Cikkek a Jegyzet rovatban
A konferencián a szlovák történész megjegyezte: „tetszenének legalább 20 százalékot alkotni, akkor nem volna akadálya a magyar nyelv használatának”. A szlovák állam persze sokat tett a jelenlegi 3,8 százalékért, Kassa magyartalanítása évtizedek óta tart, és jelenleg is folyik.
Szindbád egészen különlegesen és varázslatosan tudott írni, úgy, ahogyan magyar nyelvterületen csak nagyon-nagyon kevesen – és briliáns tollát utolsó leheletéig szegény és édes hazánk ügyének szolgálatába állította. (Domonkos László Hornyik Miklósról)
Hornyik Miklós szellemi fölénye, elképesztő olvasottsága soha nem csapott át kioktató hangnembe. Tréfás oldalvágásokkal, de mindig nagyon komolyan beszélt az irodalomról, a magyarság szellemi állapotáról. (Szentesi Zöldi László írása)
Ismét ilyen korban élünk, amelyet a film mutat „ártatlan” szépséggel. Új barbárság, új reneszánsz, új nyugati intrikák új vesztesekkel. Rosszkor rossz helyen. És ennek megvan a maga szépsége. (György Attila jegyzete)
Utolsó éjszakáján azt mondta: tudja, hogy szép, tartalmas élete volt. És e nagy élet során mindvégig írt és írt és írt és írt. Nagyon-nagyon sokat. Értünk. A fajtájáért. Ki merészelné állítani, hogy Csurka István meghalt? (Domonkos László írása)
A Pogány-féle „elégedetlen filiszter” ugyanis nem felejt. És ha magánál nagyobb, különb embert lát, akkor a zsigeri ösztön gyilkolási vágyként törhet ki belőle. (Szentesi Zöldi László jegyzete a Magyar Hírlapban)
Az a történész, aki nem törekszik az objektivitásra, az szélhámos, jobb esetben is dilettáns kókler. Aki azonban el is éri azt – nos, az valamit nagyon elrontott. És Demmel József sajnos veszélyesen közel jár hozzá.
Nemcsak saját magáról, hanem Magyarországról is rossz bizonyítványt állított ki Kollai István, a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója azzal, hogy gyatra nyelvtudásával és hiányos ismereteivel vitába bocsátkozott történelmi kérdésekben szlovák történészekkel, értelmiségiekkel.
Havas Henrik Tabu című történelmi műsora első tíz percének megtekintése után még élt bennem a gyanú, hogy egy nagy átverést, esetleg történészi stand-up comedyt nézek Ormos Mária főszereplésével. Megmondom őszintén, ennek is nagyobb valószínűséget tulajdonítottam, mint annak, hogy a résztvevők által komolyan vehetőnek gondolt műsort látok.
Az útikönyv szerint ugyanis jó kétszáz éves késéssel az így keletkezett hatalmi vákuumnak köszönhetően született meg a szerbek első, „nemzetközileg is jegyzett állama”. Olyan az egész, mint egy Grand Slam.
A legújabb kutatások szerint az eddig Nagy Lajos király korából származónak hitt aracsi templom jóval régebbi, még Szent István életében, az 1020-as, 1030-as években épülhetett, s csak a gyulafehérvári állítható melléje. Most is szinte olyan, mint akkoriban: teljesség a semmiben.
Október 14-től a numerus clausus törvényt bemutató kiállítást tekinthetünk meg a Holokauszt Emlékközpontban. Ám egy olyan tárlaton, ahol az antiszemitizmust és a revizionista mozgalmakat, a keresztényszocializmust és a zsidóveréseket egymás mellé helyezik, tiszta képet bizonyosan nem kaphatunk e rendkívül bonyolult, nemzeti és társadalmi kataklizmáktól terhes korszakról.
