Történelemportál

Cikkek az Emlékmű rovatban

Október 24-én délután avatták Budán, a Szarvas téren, az Attila út és a Krisztina krt. által határolt zöld területen a Kitelepítettek emlékművét.

A Szoboszlay-per tíz vértanújának emlékére állíttatna emlékművet Csíkszeredában a Magyarok Világszövetsége. Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester elmondta, szívügyének tekinti a kezdeményezést, és felajánlotta, hogy támogatni fogja az emlékműállítást.

Ismeretlenek órákon belül eltüntették az őrvidéki Felsőőrön azokat a koszorúkat és virágokat, amelyeket a Lajtabánság kikiáltásának 89. évfordulójára emlékező magyarok helyeztek el a Pro Patria emlékmű előtt.

Illegálisan használják a kamionok az aradi vértanúk emlékére állított, sírboltként a földi maradványaikat őrző emlékmű melletti parkolót. Ám a helyzet így is jobb, mint 21 éve volt: akkor meg sem lehetett közelíteni a körülkerített emlékművet – írja a műemlékem.hu.

Az Úz völgyében idén 16. alkalommal szervezik meg a hagyományos augusztus 26-i zarándoklatot az első világháborús német hősök emlékművéhez.

Alig három évig állhatott a helyén. A román megszállók szitává lőtték és lefejezték, később Ceausescu ízlése elől a föld alá kellett menekíteni. Most azonban hazatért a rétyi honvédszobor.

FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!