Történelemportál

Cikkek a mihályi balázs aktában

A Magyar Királyi Honvédség által a második világháborúban kiépített védelmi rendszer, az Árpád-vonal 1939 és 1944 közötti történetéről jelent meg könyv a Kárpátia Stúdiónál, amely nagyrészt újonnan megtalált levéltári forrásokon, iratanyagokon alapszik.

Tárt karokkal fogadta-e az ország a német megszállókat 1944-ben? A hetven éve történtekről beszélgetett Mihályi Balázzsal Sinkovics Ferenc.

A hadműveleteket mindkét fél sikeresnek könyvelte el. A szlovákok úgy érezték, sikerült a magyarok további térnyerését megakadályozni, és az ország területi épségét biztosítani, míg a magyarok azt hangoztatták, hogy csapataik elérték az eredetileg kitűzött célt, biztosították az Ung völgyét.

1945. február 13-án fejeződött be Budapest ostroma. Ez volt a második világháború ostromainak egyik legnagyobb, legvéresebb csatája. Olyan történet, amely ma is képes tudományos és politikai vitákat kavarni.

Mihályi Balázs, a Román véderő Magyarország ellen című könyv szerzője Szentesi Zöldi László vendége volt szeptember 19-én az Echo TV Időrosta című műsorában.

A második bécsi döntéssel Németország ideiglenesen megoldotta Magyarország és Románia konfliktusát, a két ország közötti háború veszélye elmúlt. A sors fintora, hogy a nagy költséggel megépített román erődrendszer, a Károly-vonal egyetlen puskalövés nélkül került magyar kézre.

FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!