Történelemportál

Cikkek a világháború aktában

Budapest után Nagyváradon mutatják be másodszor a szerzők azt a könyvet, amelyet az első világháború olasz frontjain harcolt magyar honvédekről szolgál dokumentumokkal.

Alapítványt hoznak létre az 1944-es délvidéki áldozatok emlékére. A szerb fegyveresek által a délvidéki magyarok ellen elkövetett vérengzés teljes feltárását, az ismeretanyag közzétételét feladatának tartó alapítványt vasárnap mutatták be Budapesten, majd az áldozatok emlékére emlékmisét tartottak.

Tegnap délelőtt kiásták és talpra állították azt a meggyalázott honvédszobrot, mely egykor a Rétyi Nyír előtt díszelgett, majd a Székely Nemzeti Múzeum kőtárában várt szebb időkre, végül a diktátor szeme elől a földbe menekítettek.

2009. november 29-én 13 órakor a budapesti Szent István Bazilikában misét mutatnak be a véres délvidéki események 65. évfordulóján. A szentmisét Dr. Német László, a Nagybecskereki Egyházmegye püspöke celebrálja, koncelebrál: Bogdán József törökkanizsai és Juhász Gábor vizafogói plébános.

A szarvasi Lakos Zoltán és barátai évtizedek óta gyűjtik a II. világháborúval kapcsolatos relikviákat. A jelentős történelmi értékkel bíró gyűjteményt — kiegészítve a Magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeumtól kölcsönkapott háborús fegyverekkel — december 15-ig a Tessedik Sámuel Múzeum látogatói is megcsodálhatják.

A második világháborúban fogolytáborba hurcolt magyarokra emlékeztek a Barcaságban, az utolsó tömegsír és tábor helyén állított emlékműnél Barcaföldváron. A másfél évig működő lágerben több mint ezer magyart éheztettek halálra, vagy hagytak betegségben meghalni az akkori román hatóságok.

FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!