Történelemportál

Cikkek a Háttér rovatban

Magyar katonák jószerével a világháború valamennyi – a Monarchia frontjain vívott – csatájában részt vettek kisebb-nagyobb arányban. A hazai hadtörténeti munkák egyet közülük mégis előszeretettel neveznek nyomatékosan magyarnak: az 1914 decemberi limanovai csatát.

A náci szlovák bábállam hatvanezer zsidó elhurcolásáért felelős belügyminisztere, Šaňo Mach békés öregkort megélve ágyban, párnák közt halt meg 1980-ban.

Hogyan reagáltak a romániai magyar aktivisták, akik a kommunista párt szolgálatában álltak? Mit jelentett számukra, miért volt csapdahelyzet esetükben a magyar forradalom?

Francia Kiss Mihály a róla mesterségesen, aljasul kialakított ördögfattya-fantomképnek köszönhette végzetét. 1947-ben halálra ítélte a népbíróság, de csak ’56 után fogták el. A hetvenéves embert 1957. augusztus 13-án felakasztották.

A különböző népek őstörténetének tudományos jellegű kutatása az európai nemzeti ébredések nyomán a 18. században vette kezdetét, és a 19. század első évtizedeiben bontakozott ki. A magyarság északkelet-európai eredetének bizonyítására nem magyar kutatók tettek először kísérletet.

Hetvennyolc napos ostromban, 1686. szeptember 2-án, hatodik kísérletre sikerült végre visszafoglalni Budát a török hódítóktól.

FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!