Történelemportál

Cikkek a Gyulafehérvár aktában

Átadták a héten a gyulafehérvári római katolikus székesegyház restaurált részeit. A munkálatok során renoválták az érseki palota homlokzatát, valamint a 18. században átalakított szentélyt külsőleg és belsőleg is felújították.

A gyulafehérvári határozatot megszavazó delegációk annak utolsó részleteiről a Hungária szállodában állapodtak meg. Az egyesülés után Daciára változott a hotel neve. A 80-as évek elején lerombolták az épületet.

Gyulafehérvár, 1918. december 1.

Mintegy százezer erdélyi román paraszt vett részt a gyulafehérvári nagygyűlésen, ahol a szónokok deklarálták Erdély “örök időkre” történő egyesítését Romániával, és üdvözölték a volt Monarchia minden népét – a magyarokat kivéve.

Kétnapos konferenciát követően kedden nyitották meg a Budapesti Történeti Múzeumban az Erdély ezeréves püspöksége című kiállítást. A tárlat – ahogyan a konferencia is – a gyulafehérvári Szent Mihály székesegyház kutatását, helyreállítását követi nyomon.

A román Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium, az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja és a Gyulafehérvári Polgármesteri Hivatal kezdeményezésének köszönhetően helyreállítják a gyulafehérvári Karolina Vár ötödik kapuját.

FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!