Kádár „úgysem tehetett volna mást” – mindmáig ezzel a kicsavart logikával próbálják felmenteni a felelősség alól az egykori diktátort apologétái. Az emberi akarat azonban a legsúlyosabb kényszerek súlya alatt is szabad. Az elmúlt évtizedekben is az volt – és ennek a korszaknak minden szereplője maga választotta meg saját útját. A jogtiprásokat állásuk elvesztése árán is elutasító bírók és ügyészek, a kegyelmet nem kérő Nagy Imre, a csínytevő suhancból vérbírái előtt igazi forradalmárrá váló Mansfeld Péter, az élő fáklyaként fellobbanó Bauer Sándor – és a halálukért felelős Kádár János is.
Ján Kulich, Szvatopluk lovasszobrának megalkotója arra a kérdésre, hogy mi inspirálta a szobor pajzsán látható szimbólum kiválasztása közben, arrogánsan ezt válaszolta: „Nem a kisujjamból szoptam ki.” Valóban nem. Az ötlet Jozef Cincíktől származik, az eredeti rajzokat a cseh Jaroslav Vodrážka alkotta — a 30-as évek végén.
Az oly nagy becsben tartott rovásírást a székelyek dák írásból koppintották, állítja a Libertatea napilap mai száma. A cikk írója azt állítja, „a magyarok úgy tartják, hogy ezeket a betűket a székelyek találták ki a középkorban, de csak szórványosan használták, és igen kevesen maradtak azok, akik ismerik is a rovásírásnak nevezett ábécét”.
A Kádár-legendárium máig makacsul élő mítoszai közé tartozik, hogy a kommunista diktátor – sok esetben szembeállítva a jelenlegi korruptnak tartott politikai elittel – “legalább puritán ember volt”. Egy nemrégiben megjelent, a pártállami vezetők mindennapjait feldolgozó könyv azonban egyértelműen cáfolja ezt a hiedelmet.