még ma sem ismertek, fejtette ki Stefano Bottoni, az MTA tagja a hétvégén Kolozsváron, az Adatbank Café első ízben megtartott konferenciáján.

Az olasz származású fiatal történész előadása csak egyike volt azon prezentációknak, amelyek a kolozsvári Iskola Alapítvány székházában zajló első Adatbank Café konferenciasorozaton elhangzottak.

A sokak által ismert fiatal történész szerint a romániai rendszerváltás lényeges mozzanatairól még ma sincs világos képe sem a történészeknek, sem az ország polgárainak: semmilyen bizonyítható magyarázat nincs arra, hogy miért is halt meg a forradalom után is több mint ezer román állampolgár. De a sokat vitatott „terroristák” kilétéről sem tudunk semmi bizonyosat, mondta Bottoni.

„A forradalom egységes megítélése nem lehetséges anélkül, hogy ismernénk ezeket a lényeges pontokat a román forradalom történetéből. Egyes történészek véleménye szerint 1989-ben Romániában valóban forradalom zajlott le, azonban a forradalom vívmányai hamar elsikkadtak és más fordulatot vettek. Mások azonban egyszerű államcsínyként értelmezik a húsz évvel ezelőtti folyamatot, amely a kommunista hatalomátmentést szolgálta. A történészek feladata tisztázni ezeket a kérdéseket” – hangsúlyozta Stefano Bottoni, aki úgy gondolja, hogy a tények jobb ismerete csökkentheti idővel a forradalom érzelmi alapú megítélését és az emberek sérelmeit ezzel kapcsolatban.

Az Erdélyi Magyar Adatbank első ízben megrendezett konferenciája az Amerikai Egyesült Államokban rendkívül befolyásosnak számító ted.com honlap mintájára egy olyan on-line konferencia kíván lenni, ahol erdélyi magyar és román értelmiségiek oszthatják meg víziójukat, véleményüket fontos és időszerű témákról, aktuális tudományos eredményekről.

A két nap leforgása alatt több erdélyi magyar író és különböző tudományos szakterületek kutatói osztották meg egymással és az érdeklődő közönséggel gondolataikat, legfrissebb kutatási eredményeiket.

A szervezők bevallása szerint, a konferencia célkitűzése, hogy a tudományos témákat taglaló előadások az internetes felület révén ne csak a szakemberek szűkebb rétegéhez, hanem a minél szélesebb közönséghez is eljuthassanak. Az Adatbank Café készülő honlapjára fel fognak kerülni az előadások kétnyelvű szövegei és a konferencián rögzített kép és hanganyagok is helyet kapnak majd a világháló felületén.

A Horvay János által megalkotott Kossuth-szoborcsoport Dombóváron

Az érdeklődés a múlt század elején alkotó, pécsi születésű emlékműszobrász munkássága iránt az utóbbi három évben élénkült meg. Az elmúlt hónapokban a két szervező intézmény vándorkiállításon mutatta be Horvay legjelentősebb alkotásait, ma pedig történészek és muzeológusok értékelték műveit, vázolták sorsukat, gazdag kortörténeti hátteret nyújtva az érdeklődőknek.

A művész által készített húsz Kossuth-szobor egyike díszíti Cegléd, Békéscsaba, Karcag vagy Pécs közterületeit. Leghíresebb alkotását 1927-ban állították fel a Parlament előtti Kossuth téren, de 1952-ben az akkori hatalom túl pesszimistának találta és lebontatta a Batthyány-kormány tagjait ábrázoló emlékművet. A szoborcserére azért került sor, mert a mostani szobor közelebb állt a kommunista világképhez, amit a munkás-paraszt szövetség és a dolgozó értelmiség összefogása jelent, a mellékalakokban. Az eltávolításra ítélt szoborcsoport Dombóvárra került, ahol ma a szoborparkban látható. A ceglédi Kossuth-szobor egy másolata pedig az amerikai magyarok megrendelésére New York egyik terét díszíti.

A szecesszió és az akadémizmus határozta meg Horvay János szobrainak stílusát, így Batthyány Lajos miniszterelnök, II. Rákóczi Ferenc, Petőfi, Gárdonyi Géza és Beethoven alakjainak megformálását is. A mester korának keresett sírkőszobrásza lett, a Fiumei úti Sírkertben 43 műve állít emléket híres és elfeledett embereknek egyaránt – köztük találjuk saját síremlékét is.

Az emlékkonferencián felszólaló kutatók hangsúlyozták, hogy az emlékművek megóvása közös nemzeti értékeink védelmét jelenti, a síremlékek gondozását pedig felvállalhatják iskolai osztályok vagy nyugdíjas klubok is, hiszen a családok a régi sírokat nem minden esetben tudják karbantartani.

Az emlékkonferencia résztvevői jövő februárban folytatják Horvay János munkásságának feltárását. Akkor azoknak a művészeti műhelyeknek a sorsát elemzik majd, amelyekhez a szobrász alkotói munkássága ideje alatt közvetlenül kapcsolódott.