Történelemportál

Cikkek a vár aktában

Igencsak időszerűnek látszik a Csíkszereda legreprezentatívabb épületének számító Mikó-vár restaurálása, miután vasárnap az egyik látogató fejére esett egy cserép. A munkálatok már az ősszel megkezdődhetnek.

Újabb műszaki vizsgálatokat végeznek a szakemberek a barcarozsnyói várban, hogy megállapítsák: a nyári turistaidény végén meg lehet-e nyitni a létesítményt a látogatók előtt. A Brassó megyei parasztvárat szeptemberben azért zárták be a nagyközönség előtt, mert leomlott az egyik erkély.

Bástyát épít a régészeti feltárást követően a Tűztoronnyal szemközti üres telken Szécsény önkormányzata. A felújítandó várfalhoz kapcsolódó téglaépület a középkori városmag rekonstrukciójának része – írja a Nógrád Megyei Hírlap.

Májusban az eső, az elmúlt napokban a forróság gátolta a régészek munkáját az erdődi várban — nem beszélve Rákóczi szelleméről, akitől ugyan kissé tartanak a munkások, de egyelőre a jelek szerint jóindulatúan szemléli egykori erősségének feltárását.

Csaknem 350 évig még a pontos helyét sem ismerték a kutatók, hogy hol állt a költő és hadvezér, Zrínyi Miklós egykori vára. Belezna és Őrtilos közelében, a Mura magyar oldalán sikerült beazonosítani a vár helyét, ahol nyáron megkezdődhet a régészeti feltárás.

Gőzerővel halad a nagyváradi vár felújítása. A kivitelezők öt éven belül tervezik az erődítmény és a középkori város restaurálását. A következő állomás a kenyérmúzeum és a céhek utcájának helyreállítása lesz.

FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!