Július 24-én Árpád-házi Szent Kingát, Lengyelország egyik védőszentjét ünnepli a Katolikus Egyház. Kinga (Kunigunda) Esztergomban született 1224. március 5-én IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő elsőszülött gyermekeként.
Felújított változatban jelent meg DVD-n a Magyar Nemzeti Filmarchívum kiadásában az Egri csillagok. Az archívum Gárdonyi Géza népszerű történelmi regényének klasszikus adaptációján kívül további megjelenéseket is tervez.
Magyarországon van egy hangos kisebbség, amely állandóan — és teljesen tévesen — fasizmust kiált, s ezáltal érzelmi, politikai síkra terel történeti, jogi kérdéseket, már csak azért is, mert közülük sokan eszmei vagy akár rokoni kapcsolatban állnak egykori ávósokkal, népbírákkal, népügyészekkel, kommunista pártfunkcionáriusokkal — mondta a Demokratának dr. Szakály Sándor történész.
Arany mellvértet viselő szkíta harcos, a Nap urának végső nyughelyét tárták fel Kazahsztánban a fővárostól, Asztanától keletre, Karaganda térségében. A temetkezést ötven évvel ezelőtt fedezték fel, ám a sírhalom feltárása csupán tavaly kezdődött meg.
Koszta István új könyve — Nem (csak) Erdély volt a tét — kései tudósítás a párizsi konferenciáról — volt az alkalom egy, a témakörbe illeszkedő konferencia megrendezésére a Román Akadémia kolozsvári George Bariţiu Történelmi Intézetében. Előadást tartott magyarul Szávay István és Kónya Hamar Sándor.
Huszka József művészettörténész, etnográfus, egykori sepsiszentgyörgyi tanár munkássága nyomán már több alkalommal keresték-kutatták: vajon ott lapul-e még a századok mészrétege alatt a László királyunk kalandos harcait megörökítő falfestmény?
Kis híján betiltották, vizsolyi példányának lapjaiból évtizedeken át tépkedték a lapokat garázda kezek, nyolc esztendővel ezelőtt még el is lopták — egyik legfontosabb nyelvemlékünk kalandos története.
Hosszas szakmai és pénzügyi huzavona után idén augusztus 20-án átadhatják Fadrusz János felújított kolozsvári Mátyás-szobrát.
Egyedülálló kiállítás és egy kegyeleti jurta — az “Ősök sátra” kerül felállításra a Kurultájon a Magyar Turán Szövetség és a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának együttműködése révén.