Történelemportál

Cikkek a partium aktában

Az Aradi Ereklyemúzeum 1848–1849-es gyűjteményéből rendeznek október 6-án nagyszabású kiállítást – jelentették be tegnap a 13 vértanú városában, a megyeházán tartott sajtótájékoztatón.

A középkori székesegyház romjait találták meg Nagyváradon, a vár egyik épülete alatt – jelentette be tegnap Biró Rozália, a város alpolgármestere.

A tervezettnél gyorsabban halad a nagyváradi vár tavaly tavasszal kezdődött restaurálása, így egy eredetileg a tervekben nem szereplő szárnyat is felújítanak. Az épületrészben a vár és a város történetét bemutató kiállítás kap majd helyet.

Boldoggá avatták a kommunisták börtönében mártírhalált Bogdánffy Szilárd egykori nagyváradi püspököt a partiumi város székesegyházában tartott ünnepi mise keretében.

800 éves falfestmények kerültek elő a Bihar megyei Siter református templomának felújításakor. A restaurálás során megtalálták a régi templom ülőfülkéit és a szentélyt is.

Gőzerővel halad a nagyváradi vár felújítása. A kivitelezők öt éven belül tervezik az erődítmény és a középkori város restaurálását. A következő állomás a kenyérmúzeum és a céhek utcájának helyreállítása lesz.

FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!