Történelemportál

Cikkek a sopron aktában

A Hűség Napján évről-évre a Széchenyi téri Hűségzászlónál gyűlnek egybe a soproniak ünnepelni az 1921. évi népszavazás történelmi tettét, amelynek következményeként a soproniak szavazatukkal arról döntöttek, hogy Magyarországhoz akarnak tartozni.

Mindszenty József 1944 végi fogságára emlékeztető táblát, valamint emlékszobát avattak szombaton a sopronkőhidai börtönben. A fegyintézetben azt a cellát alakították emlékhellyé, ahol a bíboros 1944. december 23–27. között papjaival raboskodott.

A megnyitót követően mostantól látogatható a felújított bánfalvi pálos-karmelita kolostor. Az érdeklődőket keddtől vasárnapig 10 és 16 óra között fogadják, a belépés önálló sétára jogosít, idegenvezetés egyelőre nincs.

Az első világháború után több kérészéletű államalakulat is létrejött a Szent Korona országainak területén: a Bánáti Köztársaság, a Vendvidéki Köztársaság, a Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság és a Lajtabánság. Ezek közül egyesek idegen vagy önös érdekek kiszolgálására jöttek létre, míg mást a magyar nemzeti ellenállás hívott életre.

Harka ad otthont a 2009. szeptember 18-19-én immár második alkalommal megrendezésre kerülő Rongyos Gárda Emléknapnak. A résztvevők ismert történészek előadásaival, neves zenészekkel, egy 15 kilométeres erdei gyalogtúrával és koszorúzásokkal kívánnak megemlékezni a mindmáig agyonhallgatott soproni vonatkozású történelmi eseményekről és hőstettekről.

Szeptember 7-én éjszaka erdei ösvényeken át indult el a Rongyos Gárda Ágfalva felé. A másnap lezajlott második ágfalvi csata után az osztrák erők a történelmi határra vonták vissza csapataikat. Ennek az ütközetnek is köszönhető, hogy Sopron és környéke népszavazással dönthetett hovatartozásáról.

FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!